„…talán ezért van ez a gyerek a világon, gondolta az édesanyja, hogy mosolyt csaljon a hamuszín arcú emberek arcára, hogy ráébressze őket, milyen szép lehet egy nap, és mekkora csoda, hogy élnek.” – A különleges Meditittimó kalandjai Gáspár Ferenc olvasatában.

„A szerző páratlan műveltséggel sző, fest, olvaszt és szilárdít, robbant, ha kell, és jól érzi magát ebben a tág játéktérben, a hullámzó idők, absztrakciók, szubatomi ritmusok és meta-mozdulatok közt. A zene néha zajjá válik, pihenünk, majd újra táncolni támad kedvünk.” – Nagy Zopán Felhő regénye Rimóczi László olvasatában.

„Szomorú, hogy azért kell megvédeni a várost, mert nem ismerjük az ellenséget, nem tudunk tárgyalni, beszélni velük, mert az első perctől kerüljük, akár a fertőt, patkányt, csótányt. Ez volt a manipulációja minden elnyomó rendszernek, ezért tudtak békében aludni a kínzások után a kápók.” – J. M. Coetzee nemrég újrafordított és -kiadott művét Gáspár Ferenc ismerteti.

„Az is lehet persze üzenet, hogy nincs üzenet, azonban a semmit megjeleníteni mindig is a legnagyobb kihívások közé tartozott.” – Bittner Mónika a Röpképtelen madarakról.

„Tulajdonképpen oda kéne tenni ezt a kötetet a könyvesboltokban a romantikus vámpíros, romantikus sulis osztálytársas etc. lánykakönyvek közé, és az elárusítónak a lelkére kötni, hogy ha valaki böngészni kezdi a zsánert, azonnal ajánlja a Röpképtelen madarakat.” – Vöröskéry Dóra első kötete Juhász Kristóf olvasatában.

„A szerző hétköznapi stílusban, szívfacsaró egyszerűséggel, minden rituálé nélkül tárja fel a rettenetes valóságot, és mélyre nyomja a kést, azonban a nyers dialógusokból bontakozik ki az igazi dráma. A történetek minél rövidebbek, annál velősebbek.” – Rimóczi László írása Shrek Tímea novelláskötetéről.

„Jönnek egymás után a móriczi kislányalakok: a kanalat sem ismerő, látszólag semmit fel nem fogó (Maugli), a prostitúcióra kényszerített, mentálisan sérült (Pocokszemű Erzsi), az apai molesztálástól szenvedő (Zsófi panaszai), a kenyérdarabokat kismadárként elkapkodó (Etetés), az uzsonnát guberáló (Becsengettek).” Shrek Tímea szoció-novelláskötetét Frei Gabi mutatja be.

„Már alig hal meg valaki otthon. Nem véletlen, hogy az író, aki főszereplője saját könyvének, csupán harmincéves korában lát először az életben igazi halottat. Nem, nem a tévé képernyőjén keresztül, hanem személyesen, testközelből, ráadásul saját apja személyében.” – Gáspár Ferenc írása.

„A férfiak ásnak, rakodnak, mázolnak, a nőket pedig bármi elé oda lehet állítani, bármit lesikálnak és vigyáznak a gyerekre, vagy kitörlik az öregek fenekét. E foglalkozások nem igényelnek különösebb intelligenciát, tehát hasznos a román a ház körül, ellenállóbb a betegségekkel szemben, nem panaszkodik, és ha netán valami kihágást követne el, a csendőrség hamar megtalálja őt.” – Dan Lungu új regényét Rimóczi László mutatja be.

„Mi következik mindebből? Csak az, hogy az egész nyamvadt lovagságot és Grál-mondakört nem a nyugati világ találta ki, hanem sokkal ősibb és keletibb elemekből illesztette és formálta a maga képére.” – Gáspár Ferenc egy magyar szempontból különösen érdekes regényről.

Az Irodalmi Jelen áprilisi TOP 10-es ajánlója három kategóriában. A műveket alfabetikus sorrendben közöljük.

Böszörményi Zoltán költészetében kéz a kézben jár az intellektus és a szenvedély. Már az első kötetek, az Örvényszárnyon, a Címjavaslatok, vagy a Faludy György-mottóval nyitó Aranyvillamos verseiben körvonalazódik az a poézis-arculat, amely később, kötetről-kötetre egyre hangsúlyosabbá, erőteljesebbé válik. A Soha véget nem érő szeretkezés szerkezete hasonlít a megismerés útjára, vagy egy olyan helyre, ahol szerelmet, világot, gondolatiságot vegyítenek össze, és amelyet úgy hívnak: a vers laboratóriuma. – Juhász Kristóf gondolatai a költő legújabb verskötetéről.

„Amikor az ég nem akar feltárulkozni, az ember gyakran nyúl a pohár után, az erre kóricáló turista pedig úgy érezheti, hogy a helyiek nem kivizelik a bevitt alkoholmennyiséget, hanem inkább kisírják.” – Rimóczi László kritikája.

„Mindenkinek megvan a saját változata a valóságról, a megtörtént eseményekről, ahogy Velikić fogalmaz a regény utószavában: »…lineáris mederben haladó egyetlen élet nem létezik, hanem csak interpretációi. És ahogy egy-egy életútnak vannak interpretációi, a társadalmi korszakokkal is így van.«” Dragan Velikić könyvét Bittner Mónika elemzi.

Böszörményi Zoltán kötete a világ univerzális költészet-jellegét kicsiny részekre bontja. Egyszerre látjuk szétfoszlani a valóságtapasztalatot, amelyben minden csupasz szándékká válik, és egyszerre tapasztalunk egy másik hangszínt, melyben a láthatóról beszél a költő, miközben éppen felemészti azt. Mintha a gondolat akkor írná le a gondolatot, amikor az megszületik a gondolatban.

„Az olvasó persze számít arra, hogy nem igazán sikeres egzisztenciák, inkább a társadalom szegényebbjei, periféria-közeli életek töltik meg a panelt, s nem is csalódik: identitás- és szerepvesztett szereplők, nagyvárosi elmagányosodás, értelmetlen, céltalan sorsok, mindez a maga nyomasztó, kiábrándító realitásában.” – Zsidó Ferenc Huszonnégy című „blokkregényéről” Lafferton Luca írt.

„A Királyok imádása jelenet a világkultúrára nyit ablakot. Mágusok jönnek napkeletről, közük lehetett a kozmoszhoz, mert csillag vezeti őket, ajándékuk szimbolikus értéke-értelme súlyos, az arany Krisztus királyságát, a tömjén az isteni lényt-lényeget, a mirha a szenvedést jelenti, de fajuk, arcbőrük alapján három kontinens, Európa, Ázsia, Afrika fiai ők.” Hegedűs Imre János írása.

Vajon mitől szabad az, akit saját léte sújt, s ezt még elfogadni is képes? Mitől szabad az, aki nem tud, de nem is akar résztvevő megfigyelőből nem cselekvő megfigyelővé válni? Aki valójában nem engedi meg magának azt, amit most legtöbbünk szabadság alatt ért?

„Az elbeszélő asszociációkkal teremt sajátos telepatikus kapcsolatot sűrűn elmélkedő hősei között, akik fejezetváltáskor néha közvetlenül veszik fel egymás gondolatfonalát. Mentális rokonságukon keresztül mutatja be, milyen lehet meglátni önmagunkat egy idegenben, majd végignézni, ahogy elemésztik a bennünket is zaklató démonok.” – Florin Lăzărescu regényét Frei Gabriella ismerteti.

„A versbeli beszélő rajta tartja tekintetét a világvége folyamatain, de nem elkeseredett, esztétizálja a pusztulás képeit, láttamoz, jegyez; hátradől egy múlt századi karosszékben, és nem nagyon érdeklik a modern költészeti elvárások.” – Boldogh Dezső verseskötete Rimóczi László olvasatában.