Ugrás a tartalomra

Elhalasztják az idei E-MIL-tábort

Elhalasztják az idei E-MIL-tábort

 

 

Az Erdélyi Magyar Írók Ligájának körleveléből néhány napja sajnálatos módon arról értesültünk, hogy elmarad az idei E-MIL-tábor, amelyre most hétvégén került volna sor a Sepsiszentgyörgy melletti Árkoson. A levélben indoklásként az áll, hogy a beígért anyagi támogatás, amelyet a Nemzeti Kulturális Alaptól pályázott meg a szervezet, nem érkezett meg, illetve késik, így nem tudják megtartani tábort.

A Madártávlat – az Erdélyből elszármazott, Magyarországon élő írók Erdély-képe címmel meghirdetett rendezvényen Szakolczay Lajos, Pécsi Györgyi, Erős Kinga és Vincze Ferenc tartott volna előadást. A fölolvasásokon – a programtervezetet szerint – Bodor Ádám mellett Kinde Annamária, Dimény Árpád, Székely Örs, Láng Orsolya, Jobb Boróka és Fekete Réka lépett volna föl.

 

Az Irodalmi Jelen kérdésére, hogy miért késett az NKA támogatása – az E-MIL történetében egyedülálló döntést vonva maga után – László Noémi, a szervezet elnöke elmondta: a pályázói oldalról nem ellenőrizhetik, nem tudhatják azt, hogy a megítélt támogatás mikor érkezik be. A tapasztalat azt mutatja, hogy inkább szeptember hónap folyamán kapják meg a pénzt, ezért augusztusi rendezvényt megszervezni ebből a támogatásból problematikus. Tavaly például megérkezett a pénz a tábor időpontja előtt. Az E-MIL-nek olyan kicsi a költségvetése, hogy nincs tartaléka ilyen esetekre. „Idén mindannyiunk élete úgy alakult, hogy nem kértünk kölcsön, saját költségvetésből nem futotta rá, és nem akartuk hitelből sem megszervezni. A támogatás késése nem újkeletű a szervezet történetében, erre volt már példa korábbi években is, akkor sikerült megoldani. Úgyhogy ez az idei eset mindenképpen problémaként értékelendő, az E-MIL szervezői csapatának a problémája”– fogalmazott az elnök.

László végül megnyugtatta az érdeklődőket: nem marad el a tábor, csupán későbbi időpontra, várhatóan szeptember közepére halasztják. Persze az már kétséges, hogy a meghívott előadók és alkotók el tudnak-e jönni, és hogy a rendezvény egyenértékű lesz-e az eredetileg elképzelttel.

A kis költségvetésű szervezetek eleve zsonglőrködni kénytelenek a különféle támogatási eszközökkel. Nem mindig azt a pénzt költik az adott rendezvényre, amelyet megpályáztak és megnyertek rá. De ez is szűk lehetőség, hiszen eleve kevés összeg folyik be. Idén a Kolozsvári Magyar Napok előtt szerencsére érkezett annyi pénz, amiből sikerült, ha kisebb megszorításokkal is, kivitelezni a rendezvényt.

 „Abban a típusú szervezetben hiszek, amelynek komoly célja van, és amelynek célját az illetékes állami intézmények elismerik; nem a mecenatúra mentén képzelem el a szervezeti és intézményes kulturális tevékenységet. Egy ország költségvetése sokszor van bajban és nem mindig a kultúra, az, amit végletekig támogatnak” – nyilatkozta végezetül László Noémi, akitől megtudtuk, hogy eredetileg Király Zoltánnak is el kellett volna jönnie erre az interjúra, de ő nem jelent meg.  

 

Varga Melinda

 

Irodalmi Jelen

Irodalmi Jelen

Az Irodalmi Jelen független online művészeti portál és folyóirat. Alapítva 2001-ben.

.