Most, hogy az orvostudománynak sikerült kifejleszteni a fél emberiséget kiirtani képes biológiai fegyvereket, és még ennél is nagyobb áldozatokkal e rémet lebirkózni képes ellenszert, vagyis sikerült saját magát megelőznie, majd legyőznie, nos most már kísérletek folynak majmok fejátültetésével.

Gondoljuk csak el, micsoda lehetőségek tárháza nyílik meg...! Mint legkézenfekvőbb példa talán az lehetne, hogy a feleségem meg én fejet cserélnénk.

– Jó estét kívánok! Örömmel tettem eleget meghívásuknak, habár ilyen nagy létszámú csoport előtt egy kicsit mindig zavarban érzem magam. És ugye, valakire, például ha színész az illető, a lámpaláz kedvezőleg hat, hát rám ugye, vagy pontosabban velem, ez nem így van. Vagy legalábbis többnyire nem.

                                                                                                           A német cenzorok --------

                                                                                                           -------------------------------

Nincs március 8., nem arról beszélek!

Egy szempár, és mögötte számtalan kusza gondolat! Tények, számok, pletykák, millió adat!

Mosoly, sírás, félelem, aggodalom! Mik ezek?

Reggel korán ébresztett a vekker.

Álmosan, de mégis némi elégedettséggel néztem Breitling karórámra, amely halkan, de kitartón jelzett. Hat órát mutatott, és mikor vettem, kétmillió forintomba fájt. Kimentem a fürdőszobába, végigsimítottam az államon, épp annyira voltam borostás, amennyire szerettem.

És persze nem csak én, a csajok is…

Emma Fürst macskája megelégelte a gondos ápolást és a lazacos kosztot, felszámolta eddigi szürke és sivár életét, és egyik reggel meglépett a svéd kisvárosi házuk fehér vaskapuján át. A kandúr már a tizedik évében járt, és ezidáig még macskalánnyal nem találkozott. Bár korábban órákat nyávogott az emelet ablakában, szemet vetve tépett fülű, csipás szemű, bolhás macskákra, de csak az epekedésig és a dobhártyaszaggató vinnyogásig jutott.

Ernő kényelmesen fekszik puha párnái közt, pedig feje felett fenyegető pallosként lebeg a közelgő munkanap kísértete. A pallos lesújtani készül, de egyelőre nem mozdulhat. Meg kell várnia, hogy az ébresztőóra hivatalosan is kimondja a halálos ítéletet, és addig maradt még pontosan harminckét perc.

Úgy kezdődött, ahogy ezer, millió éve. Abban a pillanatban minden volt, fények, álmok, meg

az örök körforgás. Az őserő karjaiba vett, szálltak, a semmibe.

Egyszer a tudatára ébredt: Én vagyok!

Anya – Dorka, aludni kell már.

Dorka (négyéves) – Én alszom, a talpacskáim beszélgetnek.

Föld

Dorka (4 éves) – Anya, szerintem a lányok lelke iszapfehér.

Föld I.

Dorka (négyéves) – Anya, segítesz elpakolni?

Anya – Segítek.

Dorka – Köszi. Addig én ide leülök.

Föld

Anya – Ne nyúlkálj a szádba, Dorka!

Dorka (négyéves) – Csak azt vizsgálom, hogy mennyire csúszós a nyelvem.

Föld

Dorka (négyéves) – Anya, táncolni fogok. Leszel néző?

Anya – Igen, leszek.

Dorka – Jó, de én nem szeretem, ha néznek. Fordulj el!

Föld

Anya – Hagyjad édesem, az szemét! Gyere, menjünk!

Dorka (négyéves) – De kár! Pedig olyan szép szemét volt.

Föld

Dorka (négyéves) – Anya, a tündérek is pukiznak?

Föld

– Ismered azt a viccet, hogy két tündér beszélget? – kérdezte Balekk Medárd az ágyszomszédjától.

Dorka (négyéves) – Anya, hova kerül a betegség, miután meggyógyulunk?

Föld

– Nem értem – mondta az orvos, és a hajába túrt.

Dorka (négyéves) – Mi történt a száddal, Dorka? Sebes?

Anya – Igen, megharapta egy bálna.

Föld

Egyszer réges-régen úgy esett, hogy nem esett… Szokás szerint; augusztus első hétvégéjén, egy szép verőfényes napon; eljött a hagyományos mohácsi köcsögös-babfőző verseny ideje, a „Bölcsesség Fog” fogadó udvarán. A bölcs fogadós ígérete szerint annak adja a szűzlányát, Zulejkát, aki a legtöbb babot megeszi.

A férfi munkatársak elnéző mosollyal, a hölgyek kiismerhetetlen tekintettel figyelték Kovács Botond főkönyvelőt, érezték, pillanatokon belül itt az idő, hiszen a csalhatatlan jelek már láthatóvá váltak: a csontsovány, alacsony, hatvanas, gyérhajú közigazgatási potentát évtizedes masszív italfogyasztástól markáns orcája egyre vörösebbé vált, kezét ökölbe szorította, enyhén előre hajló teste megfeszült, akár az íj.

A „mai rohanó világban” sürgünk-forgunk, sietünk, elkésünk és stresszelünk össze-vissza, nem állunk meg kicsit, hogy tanulmányozzuk eleink életét. Régen minden nyugodtabb, békésebb volt, és az emberek is jókedvvel indultak felfedezni a szürke mindennapokban rejlő apró boldogságokat.