Ugrás a tartalomra

Nemes Nagy Ágnes 100 – "Viszonylagos öröklét" #7

Az irodalmi beszélgetősorozat őszi szezonkezdő, hetedik eseményén a fókuszba a XX. századi magyar irodalom két kultikus írója, két kortárs, barát - Szabó Magda és Nemes Nagy Ágnes kerül.

A német nyelvterület fesztiváldíjas alkotásai a Szemrevaló Filmfesztiválon

A Cannes-ban és Berlinben díjazott, valamint a Német és az Európai Filmdíjjal elismert német nyelvű filmeket mutatja be idén a Szemrevaló Filmfesztivál, amely október 6. és 16. között a Művész moziban, október 10. után pedig Debrecenben, Szegeden és Pécsen várja a közönséget.

Kiállítás a Magyar Művészeti Akadémia Képzőművészeti Tagozat 2020–2021. évi díjazottjainak munkáiból

​​​​​​​A Magyar Művészeti Akadémia Képzőművészeti Tagozata díjazottjainak munkáiból összeállított kiállítás 2022. szeptember 9. és november 13. között tekinthető meg a Pesti Vigadó V. szinti kiállítótermében.

Méhes Károly fotókiállítása: Egyszer volt, hol.

Méhes Károly fotókiállítását Haász János író nyitja meg a Bookta kávézóban.

Háromnapos összművészeti programmal ünnepli a főváros Nádas Pétert

Szeptember 30. és október 2. között Budapest több helyszínét is bevonó programsorozattal tiszteleg Nádas Péter munkássága és életműve előtt.

Irodalmi fesztivál Balatonfüreden – Harmincéves a Quasimodo Költőverseny

​​​​​​​Százharmincnyolc alkotótól, köztük külföldön élő szerzőktől, több mint kétszáz vers verseng a Salvatore Quasimodo Nemzetközi Költőverseny fődíjáért. Az idén harmincéves balatonfüredi költőversenyhez hasonló kezdeményezést Európában sem nagyon találni. Három nap (szeptember 15–17.) a kortárs költők jegyében, koncertekkel, irodalmi estekkel és olasz gasztronómiával.

Népszerű kortárs írók részvételével rendeznek ismét irodalmi fesztivált Pécsett

Ismét megrendezik a tavaly hagyományteremtő célzattal útjára indított író-olvasó találkozókkal, beszélgetésekkel kiállításokkal és gyerekprogramokkal zajló PécsLIT irodalmi fesztivált a baranyai megyeszékhelyen szeptember 12. és 17. között.

A Fehérvári Irodalmi Napokat Kemény Zsófi nyitja meg

2022. szeptember 22-én indul a Fehérvári Irodalmi Napok rendezvénysorozata.

A Központi Statisztikai Hivatal Könyvtár szeptemberi programjai

Ha hétfő, akkor családi társasjátékklub! A KSH Könyvtár és a homoludens.hu Egyesület közös rendezésű ingyenes családi társasjátékklubja szeptembertől ismételten várja az érdeklődő kicsiket és nagyokat hétfőnként 16 és 19 óra között. Időpontok: szeptember 5., 12., 19. és 26. Helyszín: Thirring Lajos terem.

Haydn Nelson-miséje a Tihanyi Bencés Apátság templomában

A Győri Filharmonikus Zenekar, Veszprém Város Vegyeskara és az OPUS Énekegyüttes közreműködésével csendül fel Joseph Haydn Nelson-miséje szeptember 11-én a Tihanyi Apátság templomában.

Meghívó Vámos Miklós könyvbemutatójára

Vámos Miklós Palackposta című könyvét mutatja be az Athenaeum Kiadó az Átrium Színházban.

4 VILÁG, 4 ÉVSZAK – 24. Zsidó Kulturális Fesztivál






2022. szeptember 8-án 19 órától.
Rumbach Zsinagóga – 1074 Budapest, Rumbach Sebestyén utca 11–13.


 

Három új vidéki helyszínen helyez el botlatóköveket a Magyar Zsidó Kulturális Egyesület a helyi önkormányzatokkal együttműködésben

​​​​​​​A holokauszt áldozatainak utolsó szabadon választott lakóhelye előtt elhelyezett, járdába süllyesztett botlatókövekből ma már lassan 600 található hazánkban. Günter Demnig német képzőművész, a botlatókő-koncepció megalkotója általában ragaszkodik ahhoz, hogy azokat személyesen helyezze el.

A Magyar Művészeti Akadémia Irodalmi Tagozata Élőfolyóirat estje



A Magyar Művészeti Akadémia Irodalmi Tagozata Élőfolyóirat estje (VIII. évfolyam, 4. szám).
 
Az MMA „Közelképek írókról" című kismonográfia-sorozatának új köteteiről a szerzőkkel Ács Margit, Szmeskó Gábor és Kemsei István beszélget. A bemutatásra kerülő kötetek:

Vándorkiállítást szervez a PIM a Petőfi Sándor-emlékév alkalmából

​​​​​​​Csütörtökön indul útjára a Petőfi Irodalmi Múzeum (PIM) új, Átröpűlök hosszában hazámon című vándorkiállítása a költő születésének 200. évfordulója alkalmából. A múzeumbusz első állomása Petőfi Sándor szülővárosa, Kiskőrös lesz, melyet több mint 200 helyszín követ majd körülbelül egy éven át.

Mennék én is - Lovászi Edina és zenekara koncertje

Lovászi Edina és zenekara koncertje modern zenei hangzással hozza közel a magyar költők verseit.

Falfirka-felolvasás Mécs Annával

A Falfirka-esteken szerzők olvasnak fel saját műveikből a Bookta kávézóban.

AmfiFeszt, amikor az aréna újraéled

2022. szeptember 10-11-én egy izgalmas római történet mellett barbár harcosok, római katonák, ókori kézművesek és árusok forgataga vár minden érdeklődőt az Amfiban.

Petőfi-vándorkiállítás

A Petőfi Irodalmi Múzeum „Átröpűlök hosszában hazámon” címmel vándorkiállítást rendez Petőfi Sándor születésének 200. évfordulója alkalmából.

​​​​​​​Regejáró napok az erdélyi Énlakán – kiállításokkal, könyvbemutatóval és rendhagyó író-olvasó találkozóval



Immáron ötödik alkalommal rendezik meg a Regejáró Énlaka-napokat, amelyek során koncertek, előadások, kiállítások, valamint könyvbemutatók várják az érdeklődőket. Idén először író-olvasó találkozóval is készülnek a szervezők.

II. Királyfeszt – Újra visszatér a középkor Pestre szeptemberben

Immár második alkalommal rendezzük meg családbarát hagyományőrző fesztiválunkat a Patrióták javaslatára nemzeti emlékhellyé nyilvánított rákosmezei Királydombon, a főváros X. kerületében.

Csillagjegyek a zongoránál: Varga Melinda, Szekáry Zsuzsanna, Várnagy Andrea és Böszörményi Zoltán estje

Szeretné derűs hangulatban elbúcsúztatni a nyarat, a tengerről, a női szépségről, a szerelemről, a csillagjegyekről és görög mitológiáról újat hallani, megtudni, hogyan simul egymásba a festmény, a vers és a zene, mindez milyen hatással van a lélekre, van-e kézzelfogható haszna a művészetnek a mindennapi életünkben?

Augusztus 22-én kezdődik a Tokaji Írótábor

Közzétették az augusztus 22-én kezdődő Tokaji Írótábor részletes programját.

„Nyitottan” – magyar iparművészeti és formatervezési kiállítás nyílt Helsinkiben

2022. augusztus 18-án megnyílt a Helsinki Liszt Intézetben a Magyar Művészeti Akadémiával együttműködésben megvalósított csoportos, iparművészeti és formatervezési kiállítás, amelyen kilenc MMA-ösztöndíjas alkotása is megtekinthető.

Közösség témában hirdet irodalmi pályázatot a Starbucks

Idén negyedik alkalommal hirdeti meg kezdő irodalmároknak szóló versíró pályázatát a Starbucks Magyarország, amelynek témája a Közösség.

Színes virágkocsik, fergeteges hangulat a debreceni virágkarneválon

Több tízezren nézték végig az idei debreceni virágkarnevált szombaton: a karneváli menetben tizenhárom színes virágkocsi vonult végig a belvárosból a Nagyerdőbe, köztük különböző művészeti csoportok 1200 táncosa és zenésze teremtett fergeteges hangulatot.

Miklósa Erika és Rofusz Ferenc kapta a Magyar Szent István Rendet

Miklósa Erika operaénekes és Rofusz Ferenc rajzfilmrendező kapta az idén a Magyar Szent István Rendet a nemzeti ünnep alkalmából, a kitüntetéseket Novák Katalin köztársasági elnök adta át szombaton Budapesten, a Sándor-palotában.

A Magyar PEN Club zenés felolvasóestje

A Magyar PEN Club zenés felolvasóestet tart 2022. augusztus 30-án 18 órai kezdettel a Fővárosi Szabó Ervin Könyvtár Ötpacsirta Szalonjában.

Zsidó kulturális fesztivált rendeznek Szegeden

Komoly- és könnyűzenei koncertek, könyvbemutatók mellett kiállítás várja az érdeklődőket augusztus végétől november közepéig a Szegedi Őszi Zsidó Kulturális Fesztiválon - tájékoztatták a szervezők az MTI-t.

A Kurultaj üzenet és példa minden nyugati és keleti népnek

Üzenetnek és példának nevezte minden nyugati és keleti népnek a Kurultajt az Országgyűlés elnöke szombaton Bugacon, a rendezvény megnyitóján. Kövér László emellett hevesen ostorozta a nyugati világ "szellemi bérgyilkosait", akik meg akarnak másokat fosztani hagyományaiktól és hitüktől.

Letölthetők Petrőczi Éva hangoskönyvei Molnár Piroska előadásában

Letölthetők Petrőczi Éva költő, műfordító, irodalomtörténész hangoskönyvei Molnár Piroska színművész előadásában.

Petőfi a fesztiválok Mona Lisája?

A Petőfi-bicentenárium kapcsán a Petőfi Kulturális Ügynökség egy rendhagyó fotósorozat elkészítésére kérte fel Neményi Márton fotóst.

Litkai Gergely vezetésével elindult a fenntarthatósággal foglalkozó Bookline Zöld podcast

Augusztus harmadikán elindult a Bookline havonta jelentkező podcast-sorozata, a Bookline Zöld.

Fesztivállal és könyvbemutatóval ünneplik Magyarország legidősebb bábszínházát Szegeden

Fesztivállal és könyvbemutatóval ünneplik az idén 75 éves szegedi Kövér Béla Bábszínházat augusztus végén Szegeden.

Premier előtt mutatják be a Víg Mihályról szóló portréfilmet

Szeptember 1-jén kerül a mozikba a Víg Mihály zenészről szóló Ott torony volt: Víg Mihály-portré című egészestés dokumentumfilm, amelyet a mozibemutató előtt, koncerttel egybekötött premier előtti vetítésen láthat ingyenesen a közönség augusztus 25-én Budapesten, a Szeszgyár kertben és a Gólya közösségi térben.

Tudománynépszerűsítő oldalt indít és bemutatkozik a Kutatók Éjszakáján a Bölcsészettudományi Kutatóközpont

Katt(anj) a tudományra! címmel indít weboldalt és videósorozatot a Bölcsészettudományi Kutatóközpont.