Ugrás a tartalomra

Berlinale – Két magyar filmtervet mutatnak be a koprodukciós fórumon


Nagypál Orsolya és Mundruczó Kornél legújabb filmtervét is meghívták a 61. Berlini Nemzetközi Filmfesztivál, a Berlinale koprodukciós fórumára, a Co-Production Marketre.

24 Óra: Egyed Attila kapta a tatabányai színház Jászai-gyűrűjét

Egyed Attila kapta meg a tatabányai Jászai Mari Színház, Népház közönségdíját, a Jászai-gyűrűt – írta hétfői számában a 24 Óra.

Olasz, belga és magyar művész közös kiállítása Tamásiban

Organikus művészként jellemzett olasz szobrászmester, expresszív stílusú magyar festőművész és egy belga amatőr szobrász műveiből nyílik kiállítás szerdán a Tamási Galériában.

Folytatódó Tolsztoj-saga – Ellentétes érzelmek viharában

Pár hónappal ezelőtt egy idősödő orosz politikus paradox vállalkozásba fogott: elhatározta, hogy megpróbálja rehabilitáltatni az orosz történelem egyik legkedveltebb személyiségét, Lev Tolsztojt. Gondolhatnánk, hogy erre semmi szükség 2010-ben, az író halála 100. évfordulójának évében, de nem így van: Tolsztoj személye körül tavaly ugyanolyan heves viták dúltak Oroszországban, mint az íróóriás életében.

A közösségi háló kapta a legjobb filmnek járó Golden Globe-díjat


A közösségi háló nyerte el a helyi idő szerint vasárnap este, Beverly Hillsben kiosztott Golden Globe-díjat a drámai játékfilmek kategóriában, a Hollywoodban akkreditált külföldi tudósítók szavazata alapján. A film egyben elnyerte e legjobb rendezésért, forgatókönyvért és filmzenéért járó elismerést is.

Debreczeni Imre kiállítása


Szeretettel várják önt és kedves barátait Debreczeni Imre kiállítására. Megnyitja Mányoki Endre. Helyszín: CDFű , Budapest, Fejér György utca 1. Időpont: 2011. 01. 20., csütörtök 19 óra.

EKF – Turkut is Európa Kulturális Fővárosává avatták


A "Lángoló Turku" mottójú fényinstallációval hivatalosan is Európa idei kulturális fővárosává avatták szombat este Finnország legrégibb városát, egykori fővárosát. (A másik idei kulturális fővárosban, az észtországi Tallinnban már szilveszter óta folynak a helyi EKF-rendezvények.)

Román–magyar fotóművész szalon Budapesten

Idén is megrendezik a román és magyar fotóművészek nemzetközi szalonját: a Budapesti Román Kulturális Intézetben ez alkalommal a két ország népi hagyományait bemutató fotókból láthat válogatást a közönség.

Sinkovits Imre színművész 10 éve halt meg

Tíz éve, 2001. január 18-án halt meg Sinkovits Imre Kossuth-díjas színművész, a Nemzet Színésze, aki paraszttól az értelmiségiig, bohóctól a hősig bármit hitelesen el tudott játszani.

A magyar kultúra napja – Új dinasztiák tárlata Győrben

Homo novus – Új dinasztiák születése a 16. században címmel nyílik a győri Xántus János Múzeum új időszaki kiállítása január 22-én, a magyar kultúra napján.

Andrew G. Vajna: az első feladat feltárni a magyar filmipar helyzetét

A magyar filmipar jelenlegi helyzetének a felmérését és értékelését tekinti első feladatának Andrew G. Vajna magyar származású amerikai filmproducer, aki a nemzeti filmszakma megújítása érdekében kormánybiztosként tevékenykedik a jövőben.

Múlt és jelen vív a Golden Globe-díjért

A király beszéde című történelmi dráma és A közösségi háló című, napjainkban játszódó Facebook-történet között dőlhet el vasárnap a legjobb film Golden Globe-díjáért vívott küzdelem.

Ritka Picasso-portré kalapács alatt


Pablo Picasso szeretőjéről, Marie-Therese Walterről 1932-ben festett portréja kerül kalapács alá a Sotheby's aukciósház februári londoni árverésén.

Dzsessz, szimfonikusok és balett találkozása a Művészetek Palotájában

A dzsessz, a szimfonikus zene és a tánc találkozik hétfőn este a Művészetek Palotájában a Magyar Jazzművészek Társasága kezdeményezésére.

EU-elnökség – Ünnepi hangverseny a berlini magyar nagykövetségen

A 200 éve született Liszt Ferenc műveiből rendeztek ünnepi hangversenyt pénteken este a berlini magyar nagykövetségen abból az alkalomból, hogy januártól fél éven át Magyarország tölti be az Európai Unió soros elnökének a tisztségét.

Ország Lili-kiállítás nyílik Győrben


Ország Lili festő, grafikus, bábtervező alkotásaiból nyílik kiállítás a győri Városi Művészeti Múzeum Váczy Péter Gyűjteményében január 20-án – közölték a szervezők.

EU-elnökség – Uniós versek a Magyar Énekmondók Találkozóján

Az Európai Unió tagállamainak költészetéből magyarra fordított, megzenésített versekből is válogattak idén – Magyarország soros elnöksége okán – a Magyar Énekmondók Találkozójának előadói. Az eseményt január 19. és 21. között rendezik meg Szombathely mellett Vas megye több településén.

Külön termet kapnak a hangjátékok a lipcsei könyvvásáron

Első alkalommal külön termet szentelnek a hangjátékoknak a lipcsei könyvvásáron.

Andrew G. Vajna lesz a filmszakma megújításáért felelős kormánybiztos

A nemzeti filmszakma megújítása érdekében kormánybiztos lesz Andrew G. Vajna magyar származású amerikai filmproducer – közölte a Közigazgatási és Igazságügyi Minisztérium Kormányzati Kommunikációért Felelős Államtitkársága pénteken az MTI-vel.

Haikura, haibunra várva; téma: NAP, ÚT

A Cédrus Művészeti Alapítvány, Százhalombatta Város Önkormányzata és a Japán Alapítvány Budapesti Irodája mindenkit örömmel vár, aki a magyar nyelvű haikuirodalmat szép szerzésekkel gazdagítani szeretné. Saját műveket (esetleg fordításokat?) várunk, közöletleneket.

A kormány nemzeti fenntartásba veszi a Kodály Központot

A kormány nemzeti fenntartásba veszi a pécsi Európa Kulturális
Fővárosa (EKF) program egyik nagyberuházásaként épült Kodály Központot – jelentette be Páva Zsolt, Pécs polgármestere a baranyai megyeszékhelyen pénteken.

Körmendi Ferencet szívesen olvassák az olaszok

Sikeresnek számít az olasz olvasók körében Körmendi Ferenc csaknem 80 éve írott regénye, a Budapesti kaland, amelyet tavaly jelentetett meg ismét a Bompiani kiadó.

Liszt-év – Koncerttel emlékeznek szombaton Lipiken



Danijel Detoni, a budapesti Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetemen diplomázott  zongoraművész nyitja meg a horvátországi Liszt-emlékévet Lipiken, a fővárostól 80 kilométerre keletre fekvő fürdővároskában, a Multikulturális Centrumban szombaton.

Bánki Ákos festőművész kapja a Barcsay-díjat

Bánki Ákos festőművész veheti át a Barcsay-díjat péntek délután Szentendrén a Barcsay Múzeumban, ahol kiállításon is bemutatkozik a tehetséges fiatal művész.

Online hozzáférhetők Kennedy-dokumentumok ezrei

Online is hozzáférhetővé vált John F. Kennedy elnökségének sok ezernyi digitalizált dokumentuma, köztük fényképek és telefonbeszélgetések is.

Irán cáfolja a Paolo Coelho műveinek betiltásáról szóló híreket

Bár Irán brazíliai nagykövete arról biztosította a dél-amerikai ország kormányát, hogy Paolo Coelho művei elérhetők Iránban, a világhírű író szerint cenzúrázzák őket.

Könyvet írt a Millennium-trilógia szerzőjének özvegye

Könyvet írt a Magyarországon is népszerű Millennum-trilógia szerzőjének, Stieg Larssonnak az élettársa; a kötet jövő héten kerül a boltok polcaira.

Heller Ágnes: A mai történelmi regény


Heller Ágnes A mai történelmi regény című könyvének bemutatójára várják az érdeklődőket Szegedre, a Grand Cafe klubba  2011. január 15-én este 7 órára.

Tara-kiállítás Debrecenben


Aligha van ismertebb képviselője a román képzőművészet legújabb nemzedékének, mint a harmincöt éves Sorin Tara. A Nagyszeben mellett élő művész néhány munkája tavaly már látható volt a MODEM Messiások című kiállításán, januártól viszont önálló tárlaton mutatkozik be Debrecenben a sokak által különcnek tartott alkotó.

Kamcsatkán be akarták tiltani a Hamupipőkét politikai okokból

A kamcsatkai hatóságok megpróbálták betiltani Charles Perrault XVIII. századi francia szerző Hamupipőke című darabjának előadását, mert a kormányzó helyettese, aki véletlenül nézte meg a járási színház előadását, politikai utalásokat talált benne.

Kaland – Film készül Márai Sándor művéből

Film készül Márai Sándor Kaland című művéből Sipos József rendezésében; a főbb szerepeket Marozsán Erika és Csányi Sándor játssza az alkotásban, amely a tervek szerint ősszel kerülhet a mozikba.

Elhunyt Havasy Viktor zeneszerző


Elhunyt Havasy Viktor zeneszerző, zongorista; a Micsoda nagyszerű dolog, a Szereted-e még?, a Kapitány, a Fekete vonat című slágerek szerzőjét szerdán rövid szenvedés után érte a halál.

Vers e-mailben Eminescu román költőtől születésnapján


Idén is e-mailben küldött verssel hívja fel a figyelmet Mihai Eminescu (1850–1889) román költő születésnapjára, január 15-re a budapesti Román Kulturális Intézet és szegedi fiókintézete.

Újra látható Zürichben az első retrospektív Picasso-kiállítás – Párhuzamok, különbségekkel

1932 nyarán nyílt meg Párizsban, a Georges-Petit galériában a festőóriás Pablo Picasso (1881–1973) műveinek első retrospektív kiállítása, amely többek között abban különbözött az összes későbbitől, hogy maga a művész tervezte meg és állította össze anyagát. Még ugyanannak az évnek az őszén, szeptemberben a művek átköltöztek Zürichbe a Kunsthaus termeibe – és ma újra ott láthatók.

Szirén(a) – Kinetikus hanginstalláció a Trafóban

Harminc mozgó fémszobor, Ray Lee zeneszerző és előadó Szirén(a) című hanginstallációja tölti be péntektől vasárnapig a budapesti Trafó – Kortárs Művészetek Háza nagytermét – közölte az intézmény szerdán az MTI-vel.

Fiatal magyar fotósok kiállítása a berlini magyar nagykövetségen

Hat fiatal magyar fotóművész képeiből nyílt kiállítás szerdán este a berlini magyar nagykövetség épületében.