Para-sláger a hazáról – Laczkó Vass Róbert versei
városa romjain ül
pallasz athéné
kő kövön isten
kész csoda hogy van dárda
hegyéről kedve
fakasztani még
szikla kopár taraján
szűz olajágat
bölcsei porrá
lettek széttöredeztek
a metaforák
daktilusán a
versláb kibicsaklott a
hexameterből
igyekezetét
azóta nem illeti
babérkoszorú
savas esőben
áznak lerongyolódott
kariatidák
lágy kövületként
elegük lett a zsúfolt
akropoliszból
iszonyú torzók
csonkja sajog most bennünk
kínja köré font
végtelen ölelés a
hiányzó végtag
szikrázik a kő
maradék idomoktól
feldúlt szerelem
bajnokok ajkán
meg sose gyógyul a csók
sebhelyes ívek
faragott álmok
rostján gyorsul az élet
fut marathónig
a hír hogy athén
együtt rogy le spártával
thermopülénél
attika csücskén
izzad a márvány szemben
az alkonyattal
feslett szirének
tenger vizétől ittas
fecsegő lányok
incselkednek
a bosszúszomjat habzó
poszeidónnal
fojtogatják az
árapállyal szaggatott
peloponnészoszt
Szunion, 2016
de mégis mentem
hazám ha volt
csak mindig bennem
titok-vidék.
de szárnyszegetten
csapongni kín
és menthetetlen
magadba ránt
csak azt mit éltem
csak annyit ér
amennyit értem
el is vetél
bohócruhák
mi haszna mondd
hazám hazánk
ha kóc benne a szívünk
fellegvár
hová remények
repítenek csak
tünde fények
szédülten révülten
szabadesésben
bozót közé
és házam is tán
horizont híján
zenitlenül
kiskirályfi
mesékbe vissza
s egyre beljebb
kalandozó
lelket foldozó
csillaghordozó
amelynek már nem lesz soha vége
mindörökre meghasad a kárpit
és beharmatoz a krisztus vére
azon az éjszakán mindahányan
belebukunk a reménytelenbe
mintha nem hinnénk feltámadásban
s a kezdet egyben a vég is lenne
pedig a hajnal mint részeg angyal
szárnyait ledobva közénk fekszik
s a lét minden szegletét a szentek
megszokásból is újjáteremtik
ebben élünk napjaink asztagban
a kéve vannak egymásra téve
magvaink aláperegnek örök
vadászmezők friss pázsitfüvére
holnap a harangot eloldozzák
nyelve is lesz a megszólaláshoz
jön egy tanítvány emmauszból és
borba fullasztott igékkel áldoz
így fakad a bűnökből bocsánat
liliom billog bőrünkre égve
s fáj az egyetlen pillanatnyi csend
amelynek jaj nem lesz soha vége
