Petőfi és a szabad akarat paradoxona

Petőfiben felpuhult már a kezdeti fanyalgás diáktársaival szemben, s nem cinkosa, több ízben kifundálója volt a csínytevéseknek. Akkor is, mikor bölcselettudományra hívta a sok kis aspiránst az oskola kolompja, de útjukat állta egy odatévedt szamár.

Poétánk koponyájából pottyant az ötlet, hogy a „patás deákot” felvigyék Czibor Ferenc órájára, próbára téve ezzel a professzort: mit kezd a filozófia egy csacsi néma bölcsességével. Nagy csapatszellemről tettek tanúságot, s az ősi kollégium ma is emlegeti, miként húzták, taszigálták a jószágot. Petőfi az egyik-, Kozma a másik fülét ragadta meg, a többiek a szürke fenekét lökdöste előre. A többség még idejében lelécelt az osztályteremből, akik maradtak, a padok alól figyelték az érkező Czibor professzor válaszát a nem mindennapi hadműveletre. Meglepetésükre viszont a tanerő felszívva minden bölcsességét, annyit mondott a váratlan vendégnek: „Hm, már csak magad vagy?” Sarkon fordult, majd eltűnt az árnyas folyosók rengetegében. Másnap is becsengették a filozófia órát és Petőfi felpaprikázottan várta, miként mesél majd Czibor az új deákról. Ám a betűfaló tudós megint igazolta rátermettségét a tárgyban, mikoris így fogott bele: „Mivelhogy a tegnapi órámon csak egy jelent meg az urak közül, előadásomat ott folytatom, ahol tegnapelőtt elhagytam.” A czibori szarkazmus mindenkit megnevettetett, csak Petőfit nem hagyta nyugodni, hogy tréfája, balul sült, s a professzor lubickol a dicsőségeben. „És mondja csak tanárúr, melyikünk volt az a stréber?” -kérdezte. A táblakaparó eminenciás a katedráról szemügyre vette a kérdezőt, majd szólt: „Úgy állt az ott mozdulatlan, mint a Buridán szamara, aki egyformán éhes és szomjas, ám mind az étel, mind az ital ellenkező irányban, de egyforma távolságra van tőle. Így aztán rezdületlenül ácsorgott, s akár el is pusztulhatott volna… Melyikük az, kis úrfik, ki egyszerre szomjazza-, s éhezi az elismerést, így aztán egyhelyben vesztegel bizonytalanul?”

Sándor arcáról pedig lehervadt a káröröm vigyora, mert jól tudta, hogy akár ő is lehetett volna az a szamár.