Átjárások / Könyv-nyitogatások, no. XIX.
Ön-időtlen én-tér képek,
könyv-térképek. Ha rejtjelem sejtelem:
fordított tükörből létezem…
kenderbé lőbkenÉ idegen rejtjelek,
és mindegyik: kétes lélek…
(Azaki Nemazaki)
Alicante! Te-te-te-te! – kiáltozta víz alatti kirakat-ketrecéből egy mazári bajom. Terápiás ön-gutáktól: látomásos napszúrásig, rögtönzéses bolyongástól: kísérleti énkép-másig kalandozott a két utazó…
Körülöttük különféle könyvek is heverésztek, s alig észrevehetően mocorogtak, pl. az elégikus atmoszférájú: A hangzatos magány, a Nobel-díjas Juan Ramon Jimenez (1881-1958) könyve, vagy Antonio Machado (1875-1939) dráma- és meseíró: Kasztília mezők című verseskötete…
Riel Korboncz és Zorpia Zoom feltárás-részletei, részecske gyorsítás-lassításai, avagy: öt nap sűrítménye, kivonata.
Mercado Central: Aventurera El Rincon Perdido, Comida Mexicana, La Guapa Vermuteria, kezdés, belefeledkezés és befejezés itt! A köztes napokban: a tengerparttól (a Cervecería 100 Montaditos-tól indulva): Vár-történeti napszúrás, Latino Fesztivál, egy-két tapasz bár (Tapa-Caña – D’Tablas, Sciroccos, Bar El Cantó, majd:
MACA Contemporary Art Museum*. Remek, ingyenesen látogatható hely a katedrális árnyékában, ahol többek között Miró, Picasso, Dalí, Eduardo Chillida (a baszk szobrász) alkotásai, Victor Vasarely op-art-os szobrai, installációi, Jean-Pierre Vasarely, művésznevén Yvaral kinetikus kép-tárgyai (Positive Progressio-i), vagy Manolo Millares monumentálisabb művei is (kiemelt) helyet kaptak…
*A város ókori szívében, a monumentális Santa María-bazilikával szemben található ez az impozáns új épület, amely egy egész háztömböt foglal el, és magában foglalja a város legrégebbi polgári építményét: a tiszteletreméltó Casa de La Asegurada-t, a valenciai barokk építészet kiemelkedő példáját, amelyet 1685-ben nyilvános gabonaraktárként építettek…
Később pedig esti, éjjeli oldódások: Jendrix, Exilio Bar, Old School 44, La Iguana Bar, Toma 2, Old Bar(ique)…
Az éjjeli parton, egy algásodó padon viharvert könyvek hevernek, tengeri fuvallat lapozgatja őket, néha egymás felé nyitódnak, visszarezdülnek: Perito en lunas (Holdakban jártas), 1933, El silbo vulnerado (A megsebesült fütty), 1939…
Halott csecsemőnk is éhes, ordít a fejemben, akár egy toportyánféreg, de nem futja másra, csak hagymára, száraz kenyérre! – Jajveszékelt Josefina Manresa, a varrónő, a híres, fiatalon elhunyt alicante-i költő, drámaíró: Miguel (Miguel Hernández Gilabert, 1910-1942) felesége…
(Miguel magyarul is megjelent verseskönyvét, az Örökös mennydörgést – El rayo que no cesa – Somlyó György fordította és Nagy László költőnk illusztrálta…)
- - -
Miközben, az ambivalensen angyali Riel: a Retro porno kocsma teraszán a frissen megismert magyar párral derűsen dohányzik, tequilákat kóstolva sztorizik, addig a pultnál egy különc figura Zorpiát nézi ki magának, majd speciális szerkezettel, furfangos futuro-fordítóval verset rögtönöz.
Alex Broshkov, a siketnéma ukrán művész egy alicante-i bárban magyarul írja be Napnak ígérve című szabadversét Zorpia fekete füzetébe:
Napnak ígérve lett! Nem romantikus nagylelkűségből,
hanem az univerzum aritmetikai tévedéséből.
A Napnak, mint tudjuk, nincs szüksége emberekre.
Elég neki létezni.
De abban a pillanatban valaki odafent összekeverte az arányokat,
és a fény képletébe belépett Ő.
Azóta a Nap egy enyhe kétséggel ég.
Néha úgy tűnik, ellenőrzi, hogy a pillantása elég-e
a tovább-égeshez.
Ő nem azok közül a nők közül való, akik arra szolgálnak,
hogy díszítsék a teret.
Ő azok közül való, akik miatt a Tér kénytelen újragondolni
a saját értelmét.
Mellette világossá válik, hogy hő nem fizikai,
hanem az élő figyelem egyik formája.
És ha egy nap a Nap emlékezni fog arra, ami neki ígértetett,
valószínűleg semmit sem fog követelni.
Egyszerűen csak mellette marad,
hogy megértse,
mit jelent valójában
Égni.
- - -
Aki Pikamos, a vicces finn-argentin pultos is megjelenik (kék tüllben és tütükében a pult mögüli plafon-résből ereszkedik), mély-hajlással bólint, alámerül – és a sötét, jeges, vermut-sűrítmények és lazított fellegek közé lime- és vérnarancs szeleteket helyez, majd kéretlen tapaszokkal tapasztja a Zsírmáj Fesztivál-ról beszédülő, telített szervezeteket…
Zamatok örvénye, matéria-rétegek oldódó kéje, ki a fééényre! Tenger! Achátok, tört topázok, tompa-lila füstkvarcok opálos fénye, türkizek kifordított kékje… Tenger!
Tengert tekintő (k)ő! Kőbe, kövön át néző utazó. Fotográfust néző, majd napba révedő kő. Ő kövön nem marad, kövülete élő daganat… Arcba tekintő, belé merülő (k)ő! Portrékő. Napkő. Óceán felé néző tenger(szem). Égbe mártott, átlátszó, Napot felmutató kő. Tenyérben rücskös kő, napot, tengert magába engedő. Részleges ön-tenger, belső nap, belső kő. Részletben az Egész nem enyész: visszanéz! Horizont s tengerszint: ki-mozdított pillanat. Bemozdított (ön)arcnapkő…
- - -
Émelygés, kollázs-szerű, zsibbasztó ébredés: Holy Trinity*, restaurált emlék-mások: Három Angyal abszurd nézése, Ábrahám, Sára, logikai kudarc, – () –, hártya, Szentháromság-ikon: *Troica, Tretyakov Képtár, szédület, Seiobo járt odalent, Barcelona, zseniális Rubljov-másolat, Carrer Provenca, Gyilkos születik, Nyikon apát, Szent Szergij… Egy vénséges vénember, egy hatalmas tölgyfa, Elonei Mamre…
Tempera, tojás, rozsda, malachit, cinóber, lapis lazuri… Goszpogyi pamiluj, templom, fa, szikla, asztal, kehely, radonyezsi Mester… Sponka, polje, luzgá, kavcség, známenscsik… Ikon, krétapor, gráfia, Andrej, látomás hat fia…
Gyionyiszij (ikonfestő) imája, licsnyik, dolicsnyik, asziszt és dvizski…
Felpúposodott kicsi házak, egy utcában végig: háromméteres légyölő galócák… Koccintás, félmosoly, fintor. Gyomorsavak… Fehér Bárány sötét masszában, a csatornában…
Újabb álmatlanságból révedve: Fehér bárány a lefolyó alatt megnyílt csatornában, véres-fekete masszában… Hív magához, hív, hogy süppedjek belé… Ismétlődő, szűnni nem akaró képfoszlányok, ismétlődő éber látomások… Rész-let-ezd! – suttogta az egyik elmehang. Neem! Inkább feledni szeretném… – rekedve remegte a leíró, és fordult befelé, egyre beljebb: többszörösen is befelé…
Miközben, a Jelenések Könyve által arra is gondolt, hogy (ó és jaj): az utolsó három (az ötödik-hatodik-hetedik) trombitaszó: az egeket most mégsem hasítja fel – és egyelőre az alvilág kapuja sem nyílik meg (teljesen)…
