Emma Fürst macskája megelégelte a gondos ápolást és a lazacos kosztot, felszámolta eddigi szürke és sivár életét, és egyik reggel meglépett a svéd kisvárosi házuk fehér vaskapuján át. A kandúr már a tizedik évében járt, és ezidáig még macskalánnyal nem találkozott. Bár korábban órákat nyávogott az emelet ablakában, szemet vetve tépett fülű, csipás szemű, bolhás macskákra, de csak az epekedésig és a dobhártyaszaggató vinnyogásig jutott.

Ernő kényelmesen fekszik puha párnái közt, pedig feje felett fenyegető pallosként lebeg a közelgő munkanap kísértete. A pallos lesújtani készül, de egyelőre nem mozdulhat. Meg kell várnia, hogy az ébresztőóra hivatalosan is kimondja a halálos ítéletet, és addig maradt még pontosan harminckét perc.

Úgy kezdődött, ahogy ezer, millió éve. Abban a pillanatban minden volt, fények, álmok, meg

az örök körforgás. Az őserő karjaiba vett, szálltak, a semmibe.

Egyszer a tudatára ébredt: Én vagyok!

Anya – Dorka, aludni kell már.

Dorka (négyéves) – Én alszom, a talpacskáim beszélgetnek.

Föld

Dorka (4 éves) – Anya, szerintem a lányok lelke iszapfehér.

Föld I.

Dorka (négyéves) – Anya, segítesz elpakolni?

Anya – Segítek.

Dorka – Köszi. Addig én ide leülök.

Föld

Anya – Ne nyúlkálj a szádba, Dorka!

Dorka (négyéves) – Csak azt vizsgálom, hogy mennyire csúszós a nyelvem.

Föld

Dorka (négyéves) – Anya, táncolni fogok. Leszel néző?

Anya – Igen, leszek.

Dorka – Jó, de én nem szeretem, ha néznek. Fordulj el!

Föld

Anya – Hagyjad édesem, az szemét! Gyere, menjünk!

Dorka (négyéves) – De kár! Pedig olyan szép szemét volt.

Föld

Dorka (négyéves) – Anya, a tündérek is pukiznak?

Föld

– Ismered azt a viccet, hogy két tündér beszélget? – kérdezte Balekk Medárd az ágyszomszédjától.

Dorka (négyéves) – Anya, hova kerül a betegség, miután meggyógyulunk?

Föld

– Nem értem – mondta az orvos, és a hajába túrt.

Dorka (négyéves) – Mi történt a száddal, Dorka? Sebes?

Anya – Igen, megharapta egy bálna.

Föld

Egyszer réges-régen úgy esett, hogy nem esett… Szokás szerint; augusztus első hétvégéjén, egy szép verőfényes napon; eljött a hagyományos mohácsi köcsögös-babfőző verseny ideje, a „Bölcsesség Fog” fogadó udvarán. A bölcs fogadós ígérete szerint annak adja a szűzlányát, Zulejkát, aki a legtöbb babot megeszi.

A férfi munkatársak elnéző mosollyal, a hölgyek kiismerhetetlen tekintettel figyelték Kovács Botond főkönyvelőt, érezték, pillanatokon belül itt az idő, hiszen a csalhatatlan jelek már láthatóvá váltak: a csontsovány, alacsony, hatvanas, gyérhajú közigazgatási potentát évtizedes masszív italfogyasztástól markáns orcája egyre vörösebbé vált, kezét ökölbe szorította, enyhén előre hajló teste megfeszült, akár az íj.

A „mai rohanó világban” sürgünk-forgunk, sietünk, elkésünk és stresszelünk össze-vissza, nem állunk meg kicsit, hogy tanulmányozzuk eleink életét. Régen minden nyugodtabb, békésebb volt, és az emberek is jókedvvel indultak felfedezni a szürke mindennapokban rejlő apró boldogságokat.

Február 2-án a régi néphagyomány szerint téli álmából felébredve kibotorkál barlangjából a barnamedve, hogy saját árnyékának léte, vagy hiánya függvényében döntse el, kint maradjon-e, avagy visszabújjék meleg vackába. Egyikük, az Erdélyi-szigethegységben lakó Brumi Barna azonban mást is művelt: levelet írt nagybácsikájának, Dörmöghy Dömének (címe: Madarasi Hargita, Málnavész utca, ismeretlen szám), hogy elújságolja neki az itt tapasztaltakat. Az alábbiakban ezt idézzük.

– Vigyázz, papuskám, ezen a partin mindenki és minden VIP! Ide mindenki a legszélesebb dekoltázsát és mosolyát veszi fel! Nincs fogfájás, nincs duruzsolás a szivarfüst miatt, egyáltalán nincs semmi, csak szelekt viselkedés. Vigyázz, mert most erre néz a fő VIP, vigyorogj neki egyet, te teve! Jól van, papuskám, ezt tűrhetően abszolváltad. Odanézz, micsoda estélyi, mintha a kedd délutáni sorozatból lépett volna közénk, tudod, amelyikben Amália nem képes választani Fernandez és Rodrigo közül, ezért inkább vedernyi könny közepette elmegy mosogatónőnek a szeretetotthonba.

Hosszú ideje vajúdnak az erre kijelölt hisztórikusok egy politikától teljesen független, teljesen hiteles közös magyar–román Erdélyi történelemkönyv kidolgozásával. Most azt a feltételezett első kolozsvári találkozást próbáljuk felidézni, amelyen a programban részvevők vezetői az elvi kérdések tisztázásával láttak hozzá a nagystílű munkához.

Régen piros volt. Most színes. Feldíszítették, mint egy karácsonyfát. Rá se lehet ismerni. Poszterek, matricák, idézetek az ablaküvegein. Nincs benne telefon. Polcok vannak helyette. Rajtuk könyvek, bizsuékszerek, plüss figurák, ruhák, egy zenélő hógömb, egy gördeszka és még sok más apró tárgy. Elhagyottan, magányosan gazdára várnak.

Tisztelt leendő ügyfeleink! A Faipari Részvényesek Országos Közössége – röviden FAROK – nevében szeretném bemutatni legújabb cégünket, a SZÁLKA-t. Mottónk: Szépet gyártunk nagyon, ebből lesz a vagyon. Mint minden más faipari cégünk, a SZÁLKA is a fával foglalkozik, azaz fázik. Főtámogatónk a méltán híres Fa Nándor. Cégünk kéthektáros területen terül el. A székhelye az asztal mellett van.