Irodalmi Jelen

ÉBREDÉS – Viola Szandra versei

2013. február. 18. - 01:32

Álálmomból visszaalszom,
testecském felnőni hagyom,
megöregszik, el is hagyom,
s halva ébredek.

ÉBREDÉS

VIOLA SZANDRA VERSEI

A folyó szerelme

Ne menj túlhevült testtel a vízbe,
mert a tenger is én vagyok!

Ébredés

Csikorog a lepedőm
– én huzatos szemfedőm–
mintha macskát táncoltatna
hideg vízben apa,
arra ébredek.

Álálmomból visszaalszom,
testecském felnőni hagyom,
megöregszik, el is hagyom,
s halva ébredek.

Az metaforikus pajzán buzgóságra buzdítása az férjfiaknak

Vagy száz tál
csendéletet lehetne rakni
gyümölcsízű nőkből.
S a férfiak peckesen,
ághegyre tűzve üldögélnek,
mint rátarti tűlevelek,
mégsem mernek döfni, szúrni,
gyümölcsnedves húsba fúlni,
a sok lomb-csador mögött
váró lányördögöt
fáról fűbe hullva megfűzni,
fehér pókfonállal beszőni.
Ej, hagyják a ropogós,
friss húst
nagymamalekvárrá főni!

Kövérdombos, degesz nyár van.
A fák árnyékában felrepedt hassal
éjjelente tágra nyílt virágok
virrasztanak a réteken.

Móka

Én, mint a Jóisten
a homokozóban,
sárból is
tudok embert formálni.
De én csak játszani szeretnék veled,
forogni, hintázni, babázni.
Na jó, „leszek a játékszered!”
S te babzsákba teszel,
gyúrkodsz, dobálsz,
vagy magad alá hajtogatsz,
terpesztett
szárnyú papírhattyúként akarsz megülni,
vagy én pattanok a hátadra,
Niels Holgersson, ludacskám!
Hé, most meg fel-alá csúszkálsz rajtam,
mintha jégből lenne a hasam,
jaj, mi történik velem,
azt mondod, hogy köldökünk
nézzen farkasszemet,
de ez nem jó játék,
sosincs vége.
Aztán, mikor azt mondom,
sütős-főzőset szeretnék,
csak engem gyúrsz,
nyújtasz, mint a rétestésztát,
ha meg fogócskázni akarok,
te kigáncsolsz,
s így mindig az a vége, hogy
eldőlünk,
mint a részegek.

A halál oka

Nagyanyám pusztuljkának hívta a legyet,
A tévétől pedig félt,
évekig nem merte bekapcsolni,
nehogy kijöjjenek belőle az emberek,
csak szép, otthonkásan kerek hasát nézegette
a képernyőben,
de amikor nagyapám kezébe vette a távirányítót,
mellé kucorodott és titkon szerelmes lett
Horváth Pista nótaénekesbe.
Pirult, mikor a nótaénekes a tévén keresztül meglátogatta őket.

Fél év múlva nem tudott kikelni az ágyból,
a televíziót se nézte,
nem akarta, hogy őt így,
ilyen állapotban lássák a tévésztárok,
sárga krepp anyaggal takarta le a tévét.
Szögletes volt már, nem otthonkakerek,
csontjai mindenáron kifelé törekedtek testéből.
Ráncos volt már, mint a sárga krepp terítő.
– Mama, a tévét is magával temessük?
– Hiszen ez gyilkosság volna, Fiam,
akkor élve temetnénk el azt, aki benne van!”
Meggyőzni, életben tartani nem tudtuk.
Csontjai holtában is keményen feszültek
a bőrként rátapadó, nyári takarónak.
Nem volt bátorságunk feketével letakarni,
virágmintás terítőt tettünk a koporsóra,
a televíziót is beraktuk mellé a sírba,
a gyászról is elfeledkeztünk.
Csak arra kaptuk fel
fejünket, mikor a hírekben bemondták,
Horváth Pista váratlanul meghalt,
a halál oka ismeretlen.