• Kovács Újszászy Péter

    Akik jegyet váltottak Önmagukhoz

    Megszoktam már, hogy a lombhullás meglepetéseket hoz. Új tanév, új osztályközösségek, nem ritkán új iskolák, ahol hosszabb-rövidebb ideig dolgom van. Amikor pedig a felsorolt meglepetések nem hatnak az újdonság erejével többé, felbukkannak az apró, váratlan helyzetek, amelyek lehetnek kellemesek és rosszak egyaránt. Őszutón gyakran veszem le a polcról Bereményi Géza összes verseit. 2016-ban, a művész születésének hetvenedik évében adta ki a Magvető. A kötet révén értettem meg, hogy Cseh Tamás dalainak majd minden szövege egy Bereményi-vers.

  • Irodalmi Jelen

    Túl a fák hegyén

    Elbúcsúztak Kányádi Sándortól barátai, tisztelői, költőtársai és költőtanítványai a Petőfi Irodalmi Múzeum estjén, ahol suhogó lombok alatt, lassacskán enyhülő hőségben hallgathattuk az ismerős-kedves sorokat.

  • Irodalmi Jelen

    Három generáció a prózában – a Magyar Széppróza Napja nyitóestéje

    Első alkalommal gyűltünk össze a Magyar Széppróza Napja apropóján, amely új esemény az irodalom ünnepnapjai sorában. A nyitóesten a Magyar Napló Könyvesboltban Oláh Jánosra emlékeztek, valamint Majoros Sándor és Papp Dénes prózavilágába kaptunk betekintést.

  • Irodalmi Jelen

    Esterházy-éjszaka

    Esterházy Péter egy éve nincs velünk. A PIM nyári fesztiváljának zárónapján a kerti színpadon írók és költők olvasták fel a Márk-változatot, miközben a Károlyi-palota kertjében a színes reflektorok alatt együtt lélegzett a közönség.

  • Irodalmi Jelen

    A Török utcai garzontól a Nobel-díjig

    Az éppen egy éve elhunyt Kertész Imrét megidézve szervezett emléknapot a Szépírók Társasága, a Magvető Kiadó és a Kelet Kult Irodalmi Café. A budapesti Kertész-sétát követően este Fehér Renátó, Gács Anna, Krusovszky Dénes, Sándor Iván, Spiró György és Turi Tímea olvastak fel Kertész-hommage-okat.

  • Irodalmi Jelen

    Az egyszerre huncut és tartózkodó tekintet

    A Napkút Kiadó zenés estjén a tavaly nyáron elhunyt Prágai Tamásra emlékeztek a Magyar Írószövetségben. Ez alkalomból első ízben adták át a Prágai Tamás-emlékdíjat.

  • Irodalmi Jelen

    Szabadság, humor és szakralitás – Nyolcvanéves lenne Orbán Ottó

    Egyedi, besorolhatatlan, de generációkon át ható költészet az övé – többek között ebben is egyetértettek az Orbán Ottó-emlékest közreműködői a PIM, a DIA és a Magvető Kiadó közös rendezvényén, melyen a költő születésének 80. évfordulójára emlékeztek.

  • Irodalmi Jelen

    A szeretet életszükséglet

    Lázár Ervin olyan bebarangolható világot teremtett, amelybe mindenki bebocsátást nyer. Bár Dömdödöm és a pomogácsok „atyja” nem írta meg a nagy regényt, életműve mégis halhatatlan, ahogy ő maga is. Az író idén lenne 80 éves, emlékét a Petőfi Irodalmi Múzeumban elevenítették fel. – Sárkány Tímea tudósítása.

  • Irodalmi Jelen

    Tűzliliomot ültetni a lét szívébe

    Juhász Ferenc-emléknappal ünnepelte a Petőfi Irodalmi Múzeum a magyar költészet napját, József Attila születésnapját, ahol a rendhagyó irodalomóra, a képzőművészeti, irodalmi és zenés programok is helyet kaptak.

  • Irodalmi Jelen

    „Méltóság, hogy volt, aki szeresse”

    Zsúfolásig megtelt a Hadik Kávéház Juhász Ferenc emlékestjén, ahol a költő lánya, Juhász Anna egykori barátokat, tisztelőket szólaltatott meg: idézzék fel legkedvesebb emlékeiket a költőfejedelemről.

  • Irodalmi Jelen

    A lehetetlen ostromlója

    A lengyel–magyar kapcsolatok egyik legnagyobb ápolójára, a kilencven éve született Kerényi Gráciára emlékeztek a Petőfi Irodalmi Múzeumban. A polonista nemcsak az irodalomba, de a 20. századi történelembe is beírta nevét.

  • Irodalmi Jelen

    Sebét a cédrus

    Ritkán van alkalmunk vastapssal kísért, teltházas irodalmi esten részt venni – az Országos Idegennyelvű Könyvtár Nagy László-emlékműsorának végén a közönség nem akarta a pódiumról elengedni Torma Mária előadóművészt és a Sebő Együttest.

  • Irodalmi Jelen

    „A fokföldi ibolyája még most is virágzik”

    A New York Művészpáholy estjén Janikovszky Évára emlékeztek fia, Janikovszky János és egykori barátai, Gálvölgyi János, Gálvölgyi Judit, Rigó Béla, valamint a hajdani gyereksztár, Ullmann Mónika.

  • Irodalmi Jelen

    A tradíció mint folytathatóság – Balassa Péter emléke

    Halálának tizedik évfordulóján Balassa Péterre emlékeztek egykori tanítványai, akik ma már maguk is jeles esztéták, kritikusok, szerkesztők, tanárok. A Nyitott Műhelyben nem csak tanítványok, de pályatársak, barátok, olvasók is rengetegen összegyűltek, hogy felidézzék a legendás tanárt.