Mi a székelység lényege? Székely-e a székely, ha nem Székelyföldön él? Szkíták, avarok, kazárok, kabarok leszármazottai lennének ők? Egy ősi, elkószált zsidó törzs maradéka? Görögök, perzsák, gótok, szicíliai római légionáriusok dédunokái? Attila és Csaba királyfi egyenes ági rokonai?

„A tiniszlengek horpadásain megülő polgári humor újabb és újabb lendületet ad a sok-sok sztorinak, a kötet zamatát mégis a fültaláló fiú belső vívódásai, pánikkal oltott eszmefuttatásai adják: mi lesz, ha...? Mi lesz, ha valaki meglátja ezzel a füllel, vagy ha baktériumok telepedtek meg rajta, ő meg lazán csak fogdossa...?” – Lackfi János regénye Rimóczi László olvasatában.

„Szkárosi költészetére jellemző a ritmus iránti érzékenység, a repetíciós megoldás, amely arra készteti a befogadót, hogy maga is a vers előadója legyen olvasás közben. Ezzel párhuzamosan a vendégszövegek, beidézések kavalkádját találjuk a kötetben, feltűnik itt Petőfi ugyanúgy, ahogy Adriano Spatola, de a magyar népdalok világa, formai megoldása is fellelhető a szerző költészetében.” – Szkárosi Endre újabb kötetét Petőcz András mutatja be.

„A történet ugyan rémálom-narratívaként jelenik meg, de nem a misztikus horrornovellák, sokkal inkább Franz Kafka világát idézi. Erre utal a sajátos humor is, amely távoli rokona Kafkáénak, aki kacagva olvasta fel komor történeteit baráti körben.” – Bene Adrián kritikája Murakami Haruki egyetlen elbeszélést tartalmazó kötetéről.

„Az isteneknek szóló bikaáldozat, valamint a harci jelenetek precíz, kegyetlenül látványos ábrázolása mellett szembeötlik az a kevésbé hangoztatott történelmi tény is, miszerint a szajhák legalább annyira fontos kellékei egy háborúnak, mint a posztó, a vas, az étel és a víz.” – Horváth László Imre kötetét Rimóczi László recenzeálta.

A regény az utolsó lobbanáson keresztül mutatja be a szerelmeket, a szétvált, majd újra összekapcsolódó életutakat, az ellentétes értékrendeket; egyúttal számvetés és búcsú is a szerelemtől. – Temesi Ferenc könyve Balázs Géza olvasatában.

„Az író ördögi ügyességgel és graciőz könnyedséggel játszik, bolondozik, bűvészkedik a nyelvvel, a hagyományokkal (doktori dolgozat születhet roppant tágas szellemi rádiuszáról, közvetlen és közvetett allúzióiról, idézéstechnikájáról) – a minimál prózától a székely klasszikusok ördögös elbeszélésein át Umberto Eco kultikus nagyregényéig.” – Pécsi Györgyi recenziója Orbán János Dénes regényéről.

„Régóta kedvelem Fellinger puritán, tömény, egyszerre konkrét és absztrakt szövegköltészetét. Olyan erősek ezek a versek, mint az abszint, amiből szintén csak jelképes mennyiség kell, hogy üssön.” – Krausz Tivadar recenziója.

„»A japánok tudják, hogy az élet túl rövid«, ezért nem lehet annyi mindenhez érteni, mint amennyit a magyar iskola sugall a diákoknak, különösen úgy, hogy az életen át tartó képességfejlesztésnek jóval nagyobb tradíciója van a japánoknál, mint nálunk.” – Gerlóczy Márton Nézd csak, itt egy japán! című kötetét Dominka Ede Harald mutatja be.

"De vajon mi hatna hasonlóan magára Örkényre? Ahogyan saját korában, úgy ma is csupán a valóság. Noszlopi Botond bizonyára erre utalt, amikor az Örkény besírna címet adta több szempontból is 21. századi novelláskötetének. Üzenete világos: az egypercesek születése óta eltelt évtizedek során, bár egyes témák átértékelődtek, másokat újak váltottak fel, közös létezésünk mindvégig „megőrizte abszurdalapanyag-jellegét”." – Frei Gabriella kritikája.

Ezeket a könyveket szerettük legjobban 2018-ban – Az Irodalmi Jelen ajánlója líra, próza és esszé kategóriában az elsőkötetestől a József Attila- és Babérkoszorú-díjas alkotókig. A műveket alfabetikus sorrendben közöljük.

"Bálint Tamás költészetében a fő hangsúly a piktúrával szemben a narratívára helyeződik – más szóval: alapvetően intellektuális lírát kapunk. A költő a műfaj természetéből fakadóan megpendít egy-egy érzelmi húrt, de nem negédeskedi túl a témáit, és véleményem szerint ezt nagyon helyesen teszi." – Zsille Gábor recenziója a Hibalistáról.

"Egyes szereplők csupán kísérteteket látnak, mások egyenesen élőhalottakkal szeretkeznek, megint mások közt brutális verekedés tör ki, és végződik cafatokban lógó, véres húsdarabokkal, kitépett, levágott testrészekkel, ami akárhogyan is, de nem várt fordulat." – Lafferton Luca kritikája A bazsarózsás lampionról.

„A személyes trauma repetitív módon újra és újra felbukkanó motívuma mellett e költészet nemzedéki életélményt is megfogalmaz, mégpedig a 2010-es évek kaotikus társadalmi-politikai-gazdasági körülményei között felnövő, igen sok esetben bizonytalan élethelyzetben létező magyar fiatalság öndefiníciójának kísérletét, én- és boldoguláskeresését, a sehová sem tartozás és a jövő teljes bizonytalanságának tapasztalatát.” – Dezső Kata Akiket hazavártak kötetét Kántás Balázs mutatja be.

A közléskényszeres ápoltak állandó feszültség alatt tartják az oldalakat, így nem alszunk bele egy-egy esetleges önreflexióba. Kórtörténet? Látlelet? Vagy csak egy kellemes beöntés? Inkább elektrosokk. Egy biztos: ha lázban ég az emberi test, az néha önismerethez vezethet. Felkészítő olvasmány leendő ápoltaknak, miközben jól szórakozunk az elképzelt fertőtlenítőszagban.

Az író már csak olyan, hogy rendszerint képes bevonzani írásai tárgyait. A többit intézi ő. Ezek az erős, combos novellák nagy munkabírású olvasókat keresnek. Talán az év egyik leghasznosabb, legforgathatóbb és legérdemesebb novelláskötetét tartjuk a kezünkben.

"A Sortűz jó sodrású, pergő prózai írás. Helyenként visszafogott, szaggatott. A stílus és az érdekfeszítő történések sorozata – e kettő szimbiózisa a művet erősíti." – Böszörményi Zoltán kritikája Király Farkas regényéről.

„Pejin Lea verseiben a legérdekesebb szerintem az önazonosság problematizálása: az identitás nála nem állapot, hanem folyamat. Véget nem érő munka. Nem statikus tér, hanem rögzíthetetlen történés. Soha le nem záruló, állandó munka, erőfeszítés – nem utolsósorban kísérlet.” – A Nyugati csiga körfűrésszel álmodik kötetet Payer Imre értékelte.

„Az állandóság megteremtésére irányuló kísérlet sikertelen marad. A szerelem látószögén kívül eső dolgokat esély sincs részleteikben átélni, részleteikben feltüntetni a kisregényben. Így fullad kudarcba minden, ami elkezdődik: az új élet reménye egy másik országban, a megismerkedés idegen emberekkel – hőseinket elkerüli a sikerélmény.” – Horváth László Imre könyvét Szente Anita recenzeálta.

„Talán meglepő, hogy a főszereplő nem az agressziót emeli ki az ivás legsúlyosabb következményeként, hanem a kiszámíthatatlanságot, azaz még józan pillanataiban sem tudhatjuk, milyen állapotban és hangulatban van az illető.” – A mindig időszerű alkoholizmus-témakörben barangoló Karafiáth Orsolya könyvét Lafferton Luca mutatja be.