Merülésben, búvárkodásban és mélylélektanban járatos Barátaim!

Merülésben, búvárkodásban és mélylélektanban járatos Barátaim!

Utolértem magam, mert három hónapos koromtól majdnem egy éves koromig tudtam fütyörészni. Halassy Csilla néni csak bámult, amikor meglátta, illetve, meghallotta. Együtt dobolunk egy mozgóképen,amit most találtunk a számítógépen és még csecsemő vagyok rajta. Aztán az egész fütyülést elvitte a gügyögés és a beszéd. Most újra tudok hat évesen (majdnem hét) fütyülni, de őszintén szólva még többet szívom, mint fújom. Mondtam apának, ha bármikor fütyörészést hall, az én vagyok!

Még voltunk a Balatonon is, az is tenger és ott Kovács Papi bácsiéknál vagyunk Kovács Gabival. Ő nagyon hiányzik. Csak két napig voltunk együtt Révfülöpön, de nagyon szeretem. Együtt utaztunk haza Budapestre! Voltunk Antal Jenő bácsiéknál is és ott meg Peti és Zsófi között virítok! Rokonaim ők! Bizony…

 „A barátnőm a játszótéren van, én pedig itt senyvedek veletek.” Ezt a mondatot talán azért mondtam, mert először mentünk úgy Horvátországba, hogy nem jött velem Kinga barátnőm, s apával nem jött Gyuri, anyával nem jött Enéh.  Még azt is mondtam anyáéknak, hogy ez életem legrosszabb nyara, mert egyedül vagyok. (Miért nincs nekem kistestvérem?! De igazán…) Ebből is látszik, hogy nagyon tudok már nyávogni és bizony alkalomadtán a hiszti is maga alá gyűr. De ma már azt mondom - mióta hazaértünk, hogy a tenger egy kicsit rossz is volt, de mégiscsak nagyon jó! Tudjátok vannak olyan nevek, amiket nem úgy mondunk, ahogy le vannak írva. Én ugyan még nem tudok olvasni, de az angol ilyen, amin hablatyolni szoktam (ahogy apa mondja). Úgy csinálok, mintha angolul énekelném a fiatal Julie Andrews és a gyerekek Dó, ré, mi-jét. (Erre meg Peccol Sanyi bácsi mondta azt, hogy giccs, de én nem tudom mi a giccs, mert sok mindenre mondja apa is. Neki a Barbie baba is giccs. Én meg szeretem.) Szóval Zaboric nevezetű helyen voltunk, amit - mint apa Balázs Attila bácsitól megtudta zsabority-nak kell ejteni, ha egyáltalán min tudunk rövid a betűt mondani. Figyeljetek: a. Mit szóltok?   Apa Balázs Atti bácsi könyvét olvasta a parton és nem lehetett hozzá szólni…          

A vízben is le tudok merülni és a játékban is el tudok merülni. Zaroricban húsz méterre volt a játszótér, a strand és a kikötő. Első napokban apával úsztunk, anyát kínozta az allergiája, nem nagyon jött a vízbe, melegedett két napig. Mi meg fel a gumimatracra, és bele a mély vízbe, én a gólyától (sic!), amit édesapa bólyának hív karúszóval teljesen egyedül ki tudtam úszni a partra. (Tudjátok Enrico Caruso!) De a parton ugyanúgy egyedül voltam. A szüleim ugyan nagyon figyeltek, hogy hallanak-e valahol magyar szót, s ott nincs-e hozzám hasonló korú gyermek, de nem volt. Aztán édesapa arra lett figyelmes, hogy két tízéves forma fiú olyan édesen palócol, hogy arra mindenki szíve megdobbanna. Így megismerkedtünk Honéczy Andrea doktor nénivel, Lukács Lóránttal, Samuval és Simonnal, a két fiúval és ami nekem a legfontosabb Szofival a zaborici barátnőmmel! Ők gömöriek, Péterfaláról valók, és Rimaszombatban laknak. Szofi négy éves és ő úgy úszik a tengerben, mint hal a vízben. A Péterfalán lévő tóban tanult meg úszni. Nagyon jó barátnők lettünk, remélem a képeken is látszik. Reggel és est a játszótéren voltunk, napközben pedig a strandon. Játszani is nagyon jó volt vele, mert semmitől nem félt, a hajókihúzó lejtőn is együtt keresgéltük a kicsi kagylókat, amiből több volt a homokozóban, mint a vízben. Rákot pedig a fiúk mutattak nekünk, mert rákot eddig csak az IKEA éttermében szoktam enni, és azt mindig kikunyerálom. Az viszont már nem mozog. Nagyon jó volt Szofival és nem fogom elfelejteni őket. Zaboricba majd visszamegyünk jövőre.                     

Már csak azért is, mert Primostenben a saját vállamról elvesztettem a kis táskámat, a napszemüvegemmel, meg a pénztárcámmal. Édesapa pedig elvesztette a fejét, hogy hogyan lehetek ilyen. Édesanya is nagyon mérges volt, de aztán próbált vigasztalni. Addigra viszont összecsöpögtettem magam fagylalttal, és egy számmal nagyobb kavicsos strandra való cipőt vetettem magamra. Primostent nem szeretjük. Egy darabig legalábbis, pedig manós fagyit, azaz törpés fagyit kaptam, hupikéket, és magyarul viccelődött velünk a fagyis bácsi. Pont ilyen kék volt a szám, amikor búvárkodtunk, mert úgy bevadultunk Szofival, hogy csak a fenekünk világított ki a vízből. A búvárpipát még nem tudtam a tejfogaimmal megharapni, a békaláb még nagy rám, így csak a szemüvegben buktunk le perceként százszor Szofival. nem tudtak a szüleink kihajtani a vízből.

Már egy hete az iskolába járok, de még velem van a tenger, ahová - mi tagadás - nehezen jutottunk el. Utolsó óvodai napjaimon annyira köhögtem, annyira nem vigyáztam magamra, hogy nagyon csúnyán hangzott a dolog. A sós víz ezt is meggyógyította, és használtuk a sóhajtozós pipát is, amin már magamnak fújom azt, amit be kell lélegezni. Nagy lélegzet: iskola. Mindent el fogok mesélni és megmutatok. Liszt Ferenc iskola a Herminán. Hétfőn bicajjal megyünk, apával.

A biciklitek legyen karikás ne a szemetek. Bukósisakom van és

négy napsugarat kaptam a héten Éva nénitől, amiből egyet matricára váltottam.

Váltsatok ti és legyetek vidámak! Jó mesét estére.

Álmodjatok ti is szépeket! Ezt kívánja:

Stefánia Irma