Ugrás a tartalomra

„Hogy akarhat egy szív bármit is?” – Kőrösi Zoltán emlékére

Amikor a Borárosról átgördölünk a négyes-hatossal a Mester utcához, mindig Zoli jut eszembe. Most már aztán pláne ő fog. Ha ott leszállsz és besétálsz jobbra a körúttól, egy másik világ kezdődik. Én akkor tettem itt egy nagyobb kört, amikor korábban érkeztem a könyvbemutatójára, és volt időm járni egyet. Így kezdtem kapisgálni a Kőrösi-világ ízét. A Ferencvárosét. Szó szerint, a bemutatót ugyanis egy hentesboltban tartották, a Brauchban, a Mester utca élő múzeumában, ahol mindjárt vettem is egy kiló dagadót. És azóta is néha visszatértem, pedig kiesik. A sültkolbászuk is isteni. De mindez valahogy attól volt jó, hogy itt vásárolt Kőrösi. Tőle tanultam meg azt is, mi a szívlekvár.

 „Kézről kézre adták a vizsgálatok során, hallgatgatták, mérték. A jelentésben az állt, hogy a fiú makkegészséges, csupán a szíve, az a máskülönben teljesen átlagos és szabályszerű szíve sokkal nagyobb, nagyobb, mint egy gyereké. Sőt, nagyobb, mint egy felnőtt férfié. És hogy a hirtelen támadt s a jelek szerint véget érni nem is akaró növekedésnek is az a magyarázata, hogy a teste megpróbálja utolérni azt az aránytalanul nagyra nőtt szívet. Vagyis hogy nem utolérni, hanem inkább helyet adni neki. Körbevenni. Alkalmazkodni. De mi az, hogy aránytalanul nagy? Nem kell félni, mondta a doktornő. Félünk, mondta Anya. Vagyis, szögezte le a doktornő, a kisfiú addig fog nőni, amíg a szíve úgy akarja. A szíve? Hogyan akarhat egy szív bármit is? Hát talán így. És nagyon. Na de, doktornő, lehet egy szívnek külön akarata? Kedves Anyuka, mindennek van akarata, legfeljebb nem vagyunk képesek arra, hogy meghalljuk. Azért ez itt most meglehetősen erőteljesen ad hírt magáról. Anyuka, ne aggódjanak, betegségről szó sincsen, csupán szokatlan ez az eset egy kicsit. Vagyis nagyon, mondta Apa. Nagyon, vonta meg a vállát a doktornő.”

És hogyan akarhat egy fiatal szív megállni? Hogyan akarhatja befejezni, amikor még annyi dolga lenne? Cserbenhagyni a gazdáját? Sosem fogjuk a szívet megérteni, kipuhatolni, megismerni. A szív azt csinál, amit akar. Kőrösi Zoltán 53 éves volt. Itt maradt a szívünkben, ami megint egy kicsit nagyobb lett általa.

Irodalmi Jelen

Irodalmi Jelen

Az Irodalmi Jelen független online művészeti portál és folyóirat. Alapítva 2001-ben.

.