Minden csak éj, homály, szorongás
Fúgák visszhangja
Eco de fugas
Nem akarom látni magam,
távolítsd el a tükröt,
tükrözzön csak
más tükörképet.
Ezt pedig keresztezd
új tükörképek
szablyáival.
Hamar irizálás
mutatkozik majd
és vele együtt a semmi.
Én pedig,
tudván, hogy
a forma nem valós,
sérthetetlenül
benne leszek,
a szem számára
hozzáférhetetlenül.
(Szőcs Géza fordítása)
Mulandóság
Fugacidad de lo terreno
Minden csak por, magány és vágyak.
Minden csak éj, homály, szorongás.
Minden csak űr, céltalan imbolygás
ezen a földön.
Üres kezek simogatják a szelet,
vak szemek figyelnek nem tudva, hogy vakok,
a lábak mindig ugyanarra járnak
újra meg újra.
Látatlan látunk és ködben bolyongunk.
Vagyunk, és nem tudjuk, kik vagyunk.
Van bennünk, van az örök lángból,
de csak tükörkép.
Örök őszben hullanak ránk a napok.
Álmok között illan az élet minden dolga.
Eljön egy éjjel a halál. És hallgatja
a bennünket kitöltő csöndet.
(Benyhe István fordítása)
Sophia
Sophia
Ez az égő vágy órája.
Agyamból egy szikra
pattan keblemre,
és megnyitom a teret,
akár a visszhang.
(Farkas Wellmann Endre fordítása)
Árnyék arkangyal
Arcángel de sombra
Kék lepedőt terített szét,
átfogva a nyolc,
arany csillagporral hintett eget,
betakart vele engem és önmagát.
És átölelt,
mint a teljes mennybolt.
Az életembe lépett,
és aznap éjjel
a hajnal simaságáig csupaszította létem.
Vállamra hajtotta fejét,
mint könnyű virágszirom,
fekete fürtjeiből
a mélység íze áradt.
(Farkas Wellmann Endre fordítása)
A szárnyakról
De las alas
Volt egy fénypont, egy égő gyertya a sötétben. „Hatolj a titokba – szólt egy hang –, ölts szárnyat, és repülj!” A sötétből felbukkanó szirén éneke volt, aki duplaszaltót dobott a levegőben, s fittyet hányt az állapotomra – törött lábamra, égett karomra. Ekkor feltűnt a hold leheletfinom, éles lapja. Ez a levágott fejek órája, gondoltam, „Repülj!”, ismételte a hang. És kinyitottam Leonardo könyvét (Codex Atlanticus, 70. b. rectus), és láttam, mint ábrázolja a hálóban négy, egy pontban összefutó rúddal a szárnybontás és -összecsukás mozgássorát; láttam a közreműködő csigákat és zsinórokat; a mozgást elősegítő erőket, a szögeket, amelyeket leírnak… Tudtam, hogy nem repülhetek, mert nem értem az egyenleteket.
Elnyúltam a földön. Talán a hang felemel majd lélegzetével; talán elringat a levegőben, mielőtt eltűnik.
(Szőcs Géza fordítása)
Hódolat a tengernek
Homenaje al mar
Mélység az áttetsző harmóniában
a repülés felszíne
az örök simaság
pillanata
a távoli esendőség idegen
erezete
szerelmes tér mozdulatlan szárnya
ó te hőn áhított
csendes elragadtatás
(Benyhe István fordítása)