Ugrás a tartalomra

Jelige: Trajo – Asszony kéne a házba

Fuvaros úgy tette be maga után a kocsma ajtaját, hogy a kis harang ijedtében hármat is csendült. Janó fél szemmel az új szemüvege fölött csak épp ránézett és tovább öntögette a feleseket.
Rég megtanulta, hogy nem kell mindent a szívére vennie, amit a kedves vendégek csinálnak.
Mert ugye akinek már nagy a feje a cefrétől, arra nem is érdemes odafigyelni, azt gyorsan és lehetőleg udvariasan ki kell tessékelni. Ha már zárni kell a kármentőt, az cifra helyzetet hozhat, de erre nagyon régen nem volt példa. Aki józan, és úgy mond valami sértőt vagy rondát, arra meg rálegyint. Bár múltkor Erzsike hallotta a tévében - onnan csuda okos dolgokat lehet tanulni,- hogy a verbális erőszak is van olyan rossz, mintha pofán nyomnák az embert. Persze élete párja ezt sokkal szebben mondta. Ő meg megkérdezte, hogy az a verbális mi a jó nyavalya, aztán mikor megtudta, csak annyit morgott, hogy minek ez a sok cifra idegen szó, mikor van rá magyar is.
Úgyhogy most is a legteljesebb nyugalomban nézte Fuvarost, aki komor bikaként keresett magának helyet, pedig csak négy törzsvendég volt az egész helyiségben. Janó odalépett az első üres asztalhoz, letörölte, és úriasnak vélt hangsúllyal, kicsit meghajolva kérdezte, hogy mit parancsol a kedves vendég. Azt gondolta, ezzel valami kis mosolyfélét fakaszt a morc teherautó tulajdonos arcára, aki morogva huppant le a székre, aztán azt dünnyögte, hogy valami erőset és duplát. Csend lett, a kártyák pattogása is megszűnt, a ventillátor egy pillanatra nem nyikorgott tovább. Vihar előtti csend ez - gondolta már kicsit nyugtalanul Janó, és nem bánta volna, ha itt van Erzsóka. Ő pillanatokon belül le tudta csendesíteni még a félkarú öreg prímást is, pedig ha az bevadult, a rend őrei is csak óvatosan közelítették meg.
Egy perc múlva visszanyerte szokásos hangulatát az ivó, és a deci szilva is az asztalra került, kis pohár vízzel, mert az úgy dukál. Fuvaros egy hajtásra legurította, és intett, hogy még egyet. A vendéglátósok gyöngye ugyan kivitte, de azért halkan odasúgta, hogy lehetne egy kicsit lassítani, messze még a záróra.
Közben zavartan forgatta a szemüvegét, amit a jó égnek nem tudott megszokni. Messzire úgy látott, mint a sas, de ha újságot akart olvasni, vagy azok a fránya betűk lettek kisebbek, mert mindenen spórolnak már, vagy a karja rövidült, de ez utóbbi meg úgy biológiailag nem lehetséges. Bement a városba nagy kínnal, és felkeresett egy szemészt, persze úgy maszekba, mert kinek van türelme meg ideje kivárni a listát, meg üldögélni ott óraszámra. Az okuláréval tényleg jól látta a betűket, a poharakba is pontosan addig töltött, amíg kellett, de ha felnézett, a belépő arca már kicsit homályos volt. Feltolta a homlokára, na onnan esett le az első a pincében, ő meg rágurította  a tízliteres hordót. Ebben a mostaniban úgy néz ki, mint egy kicsit elhízott bagoly, de ezzel már megbékélt. A Fuvaros lelkiállapota viszont nem hagyta nyugodni, egy igazi békebeli kocsmárosnak kicsit lélekgyógyásznak is kell lenni, így tanulta az előző öreg tulajdonostól. Leült háttal a falnak, hogy egyszerre tarthassa szemmel a bejárati ajtót meg a pincét is, aztán csak megkérdezte, hogy mi történt.
– Tán lemeszelte a városi rendőrség? Defektet kapott? Átverték a mázsáláskor? Fuvaros a hirtelen felhajtott decitől kicsit párás szemmel nézett fel, de minden kérdésnél nemet intett. - Akkor mi az oka ennek az egésznek? – kérdezte halkan, de csöppet se tolakodóan az ivó éber őre, és kicsit arrébb tolta a még teli pohárkát, hogy ne lehessen könnyen megkaparintani.  – A nő – jött a megdöbbentő válasz, és Janónak hirtelen kedve támadt egy kis pálinkához, de nem ment a pulthoz, úgy érezte, most nem illő. Aztán nagy sóhaj kíséretében jött a történet: - Nézem itt a faluban, hogy milyen rossz is, ha öregségére magára marad az ember. Mert van, aki méltósággal viseli az egyedüllétet, van, aki belekeseredett, elfáradt és morcos lett.

A szomszédom meg azóta boldog, hogy összeköltözött a boltos özvegyével, de nem is sorolom tovább. Úgyhogy elhatároztam, társat kerítek magam mellé, alig vagyok ötven, nem kor az a mai világban. Szóval nézegetni kezdtem a hirdetéseket, mert az internetet nem ismerem még úgy, meg szégyelltem volna ott keresgélni. Azt is mondják, nem is valódi fotót tesznek fel, aztán bambulhat az ember valami bűti boszorka mellett olyan vakrandin, vagy hogy hívják az ilyesmit. Régimódi ember vagyok én. Szóval teltek a hetek, egyszer látom ám, hogy 46 éves barna, molett, főzni szerető elvált nő keresi párját, sofőrök előnyben. Hijnye, gondoltam, ezt tán az Isten is nekem teremtette.
Mert tudod, Janó, volt nekem is feleségem – erre az ivó tulajdonosa meglepetésében csak beleivott a pálinkába, de Fuvaros észre se vette, úgy folytatta. -  Nagyon fiatalok voltunk, alig ismertük egymást, dac volt az az esküvő, mert a szülők tiltották, hát mi meg annál inkább kardoskodtunk mellette. Nem is tartott csak néhány hónapig, békén mentünk szét, de bizony nekem évekig eszembe jutott, hogy mi lehet vele, ám nem kerestem meg, férfigőgből. Aztán elszálltak az évek, de nem nősültem meg újra. Most meg nem hagyott nyugodni a gondolat, hogy jó lenne asszonyi kedvesség a házba. Nem is szaporítom tovább a szót, írtam a megadott postafiókra, és rögtön azt is, hogy mielőbb találkozzunk. Jobb ezen túlesni, feleslegesen ne töltsük egymás idejét, annyira fiatalok azért mégse vagyunk. Várom a városi presszóban a főtéren, megadtam az időt is. Felöltöztem, nem túlságosan, de megadva a módját. Letettem magam elé az öngyújtót, az volt a jel. Pontosan 4-kor nyílt az ajtó, és belépett egy takaros, jólöltözött asszonyka. Ahogy jött felém ringó léptekkel, megállt bennem a lélegzet.
Hát ő volt az, Ica, az én hajdani feleségem.
– Ez nagyon romantikus, és mi a baj? – kérdezte kíváncsian Janó. Fuvaros felnézett, és szemében megcsillant egy könnycsepp, amit biztos a jó erős pálinka okozott. – Csak annyi, hogy nem ismert meg – válaszolta csendesen. Az a fránya könnycsepp meg legurult, végig a barázdált férfiarcon.

  

 

Irodalmi Jelen

Irodalmi Jelen

Az Irodalmi Jelen független online művészeti portál és folyóirat. Alapítva 2001-ben.

.