Ez alapvetően egy jó környék, a csuda gondolta volna, hogy ezzel a házzal mégis ennyi baj lesz.

A Tepertő Kálmán utca rövid, de széles. Nekifut a hegynek, mondhatni ezen kell alábukni annak, aki be akar hatolni a város szmogbuborékjába. A Tepertő Kálmán utca alján a Négyeshatos csörgedezik, de a tetején még érezni valamit a hegyek frissességéből.

A ház meg olyan, mint a környékbeli házak. Széles, kopott kapu, van első lépcsőház, régebben elegánsnak szánt, ma már a mozaikdarabkák közt vakolatfoltos előtérrel, van hátsó lépcsőház, amely a betonos udvarból nyílik, és persze itt vannak a lépcsőházakhoz tartozó nem túl jó, de drága lakások. A hátsó udvar mögött meredek támfal – mert ez hegyvidék már, ugye – legalább másfél szinttel magasabban van a hátsó szomszéd. Iskola - amúgy. Valahogy összevontak ott telkeket régebben, bontottak, terepet egyengettek, építettek, beékeltek egy nagy, vízszintes placcot, rá egy iskolát, előregyártott szabvány-panelekből, sok helyen épült ilyen akkoriban, igazán praktikus. Tehát emiatt a keskeny betonos udvar egy nagy, másfélemelet-magas támfalra néz, még szeptember végén is valódi kis katlan, csendesen párolgó kukákkal.

Lajos az utcán cigarettázott, a kopott kapu előtt, kövéren és tele sajnálkozó, tehetetlen jóindulattal. Magát is sajnálta, amiért ezt a szép szeptemberi estét munkával kell töltenie, úgyis hiába. Mondta ő annak a fiatal asszonykának, hogy nem lesz itt megoldás, de az csak hajtogatta a maga igazát, rendeletszámokat és törvényeket idézett, kinyomtatott papírlapokat lobogtatott Lajos orra előtt arról, hogy mi a közös képviselő feladata, meg mi az, ami jár, hogy probléma van, hogy meg kell oldani. Lajos igazán atyaian próbált vele szót érteni, megmagyarázni, hogy nem kell megoldani azt, amit nem lehet, de a nő kedves hajthatatlansága mögött valódi kétségbeesés húzódott és Lajos, aki magát jólelkű embernek tartotta, megszánta és beleegyezett, hogy a helyszínen beszéljék meg azt, amit igazából meg sem kéne beszélni, mert úgyis reménytelen és épp elég lenne erről megegyezni a kis, papírokkal zsúfolt, rendetlen irodában is. De a nő csak erősködött és már könnyes volt a szeme is, pedig erős kis nő volt, határozott, gondterhelt, fáradt arccal, visszafogott, csinos ruhában. Ezért, miután elment, Lajos felhívta egy régi barátját, elmesélte neki a helyzetet és megkérdezte, tud-e valakit küldeni, aki ért hozzá és tud valamit javasolni olcsón és gyorsan és kevés munkával. A barát egyet értett Lajossal a vállalkozás szomorú lehetetlenségén, közösen sajnálkoztak egy sort, de aztán megígérte, hogy elküldi az egyik alkalmazottját terepfelmérésre. Hát most itt áll Lajos a Tepertő Kálmán utcai ház előtt, kövéren cigarettázva a szép szeptemberi estében és várja az alkalmazottat meg a kis nőt (meg kéne nézni a nevét a noteszában).

 

Évi bizonytalanul tekingetett az utca tetejére és örült, hogy Balázs vele jött. Rendes dolog ez a Balázstól.

A cigarettázó ember elnyomta a csikket, kezet fogtak, bemutatkoztak. Lajos invitáló kézmozdulattal terelte be a fiatalokat a kapun, mintha látogatóba jöttek volna és közben folyamatosan beszélt. Röviden összefoglalta a ház történetét, hogy mikor épült, hogy akkor még más szempontok voltak, ugye, de azért nagyon rendes ház ez, igazán nem kéne, hogy gond legyen vele. Évi nem szólt semmit. A burkolat repedezett volt, kétszer két lépcsőfok vezetett az első lépcsőházig, aminek az előteréből lefelé indultak el egy kis lépcsőn. Évi számolt, öt lépcsőfok lefelé, aztán egy fölfelé, aztán egy kétszárnyú, de keskeny (és csak az egyik szárnya nyitható, így túl keskeny) ajtón át a betonos udvarra, ott egy lépcsőfok felfelé. Majd még egy lépcsőfok felfelé, majd újabb ajtó (kétszárnyú, keskeny, bumszli küszöbbel) és egy szűk, lehetetlen hátsó lépcsőház, ami nem felel meg semmilyen szabványnak.

– Hát, ezt kéne akadálymentesíteni – tárta szét a kezét Lajos – a kisfiú miatt. Mert már nem bírja cipelni az anyukája. A másodikon laknak. De majd jönnek ők is. Magácska ért az ilyesmihez, ugye? Én nem értek. Én mondtam nekik, hogy költözzenek el, de azt mondta az Ágota, az anyuka, hogy nem tudnak, nem is akar, itt minden közel van, kórház, iskola, fejlesztés, nagymama, lent meg megy a Négyeshatos. Övé a lakás, nem akar költözni. Hát én megértem, mondtam neki is, hogy én megértem.

Évi bólintott és tanácstalan volt.

– Persze, mindenre van megoldás – mondta óvatosan – most elkezdjük felmérni.

Balázzsal mérni nagyon jó, Balázs jókedvű, készséges, dinamikus, a feladatra fókuszál. Évi élvezte, hogy vele lehet és próbálta elhessegetni a rossz érzést, amikor meg kell majd mondani, hogy mennyibe kerül mindez, ha korrekten, szépen, igényesen, jól használhatóan szeretnék megcsinálni és már előre tudta, hogy a közös képviselő jólelkű nemtörődömséggel fogja tudomásul venni, hogy mindent megpróbáltak, de hát ez kérem túl bonyolult. Évi fejében felvillantak a különféle szakújságokban és katalógusokban látott példák: rámpák, emelőlift, új ajtók és valami csinos burkolat. Szépen meg lehetne csinálni. Mellette szöveg, persze németül. Igazán jó lenne megtervezni. Jó lenne ilyeneket tervezni, jó lenne Balázzsal együtt. Gondosan fölmértek és lerajzoltak mindent. A kövér közös képviselő cigarettázott, Évinek volt ideje megjelölni a burkolati hibákat is. A mozaikot is ki lehetne egészíteni, gondolta, hogy az is szép legyen. A betonos udvart kicsit rendbe lehetne hozni. Kéne építeni egy kukatárolót. A támfallal is lehetne valamit kezdeni. A hátsó lépcsőház túl szűk, nem fér be egy lépcsőkorlát. Talán egy kis, külső lift? Ahhoz ki kéne bontani az egyik parapetet. Mi van ott? Konyha?

Közben megérkezett Ágota is, a kisfiú mamája. Fáradt, szép nő, vékony, madárcsontú.

– Nem bírom már el. A hátamon viszem fel, de már lassan hét éves és egyre nehezebb. Nagyon ügyes, okos gyerek amúgy. Oxigénhiány, de még az is lehet, hogy sikerül és egyszer járni fog. Legalább valamennyire. Nem adjuk fel. Látja, ezért sem szeretnék elköltözni. Talán tényleg járni fog. Jól fejleszthető. Itt minden olyan közel van. Van egy bátyja, ide jár iskolába, itt vannak a barátai.

A betonos udvaron álltak, lassan besötétedett.

– Nem tudom, hogy lehetne megcsinálni – mondta Évi – vannak szép példák, de…

Lajosra pillantott. Lajos cigarettázott. A szép példák főleg külföldön vannak és sokba kerülnek, ezt mind tudták.

– Lehetne pályázni – mondta Évi. - Sokféle pályázatot írnak ki, van hasonló munkánk, elküldöm a linkeket, jó? Érdemes utána nézni. Talán az önkormányzattól is lehetne támogatást kérni rá. - Lajos alig hallhatóan, megvetően horkantott – Van a háznak felújítási alapja?

– Hát, lényegileg nincs – mondta kelletlenül Lajos. - Na jó, valami van, de a gépészeti csöveket is cserélni kéne az idén még.

– Csinálok néhány rajzot és elküldöm a linkeket – mondta Évi határozottan – egy kivitelező a tervek alapján tud majd kalkulálni.

Tudta, hogy Lajos nem fog kivitelezőt keresni. Hozzávetőlegesen beárazza majd és közli, hogy túl drága. Tényleg drága. Nagyon tanácstalannak érezte magát.

 

Fiatalos férfi érkezett, Ágota bemutatta:

– A volt férjem, a fiaim apja.

Sötét volt már, alig látták egymás arcát.

– Alakul? – kérdezte a férfi.

Ágota reménytelenül bólintott.

– Nézzék – mondta Lajos jóindulatúan, elnyomva a cigarettát – tényleg azt javaslom, hogy próbáljon meg elköltözni. Ez itt nagyon bonyolult. Szűk a hely, ez a lépcsőház alkalmatlan. A külső emelő nagyon drága és bontani is kell. Maguk is tudják.

– Jár nekünk valami megoldás!

A fiatal férfi körbenézett.

– Be lehetne menni a hátsó szomszéd felől – mondta hirtelen. - Csak egy híd kellene. Az egy iskola, ott van minden. Be lehet hajtani szintben autóval is, gyalog is. Van hely fordulni, megállni. Nincs egyetlen lépcső sem. Ha már így kiépítették egyszer. Egy híd kéne ide az ablakhoz.

Megélénkült körülötte a levegő. Lajos hunyorogva méricskélte a támfalat, az ablakot. Balázs és Évi egymásra néztek. Soha nem fognak oda engedélyezni egy hidat.

– Nézze, én tudom, hogy maguk szeretnék, hogy… - kezdte Lajos.

– Fémből lenne – lelkesedett a férfi – valami rácsos szerkezet. Egy kicsit emelkedne, mert nincs teljesen szintben, de az már nem számít sokat. Az iskola felől persze lezárva kell tartani. Neked lenne hozzá kulcsod. Beengednének, meg kéne beszélni velük. Nagyon rendesek, ismerem az egyik igazgató-helyettest. Csak meg kéne kérni, hogy átjárhass rajtuk. Csak te. Csak a gyerek miatt. Nem kéne átvergődnöd ezen az egész lépcsősoron.

Ágota sóhajtott. Persze, a fenntartóval kéne beszélni, nem az igazgató-helyettessel. És az önkormányzattal. Hogyan kell engedélyeztetni egy hidat? Egy másik telekről, ráadásul. Még ha bele is egyeznének. Van valami kötelező hátsó kert meg ilyenek. Egy csomó szabály. De talán ha kijönnének és látnák. Valaki, aki ért hozzá. Ki ért hozzá? Olyan egyszerű lenne pedig. Ezt elmagyarázni sem lehet jól, de rögtön látszik. Vajon kijönnek? Akkor nem kéne elköltözni.

– Felhívja az önkormányzatot? - kérdezte Lajost. Lajos széttárta a karját, nem tudta, mit mondjon.

És Évi tudta, hogy Lajos nem fogja felhívni az önkormányzatot.