A vendég – Gerlóczy Márton Elvonókúra című kötetéről

Kritika, KritX

„Magyarok vagyunk, szeretünk inni. Gerlóczy Márton Elvonókúra című regénye nem egyetlen ember függőségével, hanem egy ország állapotával, lelkületével foglalkozik. Mit jelent kelet-európainak lenni? Mi ez az össznépi, alig-alig kezelt lelki kór, az alkoholizmus?” – Korányi Mátyás könyvajánlóját olvashatják.

A jó pincér figyelmes, alázatos, szorgalmas, gyors, visszafogott, stílusos, pontos és jó megfigyelő, jelen van, de nem zavar sok vizet, asztalunkról mégse fogy el soha a bódító nedű, lesi kívánságainkat, ismeri érzéseinket, tudja vágyainkat, és azt teszi elénk, amit leginkább szeretnénk elfogyasztani. A jó pincérre rábízhatjuk magunkat, mind ital, mind étel, mind élet szempontjából. A jó pincér úgy csügg az asztalnál ülő kívánságain, mint trópusi utazó bungalója teraszán a függőágyban. Kileng jobbra, kileng balra, de középen, az egyensúlyi ponton mindig megtalál minket, nyugodtan lóg együtt álmainkkal.

Mi a vendéglátós legfőbb rémálma, sőt ellensége? A vendég. A vendég, akinek függőségeitől függ az ő jóléte, jelene, jövője, akinek hangulatán múlik, hogy napjai egy durrdefektet kapott, szétroncsolódott gumiabroncshoz vagy egy napfényes óceánon ringatózó, keményre fújt, színes gumimatrachoz hasonlítanak-e. A pincér ki van szolgáltatva a vendég szeszélyeinek, szokásainak, rigolyáinak, kedvének, úgymond, találkozásuk időtlen, örök szövetség a fogyasztás és függőségek szent labirintusában.

A pincér megfigyeli a vendéget, a pincért figyeli az író, az írót pedig az olvasó, az olvasó, aki bent ül egy asztalnál, kávézgat vagy sört iszik éppen, esetleg hosszúlépéseket, vagy valami mást. Így alakul ki ez a szép kör: a megfigyelők megfigyelőinek megfigyelése. Kéz a kézben zokogunk vagy nevetünk a naplementében.

Este, vagy kora délután, mikor időnk felszabadul, kedvünk alkonyrózsaszínre vált, a pisze gyermek vágyai teliholdként lábadoznak lelkünk horizontján, miközben a józanság, a csodás fény épp elvérzik, lebukóban a budai hegyek vonulatai, sziluettje mögött. Ilyenkor, mert az ember próbálja szeretni önmagát, udvariasan és előzékenyen áll elénk a mindannyiunkban lakozó pincér: „Uram, de jó, hogy megérkezett, mit parancsol ma este?” És nem hajlandó tudomásul venni, hogy a vendéglátóipari egységbe egy erősen kiskorú személy, egy ártatlannak tűnő gyermek sétált be, lépcsőzött le, felnőtteket utánozva dobta apja kalapját és felöltőjét a tonettfa-ruhafogasra, a hanyag mozdulat pedig úgy feszül a légtérben, mint cigarettafüst a mozdulatlan, nyári kánikula kellemetlen présében. A pincér játékosan simogatja meg a vendég buksiját, még barackot is nyom rá: „Ejnye, te kis csalafinta, nem elég a palacsinta?” És a vendég válaszát meg se várva hozza az első kör italt, sört, bort avagy égetett szeszeket, mert érzi, tudja rutinból, hogy itt most valami készül, valami fontos, valami meghatározó, sorsot vagy sorsokat irányító tényező mozgatja a cselekményt, amiben ő csak szolga, kiszolgáló személyzet, dolga, hogy a vendégnek kedvére tegyen, lesse kívánságait, és segítsen megvalósítani azokat. Éjféltájt (vagy korábban), záróra környékén a jó pincér már együtt gajdol, énekel a hőn szeretett vendéggel, akit addigra ugyan már megutált, de a vendég felülkerekedett a pincéren, leitatta, birtokba vette, porig alázta, megsemmisítette, együtt dobálják a százasokat a leporolt zenegépbe, együtt válogatják a számokat, gondosan ügyelve, hogy a lélek legmélyebbnek gondolt húrjait is megpendítsék segítségükkel.

Ki ez a gonosz gyerek? Mintha egy retro horrorfilm kulisszái közül mászott volna elő, ómen ő, kijelentés és beteljesedés, vagy fordítva, bejelentés és kiteljesedés, így ülünk önmagunkkal, kettesével, röfögve bárpultok pultjainál, magányos kocsmaasztalok mögé temetkezve, egymást támogatva, a pincér és a rossz kisgyerek.

Magyarok vagyunk, szeretünk inni. Gerlóczy Márton Elvonókúra című regénye nem egyetlen ember függőségével, hanem egy ország állapotával, lelkületével foglalkozik. Mit jelent kelet-európainak lenni? Mi ez az össznépi, alig-alig kezelt lelki kór, az alkoholizmus? Hogyan és miért határozza meg mindennapjainkat ez az önmaga farkába harapó kígyó? Hogyan lépünk túl újra és újra az egyén felelősségén, kapaszkodva múltba, tömegjelenségbe, esélytelenségbe, a sötétségbe magába? Miért hisszük, hogy másokon, valami tőlünk független, nagyobb erőn múlik a változás, életünk folyásának új mederbe terelése? Mintha mindig ugyanazon köröket futnánk: gyere, kézen foglak, viszlek, mert szeretlek, tudom, mi kell neked, egy sör kell ma este, vagy kettő, pohár bor, kis kupica és baráti szó, vagy szótlanság, nő ölelése vagy megvetése. Ami kell neked, hogy valami történjen, mert gyerekszobád sivár és unalmas, felnőni lehetetlen, az agresszió mindent megmételyezett, a traumák pedig úgy növik be életed egét, mint vastag szőlőindák a termőterületek karóit, ahol később bort préselnek a gyümölcsből. A bor pedig, szerencsés esetben, a te gyomrodban landol, ott úszik benne egy fél szelet pizza, akár egy hajótörött a vérzivatarban, és amúgy is, elveszítettél már mindent, habár meg sem szerezted.

Innen nézve nem is az a kérdés, kicsoda a pincér, sokkal inkább: vajon ki a vendég? És hogyan került oda? S legfőképpen: mikor takarodik végre el innen?! Író úr egy jó és kimért kocsmároshoz méltón hirdet zárórát, amit illik minden vendégnek maximálisan komolyan venni. Később összegzi megfigyeléseit. Egy thaiföldi, trópusi sziget kiváló terepet és fantasztikus hátteret szolgáltat ezen elmélkedéshez, az élet által gyúrt valós karakterekkel. Csáth Géza tényszerűsége ölelkezik Rejtő könnyedségével, Bukowski szelleme ott lebeg az Indiai-óceán türkizzöld vize felett egy hosszú, elnyújtott büfögésben, mely nem a szerző tollából kúszik elő, hanem nagyon is élő szereplőinek szájából. Mindeközben a parton állva, lábukat áztatva a Thai-öböl langyos vizében, Zacher Gábor épp kezet fog Feldmárral.

Gerlóczy Márton 1981-ben született Budapesten. 2003-ban jelent meg első regénye, az Igazolt hiányzás, majd a Váróterem (2005), A szabadok testvérisége (2008), A csemegepultos naplója (2009), Check-in (2012) és a Létra (2013). Legújabb művéről így nyilatkozik az író: „Az Elvonókúra a szerző első olyan regénye, amit mindvégig félmeztelenül, zokni nélkül írt. Ez nagy segítség volt számára, hiszen rengeteg manapság a pulóverben és zokniban készülő regény, és látjuk az eredményét.”

Akit érdekel a függőség mibenléte, működése, mechanizmusa, aki szívesen szembenéz mindezekkel, önmagával, környezetével, mások függőségeivel, annak feltétlenül ajánlom ezt a mással összemérhetetlen naplóregényt. Csak tizennyolc éven felülieknek, de azok közül jószerivel mindenkinek. Mert az embert ki lehet venni Magyarországból, de Magyarországot az emberből soha.

Korányi Mátyás

Gerlóczy Márton: Elvonókúra. Budapest, Scolar, 2016.

Kommentek elrejtése, megjelenítése