Ugrás a tartalomra

Angelophania

Szárnyak − sebzett töredékszárnyak

A dióbél angyaloknak

 

A törvény angyalok útján rendeltetett, közbenjáró által. (Gal 3, 19)

 

Ha van mellette egy angyal a sok közül, aki közvetítőként melléáll, és megmondja az embernek kötelességét, akkor könyörül rajta Isten. (Jób 33, 23)

 

Ha doromboló zöld tükörszemekben, frissen feltört dióbélben szárnyak képeit véled felfedezni, akkor nem is gondolhatsz másra, mint arra, hogy angyalok, vagyis magára a bizonyosságra, ami testen túl is létezik.

*

 

Amúgy a szárnyakról mint dióbél-szárnyakról, hiába is regélnél bármit. Azokról már réges-rég parányi könyvekből felreppenő történetek keringenek a „végtelennel játszó véges végtelen”-ben, a jázminokról és málnákról, Sziporkáról, a kobaltkék koboldokról, a nyári napfordulóról és a tűzgolyókról, a kútról, a ribizlilevelekről és az almavirágról, a kék égről és a rigókról, a fákról, a fényről, a vászonról és a fűről.  

*

 

Az ő történetük bizony másmilyen fordulatot vett, mint azoké a hercig kicsi ezüstglóriásoké, akik egy csengettyűszós naplementekor mazsolás kalácsok sütésén mesterkedtek éppen, s nagy volt a te szerencséd, ha a sűrű porcukorhintés ellenére tetten érhetted őket.

*

 

A kalácsok és a szaloncukrok illatával áthatott sztaniol-huncutságok, köntösük fehér, rajtuk keresztben sárgabronz csíkok, és egyedüli hivatásuk, hogy tovasuhantukban aranyozott szárnyakkal a mennyei visszfényt tükrözzék ők.

*

 

Megtörténhet azonban, hogy egy kivételes pillanatban a tükörszem-darabkákba egy egészen más szögből lógnak bele a láthatatlan világ látható tanújelei, s ilyenkor más megvilágításba is kerülnek a szárnyat viselők: a nehézkedési erővel szemben tehetetlenül, roggyant vakolatként aláhulló robusztus gipszszárnyakkal araszolnak tova, lassan, őszen és öregesen, egészen a földig hajoltan.

*

 

Másszor viszont a szárnyak, a töredékszárnyak, igazán lebegők, könnyedek vagy éppenséggel fergetegesen dévajak, locsogók, fecsegők és pimaszul földközeliek. Tapintásra bársonyosan puhák, hártyavékony bőrükön áttetszenek a kék erek, selymes anyag-mivoltuk érzéki melegséggel ruházza fel őket, s teszi képessé arra, hogy átlendítsenek bennünket valami egészen másmilyen világba, hogy borzongatóan széppé tegyék mindazt, ami egyébként megszokott, majdhogynem védettnek mondható. 

*

 

A sebzett szárny mellé időről időre földies védőangyalok egész serege szegődött.  Közbenjárásukkal ilyenkor ő gondolati naplót vezethetett, vagy festhetett csendéleteket, rajzolhatott fákat, írhatott verseket, glosszákat, készíthetett apró, rózsaszínű kerámiarózsákat és -plaketteket, fonhatott nádkosarat, korongozhatott és díszíthetett tányérokat, formázhatott kerámia-babafejeket és -kezeket, mintázhatott égetett és égetlen agyagállatkákat, dobolhatott, és játszhatott xilofonon esőcseppeket. Kiülhetett az almafa alá, és várakozhatott, írhatott zsebben hordható leveleket, és szőhetett megvalósulatlan terveket. Szárnyra kaphatott, felragyoghatott, porba hullhatott, elrebbenhetett. 

*

 

A szárnyak, a töredékszárnyak, röptükben megsebzik a vakolatot, áttörik a falat, mely elválaszt minket létünk borzongató misztériumaitól. Ilyenkor szorongással telve somfordálunk el a feltépett üreg elől, hogy megpróbáljuk kiheverni az igazságot arról a valamiről, amit izgatott bűntelenségünkben el sem követtünk talán. Ha mégis, akkor legyen ez titok.

*

 

Az apró titok: könnyed, kíméletes, jó titok. Titkos szemvillanások őrzője. Például, hogy hol a rejtekhelye ennek vagy annak. Hideg, melegedik, meleg, tűűűz, tűűűz, tűűűz!  És rá is lehet bízni valakire. Minden következmény nélkül. Bizony. Mint most Rád ezt a titkomat, amiről senkinek sem beszéltem még eddig, csak egyedül Neked mondom most el, hogy a nagyvilágban jártomban-keltemben mindig is kerestem valamit, amire a Zöld Patika szomszédságában leltem rá végül: a jázminillatú, terebélyes bokorra, mélyzöld levél alapon lila és fehér virágokkal. Úgy hívták a háromszínű köntösben pompázót, hogy Ma, Tegnap és Holnap.  

*

 

Megeshet, hogy az ember életének is − akárcsak egy bokornak − van premier plánja és totálja. Az idő múltával, a kamera távolodásával változik a kép, kisebb lesz az, ami nagynak látszott valamikor, és megfordítva. De az a legkülönösebb, hogy az egész kezd élethű lenni, odáig menően, hogy illata van neki: ő lesz maga a Tegnap, a Ma és a Holnap.  Annyira érzed, hogy együtt van a minden mindennel összefüggő egyetlen egész, hogy egyszer csak kilép a keretei közül, és szembejön veled.

*

 

Ha kilépett a keretei közül, közeledvén felismerjük benne azt a valakit, akiről jól tudjuk: minél hiánytalanabbul osztja szét magát, és mond le valamiről szüntelenül, annál nagyobb békében van magával és másokkal. Valamint annál teljesebb. És azt is tudjuk róla, hogy szárnya van neki, amelyet igen szemérmesen, rejtve szokott viselni a kabát, póló vagy végső esetben az overall alatt. Elvégre, ha néha kimerészkedett a maga remeteségéből, nem mehetett csak úgy meztelen szárnyakkal a réten át tóhoz sétálni, buszra, vonatra, villamosra vagy metróba szállni, még akkor sem, ha nem hirdetette tábla, hogy Tilos szárnyakkal felszállni!

*

 

Különben a titkon szárnyakat viselők arról ismerszenek fel leginkább, hogy járásuk első látásra könnyed és légies, de valójában kissé lassú és nehézkes. A szárnyaknak ugyanis mérhetetlen súlyuk van, cipelni kell őket. Akinek azonban szárnya van, az egészen más viszonyban van a göröngyökkel, a csupán a nehézkedés miatti ittlevőkkel, és persze a mércékkel, a kötelességekkel, a megfelelésekkel, de magával a szárnyalással is, no meg a betagozódással, az elvárásokkal és minden ilyen egyébbel. De legfőképp saját magukkal kerülnek egészen különös, megfejthetetlen (v)iszonyba a szárnyat viselők.

*

 

Az angyalok öntörvényűek és nem szabálytisztelők. Törékeny szellemek és lelkek a test esendőségében.

*

 

Igen kétségbeejtő, hogy a szárnyakat vonszolók végül egyre gyakrabban feledkeznek meg arról, hogy a szárny kötelez: például a hűségből földön maradásra, ameddig csak lehet.  Ők azok a rögzíthetetlen lények, akiket, ha szárnyalni hagynak, távoli világok tájaira is könnyedén odatalálnak, mert mindig őszinte hittel és rácsodálkozással mennek elébe a tekintetnek és a szónak, de a közöny, a harag, a megvetés vagy az ellenséges tekintetek falai között hamar kétségbeesnek, elbátortalanodnak, és röptükben össze-vissza zúzzák magukat.  

*

 

Ilyen megfeledkezések láttán a mesüge-krampuszoknak ijedtükben és zavarodottságukban még az sem járja meg az eszüket, hogy a szárnyat cipelőknek mindenféle érveket hozzanak fel a hűségből földön maradás mellett, vagy akárcsak bátortalan célzást is tegyenek a rájuk vonatkozó horizontális nehézkedésekre vonatkozóan, netán szükség esetén apró vészcsengettyűket húzgáljanak meg magukban, majd hangosan és látványosan szétkalimpálják őket. Helyette bénultan, ostobán és önző módon hallgatnak az érverésükkel az ér falán, majd esetlen tollszárnyra kapnak, és csak (s)írnak. Ilyeneket, mint most ez a Szárnyak − sebzett töredékszárnyak.  Ma, tegnap és holnap...

 

Irodalmi Jelen

Irodalmi Jelen

Az Irodalmi Jelen független online művészeti portál és folyóirat. Alapítva 2001-ben.

.