Ugrás a tartalomra

Jelige: „… és akkor meglátta…” – Story Project – Egy gyenge ember története

– Abban a pillanatban számomra megállt a világ. Nem tudtam semmit sem tenni érte: semmit. Egyetlen dologhoz volt erőm: az Ő elvesztéséből származó fájdalom elfojtásához. Ez volt az a nap amikor…

 

Amikor majd elérjük azt a nyamvadt könyvtárat, én biztosan nem fogok rád várni, hanem megyek tovább. Szeretnék minél hamarabb otthon lenni! – nyögte ki végre a száján Aaron.

Jaj, ugyan már! – mondta Emily, miközben bátyjára mosolygott és folytatta – Igazán erőt vehetnél magadon, hiszen te sem szeretnéd, hogy a drága hugicád megszakadna ezeknek a súlyos könyveknek a cipelésében, igaz?

Ekkor Aaron a leány vállára tette a kezét és testvére arcmimikáját utánozva így reagált:

Szerintem az én drága kis húgocskám már képzelődik, hiszen EGYETLEN ilyen aprócska kis könyvtől nem fogod kilehelni a lelked.

Hát jó… – duzzogott Emily, majd levette hátizsákját. – Ha te inkább sietsz haza mintsem, hogy nekem segíts, akkor legalább a táskámat vidd haza! Jutalmul neked adom az elülső zsebben lévő maradék rágcsámat. – tette hozzá gyorsan.

Te aztán tényleg nem szereted magaddal hurcolászni a dolgokat – állapította meg a fiú – de legalább öröm veled üzletelni.

Azzal Aaron átvette a táskát és mielőtt elindult volna, a következőket mondta:

Remélem, ezúttal nem fogod a nap hátralévő részét megint itt tölteni! Vigyázz magadra és lehetőleg csak egy vékony könyvet hozz haza, nehogy „megszakadj”. –Majd sarkon fordult és elindult.

– Hahaha, nagyon vicces… - gondolta magában Emily, ahogy nézte távolodó rokonát és a könyvtár lépcsőjén állva egy pillanatra elmerengett a múlton, mielőtt benyitott volna.

A látszat ellenére a két Renvege nagyon is jó testvérei voltak egymásnak. Gyerekkorukat a helyi árvaházban kellett eltölteniük, ahol megannyi sírással töltött éjszaka után rájöttek, hogy történjék velük bármi is, ők mindig ott lesznek egymásnak. Addigi életüknek legnagyobb fordulópontja volt, mikor egy idős házaspár felkarolta kettejüket az árvaház sötétségéből és befogadták őket. Ám a fiataloknak nem maradt más választásuk, mint hogy hamar felnőjenek, mivel örökbefogadó szüleiket az idő mostanra elragadta tőlük.

Az idő olyan gyorsan elrepült a könyvek birodalmában, mintha azt valaki szándékosan felgyorsította volna. Emily annyira elvesztette magát a papírtömbök sokaságában, hogy ezúttal is sokkal tovább maradt a könyvtárban, mint azt eredetileg eltervezte. Elindult hát afelé a könyvespolc felé, ahonnan az utolsó olvasott művet levette.

A polc mellett állva annyira elkalandozott a figyelme, hogy már csak azt vette észre, ahogyan egy könyv békésen heverészik mellette a földön. Emily odahajolt hozzá és közelebbről is szemügyre vette.

Mondd kis pajtás, hát te hogyan kerültél ide? – kérdezte a rendbontót. – Biztosan én vertelek le itt a nagy figyelmetlenségemben, de ha már így a kezembe kerültél, hadd csodáljalak meg egy picit jobban. „Demon Heart.” Érdekes egy cím, mit ne mondjak, de ha már a bratyó egy könyvet javasolt, akkor legyél mondjuk te!

Ekkor Emily rápillantott az órájára és tudta, hogy rég el kellett volna indulnia. El is indult Mr. Cruchnure-höz, hogy kikölcsönözze az új barátját. A folyamatot a rutinos könyvtáros pillanatok alatt elintézte, de mielőtt még a boldogságban úszó Emily távozhatott volna a következő megjegyzést tette az idős úr:

Aztán nehogy éjjel olvassa el kedveském, mert még a valódi démonok eljönnek Önért!

Oh Mr. Cruchnure, ha még el is jönnének, Aaron mindet legyőzné és megvédene. Ez teljesen biztos! – jelentette ki büszkén Emily.

– Valóban? – gondolta Mr. Cruchnure, miközben integetett a kijárat felé haladó leánynak.

Már éppen alkonyodott, amikor Emily betoppant.

Hiába figyelmeztettelek, te mégis csak elpazaroltad az egész délutánodat. – mondta fejét csóválva Aaron miközben megterített.

Most mi ezzel a baj? – értetlenkedett Emily. – Legalább jól szórakoztam és nézd, mit hoztam magammal: Demon Heart!!! – mutatta lelkesen. – Ugye milyen menő? Ezt fogom még ma elolvasni!

Persze, persze, de előbb együnk! Nem rég fejeztem be a vacsora elkészítését és nem szeretnék mindent újramelegíteni.

A bőséges lakoma után Emily rögvest a szobájába sietett, hogy minél hamarabb elkezdhesse újdonsült szerzeményét. Amint átlépte a küszöböt megállt háttal az ajtónál és villámgyorsan pörgetni kezdte a könyv lapjait, hogy megismerje azt az illatot, amely csak és kizáróan a Demon Heartra jellemző.

Ekkor egy picinyke cetli hullott ki az oldalak szorítása közül. Emily térdre ereszkedett, felvette a szőnyegre hullott papírocskát és elkezdte olvasni a rajta lévő pár sorból álló szöveget:

„Egykori szépséges Fényemet elvették,
Így lelkem a sötétségben vár
Reszket s fél, de továbbra is vár.
Mert tudja, hogy létezését nem feledték.

                                                                                           (N.P.)”

Érdekes… Vajon hogyan kerülhetett ez ide? – töprengett.

Mire Emily kimondta az írott sorokat, egy nagyon különös érzés kerítette hatalmába. A hideg végigfutott a hátán és olyan érzése támadt, mintha valaki figyelné őt.

A furcsa jelenség hatására el is feledkezett magáról a könyvről. Késztetést érzett, hogy leírja naplójában a mai nap történéseit. A háttérben elindította kedvenc zenelistáját, mert a kellemetlen érzés nem akart alábbhagyni. A megnyugvás viszont nem jött el. Az események hosszas ecsetelése után úgy döntött, hogy a korábban már jól bevált forró fürdő nyugtató hatását ezúttal is igénybe veszi.

A vízben feküdve mindvégig azon merengett, miféle összefüggés lehet a vele történtek között.

– Lehet, hogy Mr. Cruchnure áll a háttérben? Áh, puszta véletlen, hogy pont egy olyan megjegyzést tett. Egy kedves idős ember biztosan nem azzal tölti a szabadidejét, hogy a könyvtár olvasóit titokban „megátkozza”. Kell lennie valami logikus magyarázatnak is… de vajon mi? – azzal fogta és lemerült a víz alá.

Emily már éppen a haját szárította, mikor a fürdőszobában lévő villany ingadozó teljesítményt kezdett produkálni. Néhol erősebben, néhol pedig gyengébben világított.

Kac, kac Aaron! Azt hittem, már kinőttél az olyan dedós csínyekből, mint a villanykapcsolóval való szórakozás. – mondta hangosan Emily, hogy még a szomszéd szobában lévő testvére is meghallja.

Bármi is van a világítással nem én voltam! Valószínűleg az égő kezdett el gyengélkedni. – mentegetőzött Aaron. – Majd kicserélem, ha végeztél.

Míg Emily testvére hangjára figyelt és a hajszárító visszahelyezésével bíbelődött, észre sem vette, hogy többé már nem volt egyedül a fürdőszobában. Az előtte lévő tükörben, amelyben pár perce még magát látta, egy ismeretlen alak jelent meg. Nem csinált semmi mást csupán mozdulatlanul figyelte a lányt és várt…
Egészen addig várt, mígnem minden elsötétült.

A sikoltás éles hangja kettészelte a levegőt: Emilyé volt.

Aaron nevét kiáltotta torkaszakadtából, de azok a súlyos másodpercek, mire a fiú át tudott jutni a fürdőszoba ajtaján, óráknak tűntek. A világos helyiségbe belépve csak annyit látott, ahogy Emily térdeit átkarolva némán, félelemtől reszketve ült az egyik sarokban.

Emily, jól vagy?! Mi történt???  - faggatózott Aaron, de testvére nem válaszolt csak a tükörre mutatott remegő kezével.  – Ezt nem igazán értem. A tükörrel kapcsolatban történt valami?

Erre a lány igenlően bólogatott.

– Ennyivel is előrébb vagyok… - gondolta magában Aaron. – Gyere Emily! Átkísérlek a szobádba és miután pihentél egy jó nagyot, majd mindent elmesélsz. Nincs semmi baj, ne félj! – próbálta megnyugtatni Aaron feldúlt testvérét.

A fiúnak karjaiban kellett átvinni a rémült kishúgát, mert ő egy tapodtat sem mert megmoccanni. Amíg a leány próbált elaludni, addig hű őrzővédője ott strázsált mellette még úgy is, hogy a földön kellett ülnie.
Mikor Aaron úgy látta, hogy Emily mélyen alszik, felkelt, hogy lekapcsolja az asztali lámpát, majd átment a saját szobájába pihenni. Abban reménykedett, hogy az alvás mindkettőjüknek segíteni fog és utána tisztázni tudják a történteket.

Az óra már jócskán elütötte az éjfélt, mikor Emily hirtelen, nagy zihálások közepette felébredt.

– Mi, mi történt? Hogyan kerültem az ágyamba? Miért olyan ködösek az emlékeim? – gondolta magában, miközben nyakig be volt takarózva.

A néma csöndet megtörve az ágy mellett lévő kis fiók felől rezgő hangok hallatszódtak.

Jaj!!! – ijedt meg Emily. - Nyugalom, nincs semmi probléma, mert ez csak a telefonom… Biztosan téves számot hívott a túloldalon lévő illető, mert az éjszaka közepe nem a legmegfelelőbb időpont holmi társalgásra – nyugtatta ezzel magát Emily. – Mindössze annyit kell tennem, hogy elutasítom a hívást, igaz? – és már nyúlt is a fiók felé.

A mobil már a leány kezében volt, mikor a készülék képernyője hirtelen fehérré változott.

Mi a fene?! Miért nem akar működni a telefonom? – gondolkodott. – Tudod mit Mr. Okostelefon? Ha nem vagy hajlandó reagálni arra a kevés gombra, ami még van rajtad, akkor azt hiszem, itt az ideje a cserének. – fenyegetőzött Emily.

Amit viszont Emily nem tudott, hogy abban a pillanatban a kijelzőből áradó fény nem csupán az ő arcát világította meg, hanem a mögötte megbújó démonét is…

 

– Ez volt az a nap, amikor láttam, hogy a testvérem szétmarcangolt testét a saját ágyában és én nem voltam ott, hogy megvédjem… – emlékezett vissza Aaron, ahogy egy könnycsepp kezdett kúszni lefelé az arcán, ahogy egy régi családi képet tartott a kezében. –Mindössze egy marék információm maradt: a Demon Heart könyv, a cetli és Mr. Cruchnure. Emily… Esküszöm, hogy meg fogom találni a szörnyeteget, aki elvett tőlem és bosszút állok! – majd kilépett az otthonnak többé nem nevezhető helyiségből és útnak indult.

Mindeközben egy ismeretlen helyen, egy idegen a kezét nyújtja az ég felé.

Akkoriban nem tudtam neked elmondani, mit éreztem irántad, mert féltem, de megígértem, hogy várni fogok rád. Lassan vége szakad ennek a hosszú várakozásnak. Már csak egy karnyújtásnyira vagyok attól, hogy ismét láthassalak Lucy… - e szavak után a névtelen személy letekint a mélybe és folytatja – Sajnálom Aaron Renvege! Hidd el, tudom, milyen egyedül lenni. Jobban, mint bárki más… De Emily feláldozása létfontosságú volt, hogy a rég elvesztett Fényemet visszaszerezhessem. Az utolsó akadály pedig már csak TE vagy!

Irodalmi Jelen

Irodalmi Jelen

Az Irodalmi Jelen független online művészeti portál és folyóirat. Alapítva 2001-ben.

.