Ugrás a tartalomra

 

Az íróság nem szakma

Gács Anna kritikus, műfordító, egyetemi tanár, a Szépírók Társaságának elnöke volt a vendége a novemberi Törzsasztalnak, amelyre a nagyváradi Illyés Gyula könyvesboltban került sor – Fried Noémi Lujza tudósítása.

 Nagyváradi Törzsasztal_Gács Anna

 

Az íróság nem szakma

A beharangozó szerint Gács Anna Csuhai István irodalomkritikussal, az Élet és irodalom versrovatának szerkesztőjével lépett volna föl a legutóbbi Törzsasztalon, ám Csuhai sajnos betegség miatt nem utazhatott Nagyváradra.  A meghívottal az est házigazdája, Kőrössy P. József beszélgetett.

Bevezetésként Szűcs László, a Várad folyóirat főszerkesztője ajánlotta az olvasók figyelmébe a lap legújabb számát és a november 17–19. között megtartandó VIII. Nagyváradi Könyvmaratont.

Gács Anna sok más mellett egyetemi éveiről, kiemelkedő tanárairól is mesélt. Balassa Péter a bölcsészkaron tanította, és tehetséges diákjait „kiközvetítette” lapokhoz, őt a Kritika, a Magyar Napló és a Jelenkor szerkesztőségéhez ajánlotta be, akkor ismerkedett meg későbbi férjével. „Nagyon jó időszak volt, felelősség nélküli szerep” – vallott erről a periódusról.

Bár Budapesten tanult, sokat járt le Pécsre, részt vett a kulturális életben is. Akkor még evidencia volt, hogy megyei folyóiratok, köztük a pécsi Jelenkor, a kortárs kultúra intézményei, melyek városi, megyei és állami támogatásban is részesülnek. Mint elhangzott, a Jelenkor Kiadó jelenleg a Libri Kiadó egyik műhelye.

Csuhai István Búcsú és megérkezés című írásában írt a Jelenkorról, döntéséről, hogy befejezi ott a munkát, és londoni megérkezésükről: „1999. szeptember 24-én déltájt, másfél órával a budapesti gép földet érése után ücsörögtünk Annával a padon a londoni Heathrow repülőtéren, azon a bizonyos fekete műbőrhuzatos 'benchen', ahová állítólag a lefülelt illegális bevándorlókat ültetik, és amelyen soha azelőtt senkit nem láttam ülni. A londoni bevándorlási tisztviselő hosszú, de egyoldalú vitát követően negyven perce eltűnt a belgatükrös üvegfalak mögött. Papírt, igazolást, hivatalos levelet kért rajtunk számon az egyéves tartózkodási engedély pecsétjéért cserébe. Egykori, velünk együtt lassú sort álló utastársaink már vígan robogtak a londoni metrón a város belső részei felé. Bejött a szófiai, majd a zágrábi járat, fennakadás nélkül átsuhanó, harsány, napszemüveges-bőrkabátos-borostás turistáiról azt képzeltem, kézipoggyászaikban hazájuk összes gépfegyverét Angliába csempészik, míg a hivatal az én bebocsáttatásomról vagy kiűzetésemről hoz döntést. Aztán újra megjelent a tisztviselő, alacsony, vöröses, szemüveges, mosolytalan férfi, és kimondta a háromnegyed órája várt mondatot: rendben, kivételesen eltekint a hiányzó dokumentumtól, tessék, mehetünk. Néhány hét híján harmincnyolc éves voltam. Elkezdődött az életem.”

Gácsnak régi vágya volt felnőtt, dolgozó emberként is Londonban élni, ahol gyermekkorában egy évet töltött. Az álma teljesült, megpályázott és elnyert egy magyar lektori állást a Londoni Kelet-Európa Egyetemen. Fél évet egyedül volt kinn, majd összeházasodtak, és együtt mentek vissza némi adminisztratív fennakadás után.

Kétféle diák járt magyar szakra. Egyik csoportba azok tartoztak, akiknek volt valamilyen magyar felmenőjük, ennek okán érdekelte őket a magyar kultúra, irodalom és történelem, a másikba pedig azok, akiknek nem volt ilyen kapcsolatuk, de valamilyen okból, például egy magyarországi vagy kelet-európai élmény hatására döntöttek így. A jobb diákok egyébként az utóbbiak közül kerültek ki, tette hozzá az oktató.

A meghívott jelenleg média szakon tanít, az egyetemet művészettörténet–magyar szakon kezdte, előbbiről az esztétika szak miatt mondott le. Ezt már bánja, nyugodtan elvégezhette volna a három szakot is, tette hozzá. Az esztétika szak fontos élményeket  hozott több kurzus és oktató miatt, számára Balassa Péter és Radnóti Sándor volt a két  legmeghatározóbb tanár.

Az egyetemen Tasnádi István drámaíróval, rendezővel közösen tartja a Történetmesélés képben és írásban című órákat mesterképzősöknek, akiknek az a feladatuk, hogy egy-egy témát – például a hajléktalanság vagy egy drogdílerré váló, elképzelt kalauz sorsa a Szeged–Szabadka vonaton – feldolgozzanak filmben és írásban egyaránt.

A nyomtatott folyóiratok szerepének változása, internetes irodalmi-művészeti portálok térhódítása is szóba került. Gács Anna szerint meg kell szólítani azt a generációt is, amelynek tagjai internetes periodikákat vagy e-könyveket olvasnak. A változás ugyanakkor nem feltétlenül jelenti a papíralapú könyv vagy a folyóirat halálát. Arról is szó esett, hogy ugyan mára már egységes magyar irodalomról beszélünk, de egy erdélyi vagy vajdasági szerzőnek nem könnyű eljutnia a magyarországi olvasókhoz akkor sem, ha a szakma elismeri, és jó kritikákat kap. Gács Anna elmondta, tapasztalata szerint a jó kritika kevésbé számít, mint egy megfelelő helyen megjelent interjú, utóbbi nyomán mutatkozik akkora érdeklődés egy-egy szerző iránt, hogy az eladott könyvek számában is mérhető.

A Szépírók Társaságának elnöki tisztét pályázat útján nyerte el Gács Anna, aki maga is konfrontálódik, ha kell, és – mint Kőrössi P. József elmondta – a tagságot is engedi olykor „elmenni a falig”. „Olyan nincs, hogy az íróság egy szakma” – reagált erre Gács, szerinte írónak lenni egyfajta lét a világban, az értelmiségi lét része, hogy az alkotók, művészek bizonyos helyzetekben reagáljanak arra, ami a világban történik.  Legutóbb akkor vállalták a konfrontációt, mikor a Nemzeti Kulturális Alap kuratóriumába a Magyar Művészeti Akadémia tagjai az addiginál nagyobb arányban kerülhettek be, ekkor a József Attila Kör és a Szépírók Társasága nem vett részt a jelöltállításban. Olyan álláspont is felmerült a vitákban, hogy ne is pályázzanak az NKA-hoz, de végül az a vélemény győzött, mely szerint a közpénzre igenis pályázni kell.

Fried Noémi Lujza

 

 

 

Irodalmi Jelen

Irodalmi Jelen

Az Irodalmi Jelen független online művészeti portál és folyóirat. Alapítva 2001-ben.

.