Ugrás a tartalomra

Levitáció a MűvészetMalomban

Levitáció címmel nyílt meg Bukta Imre, feLugossy László és Szirtes János képzőművészek kiállítása szombaton a szentendrei MűvészetMalomban.
   
feLugossy László Elszálló pálya című installációja a Levitáció kiállításon a szentendrei MűvészetMalom udvarán 2017. április 8-án
MTI-fotó: Kovács Attila

Kodály Zoltán előtt tiszteleg a Budapesti Tavaszi Fesztivál

Kamara- és kórusműveinek előadásával, valamint magyar népzenék ihlette dalciklus ősbemutatójával is tiszteleg a 135 éve született és fél évszázada elhunyt Kodály Zoltán zeneszerző, zenepedagógus előtt a Budapesti Tavaszi Fesztivál (BTF).

Kötélre csíptetett idézetek és versmondó versenyek Somogyban

Kötélre csíptetett idézetekkel, közös szavalattal és versmondó versenyekkel is ünneplik a költészet napját Somogy megyében.

Felolvasóest a Bartók1 Galériában

"A tehetség nem elég, kell egy jó este is" mottóval rendezik fiatal alkotók előadóestjét a Bartók1 Galériában.

A költészet napja – Kortárs költők futása Budapesten

A költészeti napi Versmaratonhoz kapcsolódva tizenhárom kortárs költő futja le együttesen a maratoni távot József Attila gyermekkorának helyszínén, a budapesti Ferenc téren április 8-án, szombaton délután – közölte a Magyar Napló Kiadó az MTI-vel.

Budapest FotóFesztivál – Kortárs portrékiállítás a Várkert Bazárban

A portré műfaját járja körül 48 kortárs magyar fotográfus – mások mellett Chochol Károly, Czimbal Gyula, Dobos Tamás és Móricz-Sabján Simon – munkáin keresztül a Budapest FotóFesztivál Szubjektum című kiállítása, amely szombattól látható a Várkert Bazárban.

Idén is várják a Budapestet száz szóban bemutató írásokat

Idén negyedszer hirdeti meg a Mindspace csapata a Budapesti Fesztivál- és Turisztikai Központtal együttműködve a 100 szóban Budapest című pályázatot, amelyre a jelentkezők szombattól június 30-ig küldhetik be a fővárosról szóló, maximum százszavas történeteiket.

Keletről… – festmény- és kalligráfiakiállítás

A Magyar Művészeti Akadémia meghívására érkezik Budapestre kínai testvérintézményének, a Kínai Nemzeti Művészeti Akadémia Keletről… című festmény- és kalligráfiakiállítása, melyet a közönség 2017. április 12. és május 31. között láthat az MMA székházában, a Pesti Vigadóban.

Kiállítás: Művészetek és Mesterségek Központja a bonchidai Bánffy-kastélyban

A Budapesti Román Kulturális Intézet 2017. április 19-én, szerdán 18.30 órakor nyitja meg az Izsó u. 5. alatti kiállítótermében a kolozsvári Transylvania Trust Alapítvány A.R.T.E.C. című kiállítását.

Írók a forradalomban – fényfestészeti épületvetítés

A Magyar Írószövetség meghívja Önt Írók a forradalomban – fényfestészeti épületvetítés a Magyar Költészet Napján című ünnepi programjára.

Költészetnap – másképp

A fenti címmel várja irodalmi estre a literatúrakedvelőket a csíkszeredai Kájoni János Megyei Könyvtár április 12-én, szerdán 17 órára, a székelyudvarhelyi G. Café pedig 13-án, csütörtökön 20 órára.

Puskás Ferencről készít nagyszabású játékfilmet Andy Vajna és Joe Eszterhas

A leghíresebb magyar labdarúgóról, Puskás Ferencről készít filmet Andy Vajna producer és Joe Eszterhas, a világhírű magyar származású amerikai forgatókönyvíró – közölte az MTI-vel pénteken a filmügyi kormánybiztos, aki producerként vesz részt a tervek szerint "nemzetközi, magánfinanszírozású" produkcióban.

Bach János-passiójával kezdődik a nemzetközi kórusfesztivál

Johann Sebastian Bach János-passiójának szcenikus előadásával kezdődik vasárnap a Budapesti Nemzetközi Kórusverseny és Fesztivál a Müpában.

Pénteken temetik Bodor Pált

Holnap délelőtt temetjük Bodor Pált Farkasréten. 9.20-tól 10.05-ig a Makovecz-ravatalozóban koporsó helyett urna lesz előttünk. Még nem tudom, hogy rajta vagy alatta az úgynevezett Jókai-lepel, amely csak a legeredetibb, legtehetségesebb, leghasznosabb sajtómunkásoknak jár.

Kőrösi Csoma Sándor Napok kezdődnek Háromszéken

 Kőrösi Csoma Sándor Napok kezdődnek csütörtökön Kovásznán és Csomakőrösön, ebből az alkalomból a Kelet magyar kutatóiról nyílik kiállítás, illetve megújul a nyelvtudós tiszteletére szülőfalujában kialakított emlékszoba.

Doors: az 50. évfordulóra ismét megjelent a legendás debütalbum

Fél évszázada annak, hogy megjelent a rocktörténet egyik legfontosabb zenekara, az amerikai Doors első albuma. A The Doors című anyag a kerek jubileumon különleges kivitelben, egy három CD-t és egy vinylt tartalmazó díszdobozban érhető el ismét.

Blattner Géza bábművészről nyílik kiállítás a Bajor Gizi Színészmúzeumban

Szivárvány Európa felett – Egy magyar bábművész Párizsban címmel nyílik Blattner Géza munkásságát bemutató kiállítás a Bajor Gizi Színészmúzeumban szombaton.

Apostoli áldásban részesítette Ferenc pápa Mága Zoltánt

A Vatikánban tartott szerdai audienciáján apostoli áldásban részesítette Mága Zoltánt Ferenc pápa, aki megköszönte a hegedűművész sok éve tartó, szegényeket segítő karitatív munkáját.

Móricz csizmája (kamarakiállítás)

Megnyitó:  április 10. hétfő 18 óra

Megnyílt a Szépművészeti Múzeum egyiptomi gyűjteményét bemutató pécsi kiállítás

A budapesti Szépművészeti Múzeum egyiptomi gyűjteményének kilencven legszebb, legfontosabb műtárgyából nyílt időszaki kiállítás szerdán a pécsi Janus Pannonius Múzeum (JPM) Csontváry Múzeumában és Múzeum Galériájában.

Arany-idézetek a kávé mellé a költészeti fesztivál idején Debrecenben

Közösen népszerűsítik a költészetet a szervezők és a helyi kávézók, cukrászdák április 10. és 12. között a 15. Debreceni Költészeti Fesztivál idején: a vendégek kis papírtekercseken Arany-idézeteket is kapnak, verssel "ízesítve" így a kávét vagy süteményt – hangzott el az esemény sajtótájékoztatóján szerdán, a helyi Méliusz könyvtárban.

Europa Nostra-díj Kallós Zoltánnak

A kulturális örökségvédelem terén legrangosabbnak számító uniós elismeréssel, Európa Nostra-díjjal tüntetik ki Kallós Zoltán erdélyi magyar néprajzkutatót, népzenegyűjtőt.

Még idén elkezdődhet a milánói világkiállítás magyar pavilonjának hazaköltöztetését

 Karcagra kerül a 2015-ös milánói világkiállítás Életkert nevű magyar pavilonja, még az idén hazaszállíthatják, jövőre pedig megkezdhetik az építkezést – mondta el Fazekas Sándor, Karcag és térsége országgyűlési képviselője, földművelésügyi miniszter az M1 aktuális csatorna műsorában szerdán.

Egy történelmi korszakról ír saját életén keresztül új könyvében Nádas Péter

Világló részletek című új könyvében Nádas Péter saját és családja élete nyomán egy történelmi korszakról, a közelmúltunkról írt. A kétkötetes, több mint 1200 oldalas memoár szerdán jelent meg a Jelenkor Kiadó gondozásában.

Nádas Péter Kossuth-díjas író interjút ad az MTI-nek a Jelenkor Kiadó budapesti irodájában
MTI-fotó: Balogh Zoltán

Én Prométheuszra gondoltam – részvételi slam színház

A Bohócok a Láthatáron Csoport bemutatja:
Én Prométheuszra gondoltam
részvételi slam színház
 

Pályázatokat hirdet az Előretolt Helyőrség Íróakadémia

A kritikusok részére kiírt pályázat keretében 3 mentor és 5 pályakezdő, míg a költők, írók számára kiírt pályázat részeként 5 mentor és 15 pályakezdő szerző részesülhet támogatásban.

Elhunyt Bányai Tamás író

Tragikus hirtelenséggel elhunyt hétfőn Bányai Tamás író – közölte az MTI-vel írótársa, Majoros Sándor kedden.

Chuck Berry-emlékkoncert a Gödör Klubban

Koncertet rendeznek a közelmúltban elhunyt Chuck Berry emlékére csütörtökön a fővárosi Gödör Klubban. Az esemény egyben az idén 15 éves klub jubileumi programsorozatának nyitóállomása.

Megjelent a MANK Alkotóművészet 2016 című kiadványa

Megjelent a Magyar Alkotóművészeti Közhasznú Nonprofit Kft. Alkotóművészet (MANK) 2016 című kiadványa, amely különféle művészeti témákkal és eseményekkel kapcsolatban több mint 30 interjút tartalmaz. 

Aki vizet fakasztott a sziklából

Aki vizet fakasztott a sziklából −  Szent László király emlékezete  című időszaki kiállítás nyitja meg kapuit a Munkácsy Mihály Múzeumban. A tárlat ünnepi megnyitójára 2017. április 13-án, csütörtökön 16.30 órától kerül sor.

Négyezernél több látogató

Dragomán György Kalucsni című előadásával vasárnap véget ért a XI. DESZKA Fesztivál a Csokonai Színházban. A kortárs magyar drámák egyhetes seregszemléjének több mint négyezer látogatója volt, ami kiemelkedő, 93%-os nézettséget jelent. A produkciók jelentős részére, főképp a stúdió, illetve az épített nézőterű előadásokra már a program meghirdetését követő pár napban elfogytak a jegyek.

Bach Máté-passióját adja elő a Pannon Filharmonikusok a pécsi Kodály Központban

Johann Sebastian Bach monumentális alkotását, a Máté-passiót adja elő a Pannon Filharmonikusok zenekar (PFZ) a pécsi Kodály Központban április 13-án, nagycsütörtökön – tájékoztatta az együttes kedden az MTI-t.

X beszélget Y-nal – Párbeszélgetés Frideczky Katalinnal

A Petőfi Irodalmi Múzeum sorozatának vendége április 12-én Frideczyky Katalin.

A HolnapUtán Fesztiválon vendégszerepel a Homemade

A nagyváradi Szigligeti Színház által ötödik alkalommal megszervezett HolnapUtán Fesztiválon a Homemade című közösségi színházi alkotással vendégszerepel a kolozsvári színház. Az előadás csütörtökön, április 6-án 17 órától lesz látható a nagyváradi Árkádia Színpadon.

 

Szakmai nap pedagógusok számára A Magyar Nyelv Múzeumában

KLASSZIKUS IRODALOM – FRISSÍTÉS MOST!
Szakmai nap pedagógusok számára A Magyar Nyelv Múzeumában
Időpont: 2017. április 10. 12.00 óra
Helyszín: A Magyar Nyelv Múzeuma, Széphalom, Kazinczy utca  275.

E. Csorba Csilla kapta a 2017-es MúzeumCafé Díjat

E. Csorba Csilla művészettörténész, a Petőfi Irodalmi Múzeum (PIM) tavaly leköszönt főigazgatója vehette át a 2017-es MúzeumCafé Díjat hétfőn Budapesten.