Jelige: A tanár – A tanár is ember
Ki kell ábrándítanom mindenkit, aki eddig ebben hitt. A tanár is álmos – alszik, éhes – eszik, szomjas – iszik, sőt, épp oly szükségletei vannak, mint bárki másnak.
A magyartanár még egyszer megnézte, melyik osztályban lesz a következő órája, azzal kilépett a tanári ajtaján a folyosóra. Órájára nézett és elégedetten konstatálta, hogy van még elég ideje arra, hogy a mosdót is gondtalanul felkeresse. Megindult a kérdéses helyiség felé. Ekkor egy középkorú nő keveredett az útjába.
– Bocsánat, Pepi Tanár Úrhoz van szerencsém?
– Igen, Asszonyom, így hívnak a gyerekek a hátam mögött... ez a gúnynevem.
– Jaj, bocsánat! De milyen kedves becenév! Igazán látszik, hogy szeretik a Tanár urat a fiúk!
– Igen, Asszonyom. Miben segíthetek?
– Kedves Tanár Úr! Az én Jancsikám ügyében szeretném a segítségét kérni!
– Amennyiben?
– Tudja, szegény, olyan gyenge fizikumú, tornából fel is van mentve...
– Nem én vagyok a tornatanára...
– Tudom, persze... – folytatta az Anyuka –, meg aztán a reál tárgyakban sem erős...
– Azt sem én tanítom.
Az Anyuka rendíthetetlen volt.
– A fizikából közepes, a matézisből egy kegyelem kettese van...
– Talán a biológia, vagy a kémia?
– Látja Tanár Úr, hát ott is bukdácsol...
– Nem kell mindenkinek érettségiznie – próbálta rövidre zárni a beszélgetést a Tanár –, annyi jó szakma van még a világon...
– De mondtam, hogy az én Jancsikám olyan gyenge fizikumú... még hogy kalapácsot emelgessen!...üssön vele!... vagy szántson, vessen... na nem! Azt az én Jancsikám ne csinálja!
– Akkor nem értem, miben segíthetek, Asszonyom?
– Talán a humán tárgyaknál lehetne több jóindulattal...
– Lehet, ott a történelem, az érdekes tudomány és a könyveket nem is olyan nehéz emelgetni...
– Jaj, de az a sok történelmi esemény, csata, név, évszám! Hát az aztán igazán megterhelné szegénykémet!
– Tanácstalan vagyok. Mire gondol még Asszonyom?
– Hát az irodalomra! Ott minden szubjektív... ott lehetnek eltérő, egyedi vélemények... meglátások, meg miegymások, nem gondolja, Tanár Úr?
– Esetleg a mű ismerete nélkül is?
– Úgy van!
– És mit gondol, milyen foglalkozása legyen Jancsikának? Netán író? Vagy kritikus?
– Hát nézze! Ha irodalomból sikerülne csupa jó jegyet kapnia, igen gyenge fizikai és szellemi adottságokkal... én úgy gondolom... persze, csak ha Maga is egyet ért vele... – kis szünetet tartott – lehetne akár magyartanár is!
A Tanár egy pillanatra „lefagyott”.
– Nézze, Asszonyom, nagy szükségét érzem, hogy ezt a dolgot komolyan átgondoljam. Köszönöm, hogy megtisztelt bizalmával, majd meglátom, mit tehetek a fia érdekében.
A Tanárnak még lett volna mondanivalója Jancsika édesanyjához, de a szükség már erősen szólította. Így inkább erősen visszatartotta magát.
– Ne legyen kishitű, Tanár Úr! Jancsika sorsa az Ön kezében van! Nem érzi ennek felelősségét? – erősködött az anyuka.
– Bocsánat, nekem most sürgős dolgom van még! – mondta, és otthagyta az Asszonyt. – Csak tudnám, melyik az a Jancsika! – tette hozzá magában. – Persze, jobb neki, hogy nem tudom!
Ebben a pillanatban megszólalt a csengő, ami a szünet végét jelezte. A Tanár végső elkeseredésében nem adta fel eredeti célját és sietős léptekkel elérte a mellékhelyiséget.
Dolga végeztével megkönnyebbülten lépett ismét a folyosóra. Hirtelen szemben találta magát az Igazgatóval.
– De Kollega, kérlek – szólította meg –, már rég becsengettek! Nem hallottad? És Te még itt, a folyosón?
– De igen, kérlek, csak tudod... – kezdte
– Nem, nincs idő magyarázkodni! Iskolánkban a legfontosabb a pontosság! Mit látnak ezek a diákok, ha már a Tanár is késik az óráról! Most még elnézem, nem teszem szóvá a tantestületi ülésen, nem kapsz figyelmeztetést, de ez az utolsó eset! – mondta az Igazgató, és belépett a mellékhelyiségbe.
– Lám, az Igazgató is ember! – állapította meg a Tanár.
