„Lélektanilag igen hiteles a szöuli kisfiú betörésének, alattvalóvá züllesztésének rajza. A mesélőt harminc év múltán is felkavarják a történtek. Filozófiai mélységű elemzés az abszolút hatalom világáról.” – Yi Mun-yol diktatúraregényét Rimóczi László elemzi.

„A Köd előttem, köd utánam tanulságos történet, betekintést ad egy olyan élethelyzet kulisszái mögé, amiről nap mint nap hallani a televízióban, s tele van vele az internet. A felszínen mindenki ért hozzá valamennyire, vagy legalábbis a látottak-hallottak alapján van elképzelése a kábítószer-kereskedelemről. Mégis, csak akkor üt igazán nagy erővel egy ilyen történet, ha személyessé válik.” – Varga Bence regényét Kadlót Niki elemzi.

Az Irodalmi Jelen TOP10-es szeptemberi ajánlója három kategóriában.

„Ha akar, és ha akarjuk, ez a fiktív univerzum elgondolkodtathat minket arról, hogy mi is a különbség az általunk jól ismert társadalom és az itt megjelenő, rasszista diszkriminációra és kizsákmányolásra épülő berendezkedés (és ennek elfogadása) között.” – Ben H. Winters Földalatti légitársaságát Bene Adrián olvasta és írt róla nekünk.

„A költő mindenesetre főpapja és egyszemélyes gyülekezete is ennek a kollázsoló/montázsoló igyekezetnek, és semmi jel nem mutat arra, hogy a jövőben be szeretné fejezni ez irányú aktivitását.” – Debreczeny György Fáj is meg nem is című kötetében Boldogh Dezső tett szellemi sétát.

„Itt aztán nyílt lánggal lép benzinraktárba a szerző. Mert a könyv harmadik, filmeket szakszerűen kiveséző részének – mi tagadás: abszolút negatív – főhőse Jancsó Miklós.” Deák-Sárosi László filmretorikai könyvét Hudy Árpád ismerteti.

„A konzumálódott, technicizálódott közeg következménye mindez? Generációs tapasztalat? Önimádó terméketlenség, beképzelt és frusztrált pusztításvágy? Vagy hitelesen végiggondolt kortapasztalat?” Szaniszló Judit digitális naplóját Payer Imre elemzi.

Az Irodalmi Jelen TOP10-es augusztusi ajánlója alfabetikus sorrendben

„…kötelező olvasmánnyá tenném hittanórára meg erkölcstanra gimnazistáknak. (…) Horváth Gergely stílusa pont olyan, amilyet minden tizenhat éves kíván magának egy hajnalig tartó világmegváltó beszélgetés során.” Juhász Kristóf melegen ajánlja a könyvet, de hevesen vitatkozik is vele.

„Akinek valódi, megcsontosodott egyénisége van, az nem szófogadó. A főszereplő helyenként bicskanyitogató és irritálóan nyegle stílusa ellenére a könyv bizonyos tekintetben egyszerre preventív és középútkereső. Filmszerű és tabudöntögető.” – Bódi Péter könyvéről Rimóczi László írt.

"Hatvannyolc oldalon keresztül verselni az ürességről legalább olyan trouvaille, akarom írni, lelemény, mint nagyesszét körmölni a semmiről. Mindkét téma az ókortól foglalkoztatja az emberiséget. És a tisztelt emberiség általában mindkét fogalomtól irtózik." – Turczi István könyvéről Zsille Gábor írta meg gondolatait.

„Vedd fel a tempót, amit a világ diktál – halljuk ki a dübörgő követelőzést a novellákból, ami minden főszereplő fülében ott zakatol, ám megfelelni ennek képtelenség. Ahogy a modernitás, a média és tömegtársadalom diktálta 'férfieszménynek' sem lehet.” – Laik Eszter kritikája David Szalay Minden, ami férfi című regényéről.

„Nem az a fontos, hogy a madár hányszor csap a szárnyával, hanem hogy íveljen” – idézi Pilinszky János szállóigévé lett mondását Szokolay Zoltán, aki Nádasdy Ádám legújabb verskötetére is találónak érzi ezt a megállapítást.

„Megfigyeltem magamon, nagyjából tényleg egy lélegzetvétel alatt olvasódik egy versdarab, s ez egyfajta belső ritmust kölcsönöz a szövegnek, csaknem testivé teszi a befogadást, mintha verset vennék levegő helyett.” – Iancu Laura új kötetét Simon Adri olvasta és írt róla nekünk.

Az Irodalmi Jelen TOP10-es júliusi ajánlója három kategóriában. A műveket alfabetikus sorrendben közöljük.

„Ilyen Acsai egész költészete. Úgy is mondhatnám, otthonos. Csak mintha valaki felkapcsolt volna egy varázslámpát, varázsnapot vagy -holdat, amitől észrevesszük, amit amúgy nem. Észrevesszük a láthatatlant a részletekben, apró kis történésekben, tárgyainkban, melyek egy érintéstől átlényegülnek.” – Acsai Roland Szellemkócsagok című könyvéről Rónai-Balázs Zoltán írt.

„A groteszk, bizarr randibugyik, parizerrudak, karikatúraszereplők közepesek, nehéz ma már ilyesmivel szemantikai detonációt előidézni, ilyen az egész világ. A triviális figurák és heroikus törekvéseik kontrasztja lehetne a finomabb – vagyis nem ripacskodó – humor, a szellemesség forrása; ennek kiaknázása azonban legalábbis egyenetlen.” – Maros András könyvét Bene Adrián vette szemügyre.

„Aki a könyvet megveszi, vélhetően azért veszi meg, mert szörnyülködni akar az alulnézetből látott emberi sorsokon, meg akar mártózni egy számára idegen, egzotikus alvilágban, ahol pénzért minden kapható, ahol előbb ütnek, mint kérdeznek, és mindenki tetováltatja a családi fényképalbumát.
De nem fognak fegyverek dörögni. Pál Dániel ugyanis olykor megrendít, elcsodálkoztat, óvatoskodón tán meg is botránkoztat, de a direkt, szociós, riportszerű leírások arany középútjáról nem lendül el a brutalitás felé, nem osztogat pofonokat.” – Pál Dániel Levente kötetéről Juhász Kristóf is megírta gondolatait.

„Nyilvánvalóan nagyon jól eltalált címmel van dolgunk, amelynek minden rétegét felfedni nem is tudnánk. Az eleven útvesztő maga az emberi elme lehet, de nem kevésbé kínálja magát az a lehetőség is, hogy a kifejezés a megelevenített múltban való tapogatózásra, bolyongásra utal, s ilyen módon önreflexív lenne a szerző részéről. Utalhat ugyanakkor arra is, hogy az olvasó találja meg nehezen a helyes olvasási stratégiát és a kiutat a regényből.” – Adam Foulds regényét Molnár Dávid mutatja be.

„A metaforákat továbbra is kisujjából kirázó alkotó az eltelt évtized alatt megpróbált idomulni, de nem lett belőle textusokat gyártó blogköltő, hanem maradt a maga előtt is szégyellt formaművészetén túllépő, otthontalan lélek, aki bármit csinál, az egyik legjobb a „szakmában”. Az sem probléma, sőt a mélység hatáskeltésének ismérve lehet, hogy a Fantomikerből teljesen eltűnt a játékos humor, ami a korábbi kötetekben itt-ott előcsillant; viszont az addig manírba hajló pesszimizmus és legyintés láthatóan valódi nihilizmussá változott, mint általában a generációjához tartozó költőknél.” – Tolvaj Zoltán kötetében Boldogh Dezső tett hosszabb vándorutat.