Trójai tűz

Több hete játsszák már az Odüsszeiát a mozikban, nem érhet az a vád, hogy reklámozni akarom. Nem is az a cél, hogy még utoljára moziba kényszerítsek bárkit, de muszáj beszélni arról, amit a film üzen, és amiről szól. Előzetesen engedtessék meg nekem a spoiler.

A legtöbb kritika felfedi az alapüzenetet, amely kellően közérthető, a jelenkori médiavilágnak, különösen pedig a hollywoodi filmiparnak mutat görbe tükröt. Kritika a mesterséges intelligencia, a TikTok-világa, a régi filmes értékek elhagyása utáni kiüresedett tartalmak felé. Ezt maga a szöveg is többször elmondja, de a film készítése során minden területen megjelenik. Az operatőri munka ma különlegesség számba megy, mert a forgatások eredeti helyszíneken zajlottak, nem a mostanra általánossá vált zöld háttér előtt. Pozitív példával mutat rá, mennyivel élettel telibb, erősebb hatásfokú a jelenet, ha ott valódi fák és valódi víz van. A vágás gyorsasága viszont a TikTokot idézi. Annyira azért nem pörög túl, hogy ne vegyük észre azokat a jeleneteket, amelyekben szeretnénk elmerülni, ahol a mély érzések születnek, de bosszantóan tovaröppen a cselekmény, a kép, mire ezt megtehetnénk. Direkt olyanok a snittek, hogy bosszantson a vágás, hogy felfigyeljünk rá, mit veszítünk a rohanásban. A jelmez és a díszlet pont annyira hiteles, hogy a film élvezhető legyen, de azért a szakértőknek is legyen min háborogniuk. Remek marketingstratégia, sok aktivitást szül, pörgeti az algoritmust. Megmutatja kínosan kiszámítható manipulálhatóságunkat.

A film teljesíti a kötelező elvárásokat a politikai korrektség nevében, de úgy, hogy biztosan botrány legyen belőle. Afroamerikai nő játssza Szép Helénát, kirobban körülötte a vita. Kedves fricskaként Christopher Nolan értelmezésében Heléna szerepét már nem a szépsége határozza meg, a rendező sokkal jobban a mélyére megy a karakternek, a botrány kívül marad a film világán. A rendezés gúnyos csavarral kerekedik felül, amikor Heléna megégett fél arcát megmutatja.

Ugyanígy játszik, amikor görög harcossá emel egy transznemű fiút. A botrány abból fakadt, hogy sokáig azt hitték, Akhilleuszt testesíti majd meg a színész. Valójában egy pásztorfiút alakít, aki kulcsszereplő a trójai faló cselében, valakit, akit átvertek már háborúba küldésekor is, majd átverik a küldetését tekintve is. Ő az ugyanakkor, aki – igaz, tudtán kívül – átveri a trójaiakat hamis információval, ezáltal gyalázva meg az isteneket. A béke szimbólumaként beállított faló valójában egy harci eszköz, és a pusztulást hozza el. A fiú nem az, akinek látszik, követnek hiszi magát, de ő is csak egy megtévesztés. És – mintegy ráadásként – az őt játszó színész sem férfinak született, bár akként él. Nolan humora kegyetlen, botránykeltő, sötét. De ez az emberi felszínesség tiszta kritikája. A látszatra való hagyatkozás pusztulást okoz, jól példázza ezt Trója története.

Az eredeti angol szövegkönyv, mai nyelvezettel, a kritika szerint végtelenül kiüresedett mondatokkal operál. Nolan talán meg akarta mutatni, milyen, amikor elközhelyesítjük valódi irodalmunkat, elcsépelt szavakat puffogtatva úgy teszünk, mintha valami fontosat mondanánk, de nem ismerjük a nyelvünket, ezért ha van is mögötte gondolat, nem derül rá fény. Nem tudom, de ha ez volt a rendezői szándék, akkor is hálás vagyok a magyar fordítónak, a szinkron megírójának, Speier Dávidnak, aki Devecseri Gábor fordítását használta fel sok helyen, sőt ahol nem, ott is időmértékes verselésben írta át a szövegkönyvet. Ezzel sokkal élvezhetőbb, tartalmasabb a filmélmény, ha szinkronnal nézzük. És különös módon, a szinkron leplezi le a film mélyebb rétegeit. Az eposzi sorok beidézésével, az eredeti homéroszi gondolatok, Odüsszeusz lelki útja (mert ezek nem puszta kalandok, hanem a fejlődés állomásai) a művészetről, a művészi létről beszélnek. Talán ebbe rejtette Nolan önmaga kritikáját. Mert nem hiszem, hogy a jelenetek és a hozzájuk kapcsolódó irodalmi szöveghelyek véletlenek lennének. Ha csak ezeket olvassuk össze, kikristályosodik egy második üzenet, amely valószínűleg a rendezői szándék szerint azoknak szólt, akik jól ismerik az eredeti művet. A magyaroknak szerencséje van, mert Speier Dávid sokkal többek számára tette elérhetővé ezt az üzenetet. Persze kérdés, hogy Nolan nem ezt akarta-e elkerülni. Az lévén a szándéka, hogy csak azok értsék meg a filmjét, akik kellően műveltek hozzá, és azonos kulturális gyökerekkel rendelkeznek, mint ő. Mint amikor valaki csak annak mondja el a kincs helyét, akiben bízik, és aki ugyanarra használja fel a tudást, mint ő.

Odüsszeusz leleményes, kreatív cselszövő, zseniális gondolkodó. Az ő ötletei nélkül nem győztek volna Trójánál. De ami a legfontosabb, kedvelik az istenek, gyakorlatilag párbeszédben van velük. Különösen Pallas Athéné van vele közeli viszonyban, ez többször megjelenik a filmben is. Tudjuk, a művészet, az alkotás eredetileg szakrális cselekvés volt, a vallásokban gyökerezik, azzal szövetségben törekedett az embert felemelni, kiemelni az ösztönvilág gyarlóságaiból. Ám amióta a nézettség, a pénz lett a fő cél, mindez elfajult. Milyen jól tetten érhető ez a hollywoodi filmek evolúcióján, amelyeket mára mesterséges intelligencia ír és rajzol meg, a casting pedig a pc-kvóták alapján történik. Mellékhatásaként nem csak az istenek fordulnak el a művészvilágtól, hanem lassan az emberek is. Ahogy Odüsszeusz történetében – először a szerencse hagyja el, majd az emberei, és mire hazaér, földjein, városában a pusztulás fogadja. Lelki sivárság, önmaguk méltóságát tiprók, élősködők tömege.

Hol vétkezett Odüsszeusz? Amikor megvalósította ötletét, már nem az istenekkel összhangban cselekedett. Bűne, hogy leleményességével gyalázta meg Pallas Athénét, tisztátalanná téve a háborút. Az istenek meggyalázásával verte át az egyszerű embereket. Ez a felelősségük a zseniknek. Hogy bár megtehetik, meglépik-e azt, ami erkölcstelen, mert sokakat nyomorba dönt, rövid távon viszont nekik és néhányaknak előnyt jelent. Odüsszeusz meglépte, mert a zseni mindig túl közel kerül a hübriszhez. Odüsszeusz leleményessége így válik pozitívvá és negatívvá egyszerre. Áldást vagy átkot vonz, ha használod azt a szellemi erőt, ami neked adatott? Nolan az eredeti angol filmben elhallgatott, de a jelenetek hátterét adó homéroszi szövegekkel végig erről beszél. Üzenete szerint a művész, a zseni felelőssége mindig az, hogy az emberi fölényt választja-e, vagy az istenek törvényeit.

Fontos jelenet Athéné szobrának lerombolása Trójában, ahol egy papnő képében, emberi alakban is megjelenik az istennő, akit kivégeznek a katonák. Szimbóluma ez annak a döntésnek, amely ha számodra dicsőséget hoz is, az emberi világban megjelenő természetfelettit, az isteni jelenlétet pusztítod el általa. Így tűnik el a világból, az emberek lelkéből a varázslat és a hit.

Álszentek pedig ne legyünk: aki meglépi ezeket – legyen az Elon Musk és a segítői, legyenek a hollywoodi filmek nagy rendezői, legyenek botrány miatt híressé váló énekesek, vagy az etikátlanul provokáló influenszerek –, tudja, mit cselekszik. És ezt Nolan sem tagadja el. A végén Odüsszeusz maga vall őszintén arról, mit tett, feltéve a kérdést: mi van, ha tudta, ha végig tudta, mit tesz, mit tett?

A film félreérthetetlenül mutat rá, mivé fajult az alkotás aktusa, a filmet övező botrányok pedig még inkább igazolják, hogy a művészet élvezőiből miként korcsosult fogyasztóvá az ember. Megtanultunk manipulálni, háborúzni, pusztítani, gáncsolni, átverni, hűtlennek lenni. Mert a művészek és a zsenik eladták az istenek tiszteletét önmaguk dicsőségére és dicsőítésére. Tudták, hová vezet, ráléptek az útra, most pedig itt állunk, rég túljutva már a pokol kapuján, nézzük, ahogy bezárul, hogy aztán mind elégjünk a trójai tűzben.

A valódi művészet agóniájának tűnik ez a film. Talán Hollywood erejéből még mutat valami valódit és mélyet, mielőtt a lélek végleg elhagyja ezt a világot.