Ugrás a tartalomra

„A humor: mosoly könnyek között”

Az Irodalmi Jelen humoreszk-pályázata

Szokatlan, és éppen szokatlanságából adódóan nehéz év volt a 2020-as, amely ráadásul nem is ért véget december 31-én, hiszen idén is folyatódik − bár talán már látszik a fény az alagút végén. Olyan események történtek, amilyenekre aligha számítottunk, s olyan furcsán alakult az élet, ahogy azt talán sosem gondoltuk volna. Új pályázati felhívásunkkal éppen ezért a bezártságból, az elidegenedésből, a valós térben, közösen eltöltött idő hiányából eredő levertséget szeretnénk enyhíteni, s játszani hívjuk a szerzőket: arra kérjük őket, írjanak valami vidámat, s vegyenek részt humoreszk-pályázatunkon!

A humoreszk sajátossága a „karcolatszerű, rövid terjedelem és az ennek megfelelő, fő vonásokra redukált kidolgozás, valamint a könnyed, kedélyesen derűs hangulatú humor. A 19. századi, klasszikusnak nevezett válfajára az anekdotikus elemek a jellemzőek.” A XX. század „első évtizedeiben a műfaj egyre népszerűbbé vált, az újságírás és a kabarépódium jellemző formáinak egyike lett. A modern humoreszk a századforduló idején alakult ki; könnyed groteszkség, a nyelvi humor hangsúlyozottabb jellege és az anekdotikus hangnem hiánya jellemzi.” (Kulturális Enciklopédia − http://enciklopedia.fazekas.hu/). A műfaj egyik csúcsa Karinthy Frigyes 1912-ben megjelent Görbe tükör című kötete.

Pályázatunkra egyaránt várjuk a klasszikusabb, anekdotikus megközelítésű, a Karinthyt követő vagy a teljesen egyedi technikákat alkalmazó alkotásokat.

Pályázati feltételek

A beadási határidő: 2021. szeptember 15.

A pályamunkák jeligések, és jeligével felkerülnek a „A humor: mosoly könnyek között” című pályázati blokkba, ahol bárki szavazhat rájuk.

A pályaműveket doc vagy docx formátumban, e-mailen kell elküldeni (csak ezeket fogadjuk el!) a következő forma szerint:

  • Jelige
  • Cím
  • Szöveg

A szöveg terjedelme nem haladhatja meg a 10 000 leütést (szóközzel együtt).

A pályázati anyagot az ij@irodalmijelen.hu e-mail-címre várjuk.

A legjobbnak ítélt írásokból előzsűrizést követően választjuk ki a díjnyertes alkotásokat.

A művek elbírálását a szerkesztőség tagjaiból álló zsűri végzi.

Díjak:

  1. 100 000 Ft
  2. 75 000 Ft
  3. 50 000 Ft

A címbeli idézet Karinthy Frigyes Együgyű lexikon című művéből van.

Irodalmi Jelen

Irodalmi Jelen

Az Irodalmi Jelen független online művészeti portál és folyóirat. Alapítva 2001-ben.

.