Kínai tájképfestészet

Szociálisan kimerülve

finom a lebegés amióta 
Isten elvette tőlem az Álom 
vazelines ajkú angyalát 
helyette megfogom 
mások imádságtalan kezét
megszámolom megvan-e minden 
harapásnyom 
csonkolt ujjperc 
kígyómarás 
saját maga okozta  
szilvakék folt 
alaposan nézem mintha 
Florence Nightingale lennék 
ők pedig TBC-től véres szájú 
koldusok kéményseprők prostituáltak
nem mosolygok 
kedves szárnysötétem alá veszem őket 
bionikus vákuumcsomagolt lelkem még 
ezt is elbírja 
 

Kínai tájképfestészet 

amikor a harmadik Nap felkelt, 
megböktük az angyallal a 
száraz, porzó tetemet, aki hasonlított rám. 
„Ez én vagyok?” – kérdeztem 
„Ilyen voltál, amikor 
kaotikus idők jöttek és a túlélésért 
dehidráltad magad, olyan voltál, mint 
virágszál a liofilizálóban” 

Többé nem ember? 

elgondolkodtam, hogy Dazai útjára lépek, 
de nem jut nekem nő,
és nem dohányzó vagyok 

Vesalia 

nem értem az emberi nyelvet igazán, 
ismerem építőkockáinak minden sarkát,
a bennéket, az érdességét,
de több kérdésem van, mint válaszom.

Gyarmati idők 

Isten azért teremtett 
zebrát antilopot és más afrikai vadat 
a Hortobágyra,
azért alkotott megbecsült szakmákat, 
szép keresztény családmodellt,
mert keveseknek tűnik fel 
micsoda spektákulum mindez.

Elfeledett dalok ciklus 

Borjúbőr kesztyű, borjúbőr kalap 

akár hiszitek akár nem,
a Szentlélek előjött a rabszolga mellkasából, 
akinek a húsát meghintettétek 
curryvel, mirhával, folyékony füsttel, 
és szendvicsbe tettétek.

My Liefie  

van akinek a királynő nyelve, 
van akinek a 
kérgeslábú gyarmatosító 
hollandnevű nagyúr nyelve. 

Nukleáris eső 

a visszafogott ruhák,
a felszámolt nyomortelepek, 
az ideális családmodell,
a szalonképes kifejezések 
és a szólásszabadság
a saját arcomat végleg elmossa. 

Három Nap 

ha a jövőmre gondolok,
eszembe jutott hogyan 
gyújtott rá a Falképző a 
fekete sivatagban, és jelent meg 
istenadta műholdként az égő cigaretta, 
ennek ellenére a pupillám mintha 
reagált volna egy közelgő Fényárra.

Hiteles történetmondás 

a modern kalligráfia 
jobban megköti a kezed mint 
a hagyományos.

Archaikus kaszt

a világ takarmány krumplivá aszott, 
szánhúzókutyák hozzák a hadihajót, 
kacsatojásban a meglepetés,
én csak mosolygok,
leveszem a nadrágom szíját, hogy a révésznek és a
kisebbségi komplexusos édesanya-feleség-nőnek adjam. 
nem látják a szemgödröm mélyén rejlő 
csillagalakú lelkiismeretet.
számolom majd hogy az engem szolgáló 
aranycsatos öv hogyan csattan, 
megcserzenek mint a velencei árusok a  
régi fogamzásgátlóeszközt és a mérges batyut.
így a jó,
nekik vadállatoknak 
kell a szakralitás.
nekem pedig a méltóságom.