Ugrás a tartalomra

Megjelent a baranyai megyeszékhely tudástára

A baranyai megyeszékhely természetrajzával, történelmével, gazdaságával, kultúrájával és neves személyiségeivel ismerteti meg az olvasókat a Pécs Lexikon, amelyet pénteken mutattak be Pécsen.

    A kétkötetes, 1050 oldalas, 4600 szócikket és 2200 képet tartalmazó városlexikon hagyományos, valamint Zsolnay eozinkerámiával díszített bőrkötésben, háromezer példányban jelent, és egy DVD-melléklet is tartozik hozzá.
    A lexikon elkészítése három évet vett igénybe. A szócikkeket
131-en írták, főként pécsi egyetemi tanárok, kutatók, de voltak köztük Pécsről elszármazott szakemberek is, munkájukat 10 fős szerkesztői gárda fogta össze.
    A lexikonban szereplő minden szócikk új, a képek között pedig sok olyan is található, amelyet eddig nem láthatott a nagyközönség. Az alkotók a tudástárban a város még élő hírességeire és történetének friss fejleményeire, így például az idei kulturális fővárosi programokra is kitértek.
    A könyvbemutatón Romváry Ferenc főszerkesztő a kiadványt, jelentőségét tekintve az Európa Kulturális Fővárosa program egyik nagyberuházásaként épült tudásközponthoz hasonlította.
Páva Zsolt polgármester hangsúlyozta, a lexikon egy olyan űrt tölt be a városban, amelyre korábban még csak kísérlet sem volt.
    Úgy vélte: a baranyai megyeszékhely kétezer éves múltjának és jelenének feldolgozására vállalkozó kétkötetes mű erősíti a helyi identitást, népszerűsíti a város értékeit, jelentősége éppen ezért "felbecsülhetetlen".
    A könyvbemutatón elhangzott, hogy városlexikon korábban csak Budapestről és Sátoraljaújhelyről készült Magyarországon.  (MTI)