Ugrás a tartalomra

Hív a Bánat-mise

A nincsen himnusza – kortárs versek Ady Endre halálának századik évfordulójára

Petőcz András

Újra a Nagyúrral

Ady-variáció

Ezer este múlik ezer estre,

a vérem csak hull, hull, egyre hull,

különös fantommal csatázom,

orvul gyilkol és kegyetlenül:

a láthatatlan Nagyúr.    

 

Pontosan ismerem disznófejét,

hájas felsőtestét is ismerem,

riszálja magát, szeressem őt,

s hízik, csak hízik a véremen:

pusztulok hiteltelen.

A Hájas Nagyúr jutalmat ígért,

simogattam hát a sertésfejet,

de szeretni őt, nyilvánvaló,

eddig még soha nem sikerült:

és ezért megfizetek.

 

Moloch, elpusztulok oltáradon,

mint a gyermek, ki maga áldozat.

Moloch! Miért hódolok neked?

Magamon cipelve átkodat:

vér-vagy-arany-változat.

 

Ezer este múlik ezer estre,

a vérem csak hull, hull, egyre hull.

Nem múlik el soha a harcunk,

minden mondatunkban ott lapul:

Moloch, a Hájas Nagyúr.

 

 

 

Szólít a Bánat-mise

 

                        (Ady modorában)

 

A szomorúságom betakar,

alatta búvok meg

fogvacogva,

itt van a Bánat odva.

 

Nem is tudom, hova mehetnék,

miféle utakra

vinne lábam,

céltalan szorongásban.

 

Meglapulok a Bánat alatt,

aligha létezem

már ezentúl.

Keres az Idegen Úr.

 

Betakar a szomorúságom,

csendben csak elvagyok.

Arcul legyint

minden, ami rám tekint.

 

Így vagyok örök idők óta.

Nem látok indokot

változni se.

Bár hív a Bánat-mise.

 

 

 

A Szétizzadt Város

 

Ady-variáció

 

A Szétizzadt Város már nemigen tudja,

merre is vezet itt Ady Endre útja,

hogyan is takar be a sűrű éjszaka,

ha elindulok haza.

 

Nem tudja erre már senki, senki, senki,

miért is kell engem annyira szeretni,

miért az önkínzás, és miért az ének,

meg a hajnali fények.

 

Széttizzadt Városban fáradt idegenek,

megriadt legyekként báván keringenek,

nem sejtik, milyenek a síkföldi vágyak:

mennek a Hortobágynak.

 

Nem nő ott fű, virág, nincs dudva vagy muhar.

A síkföldön életre semmi nem utal.

Van a Pusztaság, és dolgozik a Halál:

az mindenkit megtalál.

 

A Szétizzadt Város sötét éjszakája

nem szűnik meg soha hajnalhasadásra.

Betegségszaga van itt a napsütésnek:

pusztulnak a remények.

 

A Szétizzadt Város soha meg ne tudja,

merre vezetett a beteg költő útja,

csorda, kóbor népek, hogyan is legelték

le – megsebesült lelkét.

 

Nézd csak, a magasban, ott repül a páva!

Rászállott az, figyeld, a vármegyeházra!

Talán éppen ők, a napszédítő tollak,

rólam dalolnak, holnap.

 

Lovas Sz. Judit

 

Peregrin*

       

                          Levél Zsókához

 

Ha aggódnék azon, hogy előre látom,

köztünk minden hamar véget érhet,

eloszlatná azt is, ahogy most szeretsz,

és kislányos ígéreted,

hogy életeden örökké osztozhatok,

 

ha feladom, mert eljött az ideje

az engem tőled elválasztó határt –

de valahogy úgy, hogy ne miattad

menjek a kollégiumba, mint titkos jó barát.

 

Tudod, én nem látom a két testem

közt a fényt, ami mint ösvény

messzire vezet, soha nem jártam be

még ezt az utat, nem akartam, hogy

én úton legyek, de az út megismerte

alakomat, így hozzád énemmel

elszegődhetek. Kisasszony, nem tudtam,

hogy megijeszthet két ember közti

beszélgetés: szavak nélkül is

 

értem, mit tanácsol a szorgalmas

megvesztegetés. Ez az értelem,

ez már én vagyok; az ösvény elhűlt,

kék nyomát őrzi, ahol

csapkodott a mogyorófaág.

 

 

* lat. Peregrinus név megfelelője, jelentése: jövevény, zarándok, vándor, vándordiák, iskolából kicsapott, vagy kimaradt diák
 
Függelék a vershez: Ady Endre F. Erzsikének, (Zsókának) írt „elveszett” verses levele, az 1892–1896 közötti zilahi református kollégiumi éveiből.

 

 

At Lilith’s service

 

Ha Ms. Kate ezt kívánja, írok neki –

kérése mögé lépve hagy magamra,

de árnyékát szavakban megtalálni,

mint ahogy nyíló ágyását gondozza

 

a holdfény-szürke csend, szépen, nyomtalan,

önkéntelenül, mintha sebeit

nyalogatná az éjjel, hasztalan.

Faggatom vonzódásom okait,

mi nevel ilyen szolgálatkészségre?

Ha elkéri tőlem néha mosolyát –

míg a gyengéd virágok színét éjbe

zárt óra lépteihez köti foglyát,

játszik ajkán, mint a könnyű szívemen

ezüst lakat mögött bolyongó Éden.

 

 

 

Irodalmi Jelen

Irodalmi Jelen

Az Irodalmi Jelen független online művészeti portál és folyóirat. Alapítva 2001-ben.

.