Bágyoni Szabó Istvánnak

kézszorítással

1.

   [Szelet kívánok; 1982]

 

szelet kívánok

fojt e forróság

   szelet kívánok

   arcpirosítót

   szoknyát lebbentőt

      világba röpítő

      szelet kívánok

     nagyon

 

szél ha akad is

tiltó múltidő

állja utamat

      erre is

      arra is

362 „de valami visszaöklöz,

363 tapadnunk kell még a röghöz

364 egy a világ – a miénk.”

 

most

forró nyár

motozza agyamat

   testvérek

   csempészett verseit

   kutatja

      mi lesz

      ha rátalál

 

s feltámadsz

te hazát teremtő

hűség

   szárnyra kapsz

   kitépett tollú

   keserűség

      s megjő zúgva

     a szél a szél a szél

 

2.

[öt nap telt el; 2026]

 

immár bizonyossá vált

nincs feltámadás

vagy legalábbis nem jár

mindenkinek a csoda

 

illúzió és illúzió között

legrövidebb út a szenvedés

sorskereső léted-vájta útja

nem róhatja le más

nem tapossa ki csorda

 

szélcsend van

a keserűség kitépett tollai

mint kövek hullanak alá

a földről az égbe

át kellene törniük most

a felhők határsávján

valami megígért fénybe

 

de ott is szürke az eső

ahonnan fakad

nincs tiszta forrás nem rejt

ilyesmit az agyon mosott

genezis-virradat

 

öt nap telt el mire

eljutott hozzám múlásod híre

már rég szerteszét hullott

évtizedeinkre került így

 

mint idézőjel gyógyírre

 

az anyanyelv-temetők

jeltelen parcella-kövein is

örökké tisztán olvasható

levéshetetlen ékezeted

 

3.

[emlékvéset; ∞]

 

anyanyelvhaza:

csillagkép tó tükrében

vak lovak előtt