​​​​​​​Szabad-e tárcában cinikusan pletykálni egy elismert írófejedelemről? Eltüntethető-e nyomtalanul egy cikk az Interneten? És mindenekelőtt:

​​​​​​​A népszerű Könyvesblog 2011 decemberében könyves magazinná alakult, amely erőteljesen nyit a popkultúra és a bulvár felé is. Első lapszámukat az újdonságnak kijáró figyelemmel olvastuk.

„S aztán az újabb éjszakában az egyezkedés. Mit adsz az enyhülésért? Az kevés lesz, barátom. A végső enyhüléshez feltétlenül. Nem vagy elég bátor.” – Laik Eszter tárcája.

​​​​​​​Úgy döntöttek, mivel az eddig országszerte alkalmazott éhségsztrájk sehol nem vezetett eredményre, ezért hányós sztrájkba kezdenek. Éppen elmúltak az ünnepek, mindenki telve zsíros és cukros ünnepi koszttal, így a tisztulás sem fog ártani, gondolták. – Sultanus Beatus tárcája

​​​​​​​Ha valahogy túl lehet élni ezt a gyomorrontásokkal és megfázással terhes időszakot, az egyedül az olvasás. Az alábbi néhány új könyv méltó az érdeklődésre. Nemcsak azért, mert – noha a Nagy Magyar Kánon alig veszi észre őket – ezeket a könyveket olvasni jó, hanem azért is, mert szépek és fontosak, mert jobbak, többek leszünk általuk.

​​​​​​​Ki ne tudná, hogy az esztendő legfeketébb éjszakája az, amelyben a Fény megszületik? És talán mégsem véletlen, hogy a kerecsensólymot – mely egyes gyanús vélekedések szerint a magyarság ősi madarával, a turullal azonos – ezen a szent napon röptették eleink.

Az idő múlását néha egy-egy dátumon érzékeljük: most, november 25-én lett volna kilencven éves Pilinszky János, aki már harminc éve halott. Ez a két kerek évforduló önmagában is megérdemelne egy megemlékezést, ám van még valami, ami külön aktualitássá teszi, hogy most Pilinszky Jánosra emlékezzünk – fordítótársammal, a neves cambridge-i költő Clive Wilmerrel Passio címen összeállítottunk egy kis angol nyelvű Pilinszky-versfüzetet.

Mellé tetszik a tanár úrnak beszélni, mondta a fekete lány, hát hogyan közölhetne bármit a jóember, ha nincsenek rá szavai?

Rabóczky Judit Karinthy Szalonban megrendezett kiállításának megnyitószövege

A fogaskerekű városmajori végállomásánál, a vasút kertjének a bejáratánál van kiállítva az a hatalmas kerék, amely a hajdani vaspálya egy darabjaként szolgált egykor. Csak egy vasból készült egyszerű monstrum, és mégis, ha pontosan kapaszkodnak össze a részek, meglódul velük a világ is. – Laik Eszter tárcája.

Most magunknak sem tudtunk volna jobb tükröt felmutatni önmagunkról, meg a berlinieknek sem, mint ezt az estét...

​​​​​​​Leonardo da Vinci utánozhatatlan remekművet alkotott, de a megrendelő huzakodott a munkabér felett. Egy gyűjtő többet ajánlott, erre a művész eladta a képet busás áron, s nekilátott megfesteni a második változatot. Így került az egyik Sziklás Madonna a francia uralkodó tulajdonába, a másik pedig, a kápolnából Angliába.

Gondolkodtak tehát a magyarok, és a rádióból, a tévéből, de még az internetről is azt lehetett hallani, ahogy gondolkodnak. Olyan hangosan teszik mindezt, hogy közben ellopják az összes ötletüket. – Sultanus Beatus tárcája 

Semmit se láttam. Csak azt, hogy a Marcsa felbotlik bennem, s elterül. És ahogy tápászkodik, a tésztás markával a hajamba markol. Tele lett az arcom is ragaccsal.

​​​​​​​Lelki szemeim előtt elzörög az ötven évvel ezelőtti szemetes autó. A rongyos szemetesek, még fényvisszaverő formaruha nélkül, egykedvűen ürítik a szegényes háztartások viharvert pléhvödreit. Nincs azokban még műanyag, üveg is, csak ha eltörött, hiszen kell az a spájzba. Elemek? A mozsárba, kézi darálókba nem kell olyasmi. – Hudy Árpád tárcája

1972 őszén Temesvárott szerencsém lehetett találkozni, ha Önnel nem is, de testvéröccsével igen, a néhai József Áron által később nemzett Iosif Mirceával. Önnek ez a féltestvére igen magára hagyott állapotban éppen a temesvári Főtér sarkánál koldult. Megpillantva őt, megtorpantam. Iosif (vagy Iosifu) Mircea ugyanis hallucinatív erővel emlékeztetett Önre, legalábbis a tankönyveinkből ismerős bajuszos fényképére.

„A fiúkat, az ideológiafelelőst és a szemfüles csendőrsapkásat azonban nem hagyta nyugodni a két név: József Attila és a Duna. A Nemzetnet korlátozatlan félórájában utánanéztek mindkettőnek.” – Sultanus Beatus tárcája

​​​​​​​A Lázár Bence András Rendszeres bonctan című kötetéről írt recenzió tanulságait Boldog Zoltán jegyzete foglalja össze.

​​​​​​​Beteszem a lábam a városba és bombák tűnnek fel mindenütt – semmi költői túlzás, az első ébredés után a zenei adóból is csak terrorról dől a hír. – Laik Eszter tárcája.

Mészáros Szabolcs ezeken a képein megmutatja, hogy nem fél. Egy festő, aki nem fél. Érzi, hogy az élet folyam-szerű, áramló, ezért imádja a kis folyókat, ezért imádja az esőt. Talán az esőt szereti a legjobban.