Jelige: plázárerWin95 – reteszelő, télelgő, sütötgető
Jelige: plázárerWin95
reteszelő
eldobozolható harsogó hordalékom,
hol plakáttalányban ázó éj remeg.
cipőm az iszap, mert az még árnyéktalan,
úgy mocorogna egy fél keréknyom,
még mielőtt épp szanaszét kened.
a sötét az nincs, de mégis ágyéka van.
ürülő szobákban egy-egy asztalálkozás,
falakra kucorgova a füstnyi pipák,
a padlórésekbe csak a főút pora.
otthontalan ez, de mégis egy homázs.
így katalizál ma még a húskabát,
míg nyüszít a földnek sajgó komodora.
mert a teste tompa kín csak és ideg,
láncolog, kaparja még a láptörlőd,
míg a poháralátét épp katalizál.
lélegzetünket, na mondd, ki menti meg,
míg a festett éj elfelejti a fajhőt
és aztán még önmagadból is kizár.
télelgő
elheverve épp a hómatracon,
megszokott rituálék biztos csendje ez,
szemhéjen megül a zúzmara nyom,
az ég elkezed majd minket és befejez,
és úgy úszik az éjszakánk is fölénk,
akár a bójákhoz az alámerülők,
trapézok, hálók és a dohánypöfék.
lomha füstkörök kaparják csontvelőd,
mert a test az úgyis puszta fájdalom,
földrögökbe görbe görcsök elkeverve,
két nyilalló rosszul festett síkidom
vagyunk most, a légkör elírt vázlat terve.
retináid csak retinámba lényegülnek,
hullámrezgő húron túl is itt maradj.
radírfoszlány papírcafatokba fürdet,
úgy vacogna, hogyha merne még a fagy.
bírja mégis el ma még a húst a táj,
hogyha jégvicsorgó bőre felszakad,
nem taszítható e dombnyi akadály,
bírjuk még, csak cipzárold be jól magad.
sütötgető
elrabolva térfogat
kifordult a táj magából
aljnövényi álmokat
antracénné szétlapátol
így kifordul épp nagyon
hogy kihúzza térfogát
lapult arca ablakon
szétcsurog tovább tovább
úgy nyüszít akár a kréta
épp a fájás tartja egyben
semmi láb de semmi séta
és ha már a szem se rebben
úgy ragaszkodik magához
mint tojás a serpenyőhöz
hirtelen ha meg-megátkoz
krumplihéjjal körbelődöz
így találna szóra mégis
mintha ködbe lógna arca
hangja bazalt szája prézlis
mégse mondja mért akarja
elkavarni még a hangot
hadd ne rezdüljön tovább
és kerítve kis kalandot
elrabolja térfogát
