Ugrás a tartalomra

PARNASSZUS-est


Tisztelettel meghívjuk Önt és kedves barátait a PARNASSZUS költészeti folyóirat téli számának élő bemutatójára, amely 2010. december 13-án (hétfőn) 18.00 órától lesz az ÍRÓSZÖVETSÉG KLUBJÁBAN. (VI. ker. Bajza u. 18.)
Centrumban a 75 éves Tőzsér Árpád.

Nemzetiségi Gála és díjátadó a Budai Vigadóban


A magyarországi nemzeti és etnikai kisebbségek kultúrájáért végzett kiemelkedő munkáért idén nyolc közművelődési szakembernek, illetve közösségnek ítélték oda a Pro Cultura Minoritatum Hungariae díjat – közölte a Magyar Művelődési Intézet a vasárnapi díjátadó gála előtt az MTI-vel.

Izraelben turnézott operettgálájával a Miskolci Nemzeti Színház

A Miskolci Nemzeti Színház művészei és vendégművészei egy hat koncertből álló sorozat után tértek haza Izraelből, most pedig a miskolci operettgálára készülnek.

Egymilliárd forinttal indul januárban a Márai-program

Évi egymilliárd forintos kerettel indul 2011 januárjában az olvasás- és könyvkultúra fejlesztését célzó Márai-program – jelentette be a Nemzeti Erőforrás Minisztérium kultúráért felelős államtitkára.

Erénynek erejével – Az Új Akropolisz XVII. Történet- és mesepályázata


A XVII. Történet- és mesepályázatunkra olyan írásokat várunk, amelyek bemutatják a közösségi élmények és értékek szerepét korunkban – vagy bármely más képzelt vagy valós történelmi korban –, és segítenek a ma emberének az elszigeteltség leküzdésében, az igazság, szépség és jóság keresésében.

Gödöllőt bemutató fotókiállítás nyílt Beregszászon

Gödöllő nevezetességeit bemutató testvérvárosi fotókiállítás nyílt szombaton Beregszászon.

Vlagyimir Putyin felcsapott énekesnek

A rossz vicceiről és machós pózolásáról is ismert Vlagyimir Putyin orosz kormányfő szombaton stílust váltott, és énekesként is bemutatkozott Szentpéterváron, egy gyermekek számára rendezett jótékonysági koncerten.

"Körbejáró" kiállítások magyar–szlovák múzeumi együttműködés keretében

Jövő év elejétől "körbejárnak" azok a kiállítások, amelyek megrendezéséhez magyar és szlovák múzeumok uniós támogatást nyertek el a két ország partnersége jegyében.

Katowicei színház előadása magyar rendezésben

   
A katowicei Wyspianski Színház Witold Gombrowicz Yvonne, burgundi hercegnő című darabjának Keresztes Attila, a szatmárnémeti színház igazgatója által rendezett előadásával kezdődik a Színházi hungarikumok fóruma című sorozat Budapesten a Nemzeti Színházban.

Pori pénzadomány a devecseri könyvtárnak

A Veszprémi Magyar–Finn Egyesület közvetítésével, a Finn–Magyar Társaság Satakunta-i szervezete a Poriban  2010. november 20-án rendezett jótékonysági koncertjének bevételét, 4000 Eurót utalt át támogatásként a Devecseri Kastélykönyvtár 34 települést ellátó autójának pótlásához.

A zene éjjele először Budapesten

Először tartják meg Budapesten A zene éjjele elnevezésű klubfesztivált, amelyet már több éve rendeznek meg Európa-szerte; december 21-én négy fővárosi helyszínen összesen tíz fellépő koncertezik.

Kerekasztal-beszélgetés Széchenyi Istvánról

Széchenyi – az egyéniség receptje? címmel kerekasztal-beszélgetésre várják az érdeklődőket hétfőn a budapesti Magyar Nemzeti Múzeumban.

SZÍN-TÉR a Magyar Írószövetségben


2010. december 15-én, szerdán 18 órakor, a vendég Szakonyi Károly.

VARGA CSABA: SZAVAINK A MÚLTBÓL

című magyar és angol nyelvű könyvének BEMUTATÓJÁ és KARÁCSONYI DEDIKÁLÁSA!

Tudásdepó-expressz: könyvtárfejlesztés a zalaegerszegi Apáczai könyvtárban


A könyvtári szolgáltatások infrastruktúra-fejlesztésére önálló pályázóként közel 8 millió forint támogatást nyert el a zalaegerszegi Apáczai János művelődési központ könyvtára.

Megjelent a baranyai megyeszékhely tudástára


A baranyai megyeszékhely természetrajzával, történelmével, gazdaságával, kultúrájával és neves személyiségeivel ismerteti meg az olvasókat a Pécs Lexikon, amelyet pénteken mutattak be Pécsen.

Jó estét nyár, jó estét szerelem! a Nemzeti Színházban

A Jó estét nyár, jó estét szerelem! egyszerre lélektani dráma, krimi és zenés darab – mondta Rába Roland rendező az MTI-nek Fejes Endre és Presser Gábor színművéről, melyet pénteken mutat be a Nemzeti Színház.

Megnyílt a XX. század múzeuma Milánóban


Új múzeummal büszkélkedhet Milánó: a XX. századnak szentelt Museo del Novecento, amely a város szívében nyitotta meg kapuit, február végéig ingyen látogatható.

Magyar film is versenyben az új európai filmfesztiválon

Kocsis Ágnes legújabb filmje, a Pál Adrienn is meghívást kapott a szombaton kezdődő Les Arcs Európai Filmfesztivál hivatalos versenyprogramjába, amelyben 12 európai alkotás versenyez a Kristály Nyíl elnevezésű fődíjért.

Kihirdették az arab regényirodalmi díj jelöltjeit

Közzétették csütörtökön az arab regényirodalmi díj rövid jelöltlistáját: a hat szerző közül jövő márciusban kerül ki a győztes.

A Szállnak a darvak hősnője egy hónapon belül kétszer törte el a vállát


Egy hónapon belül másodszor került kórházba háztartási baleset miatt Tatyjana Szamojlova, a Szállnak a darvak és az Anna Karenina című szovjet filmekben világhírűvé vált színésznő.

Lemondták a Picasso-árverést a nemrég előkerült gyűjtemény miatt

Lemondta a Pablo Picasso műveiből tervezett árverést egy párizsi aukciósház, vélhetően amiatt, hogy a közelmúltban a világhírű festő több száz munkája került elő egy nyugdíjas villanyszerelő otthonából.

Könyvvisszavitel hetvennégy évi késéssel

Hetvennégy évi késéssel került vissza egy könyv egy kaliforniai könyvtárba.

Áthajlások

2010. december 11-én, 18.00 órára a Retextil Alapítvány „Áthajlások” című kiállításának megnyitójára, Pécs, Király utca 27-be várják az érdeklődőket.
Azt követően 20.00 órától a NemArt Galériába a Sting Collins és a Drugi Program Seven Man Band, és a DerTANZ zenekarok koncertjére.

A vízben – Impresszionista tárcakötet Szikora Józseftől


A vízben (Megszólítások) címmel jelentetett meg válogatást Szikora József újságíró tárcáiból és novelláiból a Széphalom Könyvműhely. A kötetet pénteken mutatják be a fővárosi Uránia Nemzeti Filmszínházban.

Sváby Lajos festőművész a Román Kulturális Intézet idei nívódíjasa

A Budapesti Román Kulturális Intézet idén Sváby Lajos Kossuth-díjas festőművésznek ítélte Kulturális Nívódíját. A Médiadíjat Merza Jenő újságíró, a Magyar Rádió munkatársa kapja.

SZULÁK ANDREA

2010. december 11.
Bartók Béla Nemzeti Hangversenyterem

Szulák Andrea zenei pályafutását Hollandiában kezdte. A nívós jazzkluboktól a híres amszterdami Concertgebouw-ig szerepelve megtalálta összehasonlíthatatlan egyéni hangját az európai zenei világban.

Brit zenei szaklap cikke a miskolci operafesztiválról

A Londonban megjelenő mértékadó folyóirat, az Opera Now idei utolsó számában a Bartók+ Miskolci Nemzetközi Operafesztivál 2010-es programját méltatja.

Lopott Cézanne-festmény a Metropolitan Múzeumban?


Paul Cézanne impresszionista festő egyik képét követeli a világhírű New York-i Metropolitan Múzeumtól egy orosz származású férfi, aki azt állítja, hogy a szóban forgó alkotást egyik felmenője gyűjteményéből lopták el mintegy száz évvel ezelőtt.

Zenés programsorozatot indít a Magyarországi Német Színház

Új programsorozat indul Szekszárdon a Magyarországi Német Színházban: a vers és a zene párbeszédére épülő Tarka Színpad című széria premierjét, a pécsi Singas koncertjét szombaton tartják.

Molnár Edit fotóművész képes visszaemlékezései kötetben


Ifjúságom története: egy fotóriporter feljegyzései címmel jelenteti meg Molnár Edit Balázs Béla-díjas fotóművész, az MTI egykori munkatársa képes visszaemlékezéseit a Kairosz Kiadó; a kötetet pénteken mutatják be Budapesten.

The Twist: Krúdy esete a brit gitárzenével

Krúdy Gyula világát és a brit gitárzenét hozza egy platformra most megjelent bemutatkozó albumán a magyar könnyűzene ígéretes supergroupja, a The Twist; a Live Through The Cool című anyag hátteréről a frontember Szűcs Krisztián beszélt az MTI-nek.

Franciául is megjelent Schreiber Tamás életrajzi kötete


A tavalyi magyar kiadás után J,ai choisi la France (Franciaországot választottam) címmel franciául is megjelent Thomas Schreiber (Schreiber Tamás), Franciaországban élő magyar származású politikai újságíró életrajzi kötete.

Tartós digitális megőrzés a levéltárakban – Szakmai nap Budapesten

A magyarországi levéltárak számára hatalmas kihívást jelent az elektronikus iratok tartós megőrzése; az ezt célzó projekt eddigi eredményeiről és kiterjesztéséről rendeznek workshopot szerdán a Magyar Országos Levéltárban.

Túl a Maszat-hegyen – Varró Dániel mesejátéka a Pesti Színházban


Az egész családnak szóló változat készült a Pesti Színház számára Varró Dániel és Teslár Ákos Túl a Maszat-hegyen című verses meséjéből, melyet Presser Gábor zenéjével szombaton mutat be a teátrum.

A világ legdrágább könyve: 6,5 millió fontért kelt el Audubon mesterműve


Rekordáron, hat és félmillió fontért egy magángyűjtő vásárolta meg kedden egy londoni árverésen John James Audubon Birds of America (Amerika madarai) című könyvét, amely 435 kézzel színezett illusztrációt tartalmaz.