NAGY ZOPÁN: Aludni szeretnék (2)
PRÓZA
Mint évezredes sziklafej halántéka, úgy nyílt meg lassan szobám falán a rés, amíg az egyik könyvlap zavartan rám bólintott születésnapom hajnalán...
NAGY ZOPÁN
ALUDNI SZERETNÉK
második rész
Aludni szeretnék (No. VIII.):
de éppen Gogol létrája bolyong az éjszaká(m)ban, majd sántító bal lábával (szúette szív-oldalával) az ajtómat rugdossa, kaparássza… - Kafka Kastélyából szökött el az őt kísérő Nyest-különc, aki tovább piszkálja (alul-konstruált, fáradt-olajos, vér-darabos) ébrenlétemet… - Eszembe jut a part, egy nudistastrand büféje: nyakig begombolva, az árnyékból figyelem (könyvem a bal lábnál hever, kissé vedlik – és liheg), amint felém úszik a síkos-pikkelyes nő, rám mosolyog, csápol néhányat, kiemelkedik, a Nap elvakít, sziluett-aktja rajzolódik… és éppen fölismerném (Black Molly az?), amikor… - több tucat, az éjjel brutálisan elgázolt kerékpáros test- és alkatrész-maradványait zavarodott önkéntesek hordozzák be a vízpart-közeli filmforgatás forgatagába (algák, tekergőző-vonagló láncdarabok, szennyezett roncsok és csonkok, szaggatott ruhák, zűrzavar, jajveszékelés)…
Aludni szeretnék, de nagy-ujj lábköröm szúrja át módszeresen a takaró rétegeit, mint szú a füljáratot – és hallom a tegnapelőtti centrifugát (is), ahogy zakatolva föltöri a repedezett padlót, majd a falhoz ütődve módszeresen bontani kezdi azt, hogy (több szomszédon keresztül) áthatolhasson – és bedarálja kifinomult (szétzilált) hall(gatóz)ásomat…
Aludni szeretnék, de azok a vizenyős penészes szagok a gombatenyésztő pincéjéből… azok az eukaliptusz-bódulat- és párolgó fenyőpárlat-illatok (a képzelt erdők felől) ismét kimozdítanak… - Ismeretlen mozdulatokkal hívom be az áramló légteret (és kissé suhogva, és kissé visszafelé kúsznak-hasítanak be szervezetem „alfa-szöveteibe” Averkije Skila vívómester feljegyzései)
- - … - -
Aludni szeretnék, de befőttesüveg reped, még egy, még egy, még egy… egész (üveg-falazatú) éléskamra reped; kapor, uborka lé, majd rumos-meggy illata szivárog, ragad s rám folyik mindegyik…
(Rozmaring, kátrány, kabóca-nedv, formalin,
ribizli kis-fröccs, hagymásvér-folt, krinolin,
fűrészpor, terpentin, akril, pipafüst,
vízhólyag-szag, ázott mókus, brómezüst…) –
Aludni szeretnék: de, mint vasreszelék (puha-sün) rétegek a mágnesen, úgy reszket-viszket mellkas- és hátszőrzetem, így: takaró és lepedő közötti, becsavart elektromosság ráz, rezegtet… - s hegedű-húrokkal megfojtott, púpos karmesternő némafilm-fulladása merevedik a képernyőre; távirányítót tapos egy fekete-fehér kecske – és két fal közé ágyazott, szenvedő cintányért kínoznak köszörűvel kiképzett százas-szögek… - de kazán-hátlapot támadó, nyári hőben odakozmáló köszörű- és lángvágószag is áporodik tél-éjjeli láz-előjátékom spermás-pacsulis illat-kesernyével - és végbélbe (kamasz-leányéba) száradó citromos-kapros-tejfölös füstölthering-kipárolgás is terjeng a mézes-foghagymás nyelvvel fölkavart bőr- ás húsjáratokból… - majd (ah, ahhh, oóó, jajjj!): vitális („vitamindús”) fröccsenés, fanyar lávanedv-csöppenés… -
Aludni szeretnék, de (mindezek után nem meglepő): huncut húgok kuncogása csiklandoz, pézsmaillat tömíti el orromat, beérett a parfüm, hónalj horzsol, combtő tátog - - borotvált résekbe lefetyelnek be szobában bennrekedt szemtelen ebek… - folyik a szenteltvíz, árad a gyümölcsös-rostos…
Aludni szeretnék, de vicsorít egy virág (kinőtte a szobát), s csikorgatja fogát a (fél-álmában erőszakolt) magány… - és, mint ablaküveghez hajlongó faóriás-árnyék, úgy bólogat a halál: reped itt váza, székláb, tányér, üvegszem, reped itt halánték…
Aludni szeretnék, de hipnotizált gyászmenet tapossa türelmemet; alvajárók menetelnek (temetőből közelednek) – és a menetbe kényszerített, alvást imitáló gyerekek: a részeg Mikulást sárral hajigálják, aki iskolából jövet errefelé tévedt (kecske-szakálla fehér temperás, szeme unikum-véres)… -
Mondák (monoton), sírok sírva - majd semmi helyetti felboncolt elektromos-kisülés… - s a rá(m)rakódás-réteg: neszekből nőtt zajhullám-temérdek… - hamvas műtőasztal az ebédlőben, ónos massza a terítő, s az asztal fölött a híres Vacsora-festmény omladozik: Twelve szomorúsággal (immár mindegyik tanítvány)…
Aludni szeretnék (No. IX.):
de most levelet kell írnom hozzátartozóimnak, melyben igyekszem (részletesen) tájékoztatni őket (jelenlegi) állapotomról. A levél összegző címe:
„Fixateur externe”
(„Hungarian solution” – felfúrás nélküli velőűr-szegelés).
Csukló- és alkar-műtétem kapcsán (esés, zúzódás, üvegtörmelékbe-tenyerelés, agyrázkódás… utáni kórházban-tartásom közepette); bódulat-jegyzetek, emlék-rétegek (szilánkok, ironikus túlélés-egyvelegek) a folyamatos fájdalom-halmazból kiemelve
/a Szaturnusz jegyében, a Bak görcseiből – a Vízöntőbe áthajló éjszakán, a lebegésből az összeomlásba ívelő hajnalig/:
a baleseti alagsorban ciklámen-festékes hajzatú, tupírozott, zsíroktól elfolyó, szemöldök-meztelenség sörtéit fémkarikával átszúrt adatlap-kitöltő értetlenség-kivonat fogad, mint bárgyún be- és kitömött ágyú – s takarmány-többletingerű; de mindez többfázisú, időhúzás-haldoklás-szagú: penész-áthatású cafatnővér-bogárra tapadó pince-nyálkás betegszállító is jő (neonsárgás-bőrű mind, és esetkerüléstől sántító, jellemtelenségben áporodott)… -
alvadó adat-bürokráciából: burok-ránciga; frázis – frázis, ráz is az alvilági váróterem-visszhang (ránk fagy a vér is, a nyál is)… - magára hagyott, oda-vissza alázott hatvanas nő a rozsdásodó tolóágyon, még így is intelligensen rezzen: „3-4 órája szóltam, hogy ki kellene mennem…” – (nemi szervéből csövek, karjából infúzió) – mire egy tévézésből elő-ásító „ápoló” kicsoszog, hogy még rá is böffenjen a tisztességesen megdermedt nőre - - műanyag flegmaság, többszörösen bűzlő rosszindulat (mítosz és /mű/fityisz: foly-ta-tó-dik a tv-sorozat)… -
alvó röntgenorvos(ka); amott meg besurranó, lefagyott-ujjú, csámcsogó csöves… - ismét nővér (gumicsöves), talán betétes, majd ismét röntgenes – és négyfogú (a VIII. kerületi éjszakákból sokat kóstoló) asszisztens-lelenc… - fityma-matatásból előkerülő tetkós, kigyúrt-begyűrt tag(baszakadt), rá(n)gó(d)zó gipszelő, szoláriumozott-odakozmált képű, zselével fixált félrebeszélő… - -
kínzás (mint értelmetlen vallatás): fölkampózott ujj-huzogatás, brutális és módszeres-lelketlen (10 kg-os) „vas-ingás” lesúlyozás, kar-leszaggatááá-s.o.s játék, miközben (legalább öt kézzel) gyúrják – tépik – tekergetik roncsolt karomat… (a tetkós inkább félre-kezel, mert immár pornót, vagy focit nézne – és ájulás-közelből vergődik ellen-kezem…) – kedvesem közben: valahol az alagsorban: befalazva (hol van)? - - vissza röntgen, zseb-merev pendrive, fém-pén(is)z, ó, erekció-görbület, mint „metál-mentál”-abszurd hihetetlen hevület… -
(pofás! – ill. arcátlan várakoztatás; tetthelytelen-sebhelyes = sarokban a tepsis, vegyszerektől ragyás, még prostiknak sem szexis… - eszelősen már nem spriccelő emlő(s), tepertős havernő(je): zsíros-nő-vér-foltos heverőn; s az agyban: (v)előrehaladtával vérvételes fél-ájult fertő(tlenítő) sertésített uniós ünő (vagy emse) = ismét a ciklámengenny-hajú, orrkarikás az ólban: közelít, közelít – és rám-hájhejhiány-hi-á-ááá: csöcs-fröcsög s köhögök felé, mint ocsmány fazékba, hol mocsári fekáliában nyüzsögnek a férgek… - de már tolnak is fektetve: fel-fel felfelé(kényszerzubbony, hány gyerek, hány kerék?); el-látnak, (b)elnéznek: köpenyes félvállak, tátika, gennye(d)zés, fel-vállalt rothasztás, „mennyegzés”…) - -
egy nyugtatót, négy altatót, két nyugtatót, egy jajgatót, csillapítót követelj, kunyerálj!, foszlik a hang: már kórterembe beszögelve (hajnali négy óra négy), álmatlanság: operálj! - -
horkolás, hörgés, süppedő ágy, klór-szagú kipárolgás, WC-bűz, fájdalom-szilánkok – s a kötések alól szivárgó vérlucskos padlóra-foly(tat)ás… - -
reggeli bódulatot megcsapó fagy-kígyó huzat…
(zsűri zsúr az űrből: vizit or nat vizit…) - -
prózai (tünet-tani) alapvetések: (anti)esztétikai – és elme(kór)tani (és nem, és szinte sohasem elme/ideggyógyászati) határok (ételmaradékokkal, fölvizezett por-kotyvalékokkal…) össze(maszat)mosódott mamamamamamaszlag vergődései „tompítják” a nem-létező antidepresszánsok („kvázi-placebo”) nem-létező hatás-zsibbadásait… - -
öt napja ugyan-
azt a „levest” próbálják
belém-keverni,
ám a hatodikon is
ugyanazt küldöm
vissza: ér-in-tet-len-ül… - -
Kulacs doktor!: talán kiszáradt(?), három napja ígérte, hogy „nemsokára” megvizsgál, mielőtt (kényszer-elfektetve) múmiává-várakoztat a műtét előtt (melyből, már jó előre, mint hitből a kikevert reményt: kellőképpen kiszívta a velőt)…
Kulacs doktor: maga egy felfuvalkodott, fekália-teknőből kimosdatott, feltörekvő, gnóm haszonleső! - -
Aludni szeretnék (No. X.):
de nyugtalanít, hogy a (titkon) régóta csodált, legendás Gyufa-nyelők Hermetikus Társulata ma éjszaka egy távoli ország bennfentes város-részében (A Szív Sötét Oldala Múzeumban) lép fel – és én nem lehetek ott… - Aludni szeretnék: de (talán nem is létező) számla számainak temetését intézik bizonyos (fiókba zárt) vének; lezüllött keretezők pedig (felváltva) paszpartuzzák gyászhírem (elázott/levizelt) „bestamentumát”… - s egy postásnő (a harmadik szomszédban) éppen maszturbál…
Aludni szeretnék, de hallom (18 éves?) leányom(?) abortusz-csorgását, s hallom (18 éves) szeretőm (néha ápolóm) abortusz-gyanús tócsában-tocsogását… - fertőzés-gyanúról locsog a rádió, penészről, gomba-támadásról csacsog egy bemondónő… - barátnőmet kujon nőgyógyász tükrözi, fémlapokat nyom fel kiütésektől viszkető (radioaktív) vaginájába… -
Aludni szeretnék, de három történet-töredék (és egy kvízjáték) szereplőjeként kellene most „megfelelnem”. - Kitől származnak az idézetek, melyik kiadás hányadik oldalain találhatom, a szerző mikor él(t), tudott-e kerékpározni, és szerette-e („magát”) a szalonnát?:
„Az akatalepsziát* hirdetők útja kezdetben valamelyest együtt haladt a miénkkel, de mérhetetlen távolság és ellentét van végpontjaik között. Szerintük ugyanis a tudás egyszerűen lehetetlen; miszerintünk viszont csak a jelenleg járt úton nem juthatunk messzire a természet ismeretében…”
*(Az Új Akadémia /i. e. 3. és 2. század, fő képviselői: Arkesilaos és Karneadés/ még a régi szkeptikusoknál is határozottabban hirdette az akatalepsziát, a helyes ismeretek lehetetlenségét, azt az önmagának ellentmondó tételt, hogy semmit sem tudunk bizonyosan, kivéve azt, hogy semmit sem tudunk bizonyosan. - B. (aki az itteni kvízjáték egyik kulcsszereplője) viszont bizonyos aforizmáiban rámutat arra, hogy az Új Akadémia dogmatizálta a szkepszist, melyet ő mint az agnoszticizmus minden változatának ellensége: határozottan elvet.) -
Aludni szeretnék, de a ködképek és a helytelen fogalmak elhatalmasodnak, hiszen ők már „régen megszállták az emberi értelmet, mélyre eresztették gyökerüket, és nemcsak az utat nehezítik meg az emberi elmének az igazsághoz, hanem, ha már nyitva áll is az út, újból felütik fejüket, és hátráltatják a munkát a tudományok megújítása közben; ezért figyelmeztetni kell az embereket, hogy a lehetőséghez képest vértezzék fel magukat ellenük.” – Főleg négyfajta ködkép tartja hatalmában az elmét. Felruházott neveik (az érthetőség kedvéért):
a törzs ködképei; a barlang ködképei; a piac ködképei és a színpad ködképei. –
Aludni szeretnék, de három álomban régebben megrekedt elmém képsorokat forgat – és taszigál: 1. (22 éve) eltávozott nagymamám és (külföldön elveszett) kiskutyánk együtt mondanak verset egy hangosbemondóba a gyermekkor szabadtéri strandjának kietlen partján… 2. Pincérnő és öregek tánca, közöttük egy ezüstróka: szoknyában… 3. Föltárt alagutak, eszkábált hulladék-járatok ismeretlen bio-kertészetünk végében (egy ismeretterjesztő műsorban bemutatva)… -
Aludni szeretnék, de emlékeimben most folyamatosan motyog egy (halála előtt már hazánkban is „elfogadott”) magyar származású írónő, akit rádiójáték felolvasása gyanánt és egy mélyinterjú miatt hívtak be az élő műsorba. Bármit kérdeznek tőle, ő ezeket mondja: …Lukas, nézze, nézd: lukas…, lukas a fal, lukas a mellény, lukas a kesztyű, lukas a zokni, lukas a terítő, lukas a kulacs; Lukas: lukas a fogad, lukas a fogam… Lukas, Lukas, ejnye, enyje, lukas, lukas… Lukas a kerítés, lukas a bili, lukas a körítés, lukas, lukas, lukas a kanál is… Lukas: lukas, lukas, lukas, lukas a szatyor, lukas a végbél (szerencsére), lukas a ház is, lukas, lukas… Lukas a házasság, lukas a cipő, lukas a cipó, lukas az ország, lukas, lukas, lukas… Lukas: az álom… Lukas: lukas, lukas, lukas… -
A mellékhelyiségben akkor, ott (a tudósító szerkesztő-riporter szerint, akivel később poharazgattunk) egyetlen falfelirat volt fölvésve. Ember és ember: (v)iszonya(t)… -
Aludni szeretnék, de éppen omlik be a föld… Őslény-jelenés üregjáratai bővülnek lefelé és befelé; szinte cseppkőbarlang-hatások… Alvilág tárul. Ismeretlen lények zsivaja a nézőtéren. Monumentális! Hat-hét (sport)csarnok (vagy óriási Amfiteátrum) rétegesen, egymás alatt; az alakok ott nyüzsögnek, s én föntről láthatom át a körépítményeket, akár (a) nyitott bugyrok hatalmas nézőtereit…
Aludni szeretnék (No. XI.):
de az „Angyalok és Rovarok” előadás szárny-zizegés szövetei sercegnek-neszeznek (mintha gyertyák pörkölnék a százféle szárny-összetételeket) – és varázslatos kreációk képei is be-beszúródnak (Azaki autisztikus gyermeke ismét beszél); és az enyvzabáló maszat-bogarak is lefetyelnek a képkeret-ragasztások sávjai alatt… - Közben (és rámadásul) a Prae-átlók (görcsök, láz-fokozatok, ájulás-görbületek…) című hommage szintén íródik (vázlatoktól terhelt) fejemben… -
Aludni szeretnék, de egy sajátos Nemzetközi Antológiához (a világhálóról: képzeletben) találomra választok ki („nem hivatásos”) költőket, hogy műveikből majd egy hazai (interaktív) kiadványt is szerkeszthessek… - Aludni szeretnék, de (csontjaimból áradó hideg-zsibbadásos, verejték-lucskos lázzal elegy) forgolódnak-tolakodnak-cserélődnek a megnevezhetetlenek, a képlékeny alakok, a jeles-jelmezes jellemek:
Japán (dadogós) autószerelő; Svájci (nyugdíjas) fizikus; Lengyel kalapácskészítő; Litván (lepkegyűjtő) nőgyógyász; Német banki alkalmazott; Francia (pantomimes) pincérnő; Eszkimó (hermafrodita) zenész; Tanzániai túravezető; Ukrán (mérnökből lett) traktoros; Albán geológus; Mongol (állattenyésztő) leszázalékolt sámánnő; Bengáli (vadász) preparátor… - és lassan minden mákonyossá folyik össze, az internet fő sávjai, mellékutcái, sikátor-erezetei, áramlatai, fölszakadt hálózatai, al-csapásai…: kavargó árkokba, gőzölgő-lápos csatornákba ömlenek… - néhány arc, mozdulat, helyiségnév még megremeg, a (belső) képernyő defektesen réveteg… - majd hirtelen: áramköri szikrák szurkálják bódulatomat…
(A technikával kapcsolatban mindig is furcsa viszonyokat „ápolgattam”. Az idegenség, a közömbösség, a speciális, a bosszantó, vagy a „lehetetlen” – főleg ezek lettek a folyamatos kulcsszavak… - Már gyermekkoromtól kapcsolódtak ki televíziók, ha beléptem a helyiségbe, később járművek robbantak le, vagy éppen javultak meg, ha hozzájuk értem, majd számítógépes rendszerek blokkoltak, omlottak össze jelenlétemben… - Van ezekből elég, nem is sorolnám, csupán a legutóbbi SMS tartalmát /mint egyszerű példát/ másolom ide:
Küldő: 1936 - Bejövő üzenet:
;!<=x9ßH=XÖZKKkTÜF&aeá:óÜááááááááááááááá -
Dátum: 13-02-29 - 15:15.
Az üzenet tehát egy „múlt nevű” feladótól – pl. Kosztolányi halálának az évéből - a „valós” idő szerint: 2012. 02. 24-én,
„Szökőnapon” érkezett, „virtuálisan” pedig több mint egy év múlva, ráadásul: egy „nem létező” naptári napon!) –
Aludni szeretnék, de a fájdalom kiválasztott; a fennköltség – és az Őskertek pedig egyre távolabbiak…
Aludni szeretnék, de nyugtalanít a táskámban talált kulcs-csomó. Ismerős, de képtelen vagyok azonosítani (ebben az évben azt hiszem öt kulcs-csomót hordoztam felváltva, cserélgetve, vagy szimultán, majd immár /Karácsony előtt/: vidéki lakomba – egy év után – egyetlen rozsdásodott kapu-kulccsal érkeztem meg), tudtommal már mindet leadtam, le/föl kellett adnom, ám ez itt lapult az utazó-bőrönd mélyén: a kipakolás utáni megzörrenéssel indítva el újabb nyugtalanság-vonulatomat. = Nem ismerem fel azt a kulcs-csomót, mely (legalább) hét évig egyetlen leányhoz-nőhöz, egyetlen lakáshoz/kutyához (és gyarapodó macskákhoz)… tartozott… - Írom ezt most: hét nap visszavonulás után. –
Aludni szeretnék, de váltakoznak a képek (a díszletek, a színek), a március 1-től – december 22-ig cserélődő lakások hangulatai… („Fekete Karácsony” – közvetítik… Közvetlen, csak a távlati tájfelület halálközel-távolian fehér…) – Tehát különböző lakások hangos-képes könyveinek lapjai élednek fel cserélődve, összemosódva, kis részeket felmutatva, majd teljesen elvonatkoztatva a környezettől, máskor pedig e világ(ok)tól is, mintegy másik dimenzióban újra-épülve: szagokkal – zörejekkel – objektekkel, külön útvonalakkal és sajátos bejáratokkal körülvéve… Nem beszélve a kulcsok surlódó-ütődő beszélgetéseiről, és másik két lakás külön-külön sziget-való(tlan)ságáról: az egyikben négy macskát- a másikban, egy divatos kerület nagypolgári lakásában egy hatalmas kutyát etettem: aki ott, pusztulásának utolsó fél évében egyedül élt (és elképzelhetetlen mennyiségű/értékű táplálékot fogyasztott, miközben – depresszív hullámai mellett – különleges szokásokat vett fel és különféle ocsmányságokat is művelt: mindezt két bejárónő, egy ápolónő és két sétáltató szolgáltatásai mellett)… -
Aludni szeretnék, de a lakások közötti tömegközlekedés ritmusa, bosszús körülményei zakatolnak, közben (félbehagyott műtétem miatt) a fogorvos-szájsebészt „látogatom” meg, ám csak az asszisztensnőt találom ott: fenekét éppen képlékenyen-ovális tükörhöz nyomva kétszer átöltözik – s kérdezi: tejporral, vagy mákkal iszom-e? - a fogakról egy szó sem esik, bőrfotelba-ragadva eszmélek, kilépek (egy troli harmonika-ajtaját vihar tépi le – és panel-házhoz vágja)… - egy pislogás által viszont már a lefagyasztott vasútállomáson látom toporgásomat: jégcsapokkal benőtt kutyámmal ülünk egy 299 perc késéssel induló, fűtetlen vonat WC-ajtaja mellett – és egy Szardíniából 3 napja indult nő beszél hozzám: ezüstös jégszőrű puli-pumi szukám láttán emlegeti az ő öleb-csodáját, aki Karácsonyra most nem kaphatott „rögbifelszerelést”, virágmintás csizmácskái persze már vannak, és bírja az úszóruciját is, de a leg-tutibb a terepszínű kirándulós-szerkója – mondja levegővétel nélkül, miközben én arra gondolok, hogy padlásszobámat kb. 18-20 éve nem érte változtatás, immár állandó a lassú-folyamú pusztulás, a falakba-ivódott fanyar beázás-foltok mintázat-alakulása – és visszaemlékszem a plafon-lambéria görcseinek összeszámlálására (5489 görcsöcske, mint kihunyhatatlan, kis barna csillagzat-sokaság…), és arra is gondolok, hogy majd a másik szobában – s a beépített szekrényben is folytatom a számlálást, csak érjek már egyszer haza! – ám a nő beszél még barátnője törpe-csivava tenyészetéről, s azoknak mindenféle nyavalyájáról („rühes, rühös, rihes” fertőzéseiről)… de a zakatolás, a sötétből, az Alföld távlataiból besüvítő fagyos szél (szerencsére?) más kép(let)eket nyit meg fejemben… -
Aludni szeretnék, de a „váltó-fagyásos” utazás egy régi világból a jelenbe-kúszó álmomat is felidézi: laktanyából lett kórházba, vagy bordélyházból lett laktanyába menekülünk (leszakadt mutatóujjú barátnőmmel), be a nagy részben lebombázott kúriába; egy sarokban találunk helyet, és az éjszaka során, a szorosan fekvők (többtucat nyöszörgő jajgató-horkoló) „nyugalmát” két hőbörgő részeg (talán orosz) háborgatja, mellénk préselődnek, az egyik hadonászik, tömény-szeszt löttyint reánk, mi ülve aludnánk elhúzódva, de a részeg módszeresen a leányt bökdösi, mellei közé és a hasába mártogatja bumfordi mutató-ujját, vigyorog, majd: elhatalmasodik… Óvatosan félretolnám, de az pisztolyt ránt, dulakodunk, s rángatom, hogy kint „párbajozzunk”… valahogyan elgáncsolom, arccal hullik éles kőtörmelékre, fejére taposok zord nyomatékkal… - és íme: már halott… - hajnali vértócsa a mocskos kövezeten… - a leány a tetem mutatóujját akarja letépni… - tovább menekülünk… -
Aludni szeretnék, de egy putri romjai között szálkás, ürülékkel teli deszkán, méteres láncra kötve, egy fiatal Shar-pei kutya reszket… Aludni (…), de az utca végén túli gát mögött a Körös-folyó fagyott pereme zajlik; hurokba akadt nyúl nyúzott nyüszítése, túlvilági sírása hasítja föl az éjszaka rétegeit; az ártérben, fa tetejéről (álmában csapágygolyós parittyával) lelőtt fácánkakas puffanása tompítja a talaj átfagyott repedéseit; zúzmarás-havas kerítés-szilánkok ropognak a távoli vonyítások alatti, közelítő hangsávok tartományában; jeges elektromos huzalok, külső vezetékek sercegnek monoton zizegéssel; villanyoszlopokhoz közel húzódó akácfák levélmaradék-fagyzörgői rezegnek; macskanyomok kristályosodnak a dermedő hófoltok csillámló részecskéivel eggyé-zsugorodva; s belső világunk fölötti tetőcserepek nyöszörgik az építmény áramköreit lefedő, egymásba-rétegződő kapaszkodás-magány (szinte némára hangszerelt) fokozatait… -
Aludni szeretnék, de (szintén) egy „kortalan” álmomat vetítem plafonra. Repülővel zuhantam le – ezt szemléltetem egy „performance-konferencián” -, amely esetet előre éreztem, ezért bekameráztam a gépet, s jómagamat egyaránt… Tehát: az álomban magyarázkodom éppen, amikor egy tudós (aki asztrológus is) megállapítja rólam, hogy (és ez már a konferenciáról készült felvételeken is látható): én egy „fordított bak” vagyok, voltaképpen egy „kifordult” bak-hal, pikkelyes farokkal, csavart szarvakkal, fölszakadt testrészekkel, kiálló-szúrós, zilált idegszálakkal… -
Aludni szeretnék, de az ablakba betűző (délutáni) napfénytől félájult-tetszhalott, vagy hibernált legyek üveghez-dörgölődző zümmögés-vergődése mosódik össze a hólapátok taszigálás-jegesjárda-súrlódás monotóniájával, amely az utcában egyre közeledő rekkenés-rekedelmi krákogásokkal is megerősített, végteleníthető szívverés-hipnózis-rezonancia… -
„Aludnék egyet.
A legyeket légy szíves
halkan csapd agyon.” –
szólt Siki (Maszaoka), a vért-hányó kakukk, akit folytonos tüdőbaj kínzott, aki 35 éves koráig élt (1867–1902), s aki beteg madár módjára: torkaszakadtából „énekelve” ontotta magából a haikukat. (Japánosan alapos kimutatás szerint tavaszra 5947, nyárra 6239, őszre 7348, télire pedig 4462 haikut írt!) –
Aludni szeretnék, de az elmélyülő hullámok sorozatában (interferenciális visszaverődésekben) hajlongó gesztusok fuldokló hátúszását képzelem, amint (az Elmegyógyintézet melletti Liget-fürdőben) úszómedence víztömegét gereblyézi a nagyra-becsült főorvos – így éjszaka, titokban -, miközben az ember vala(melyik?) azt gondolná, hogy a Luigi Gulaxy nevű kísértet-géniusz melletti rácsos-ágyból megszökött néma trombitás, az albínó szordinációja* kavarja föl az éjjeli medencék hullámait…
(A „hibajavító” a szubordinációt ajánlja. *szubordináció 1. függő viszony, alárendeltség, szolgálati fegyelem. 2. A tudástárban most szótárazzák:
szubordináció || lánctalpas buldózer || kukorica, nem vetési cél || kecskehús csonttal, dara || huzal vasból, nem ötvözött || hajóhorgony, más horgony || kőszénkátrány lepárlás|| házi sertés más része|| hivatali faszekrény|| ivópohár (kiv. az ólomkristályt|| kerekes jármű, gyermekek ||...)
Aludni szeretnék, de egy ismerősnek vélt közjáték kér bebocsátást, egy fontoskodó intermezzo-töredék:
Bezártak. Majd: kérvények hatására három hét utáni nagy sokára (a portán) egy vékony szivar volt (a nevemre) letéve… - Pedig én egy szótár-levél kódolt lapját kértem, mint gyógyító eszközt!, mégsem csodálkoztam, hiszen az Intézetben (ami hatalmas bádog- és alumínium-kémények, füstölgő, rozsdafoltos melléképületek egyvelegéből állt, és inkább túlvilági gyárépület tákolmány-maradványának tűnt): lassan mentek az ügyintézések, ráadásul mindent (mindennel) összekevertek… -
Akkor, a külső portánál álldogálva, a sivár puszta felé tekintve pillantottam meg a Nagy Kulcsot! - Magasabb ember-méretű, egylábú, szép kerek rézfejű („áttekinthető koponyájú”) Kulcsnak tűnt, és ahogy közeledett a délibábos úton ugrálva: az igazán meseszerű élménnyé transzformálódott… - (Abban az országban - vagy tartományban – minden valamirevaló Kulcsot emberszámba vettek… - ez fontos /gondoltam/, hiszen Ő talán éppen a segítségemre, illetve annak érdekében közeledett…) –
A riasztó (vészcsengő-becenevű, táplálék-jelző nevezetű) sziréna fölordított („delet ütött”), így mindenkit betereltek… = Gyógyszerosztás következett…
Intermezzo-gyanú!, avagy: az Aludni szeretnék, No. XII. elő-jegyzetei. - Pl. (A) Látens (regény mögötti) írásban jelzett „gyermekfejnyi” ovális padlásablak: 33 év utáni említése (összehasonlítva a „fejnőtt”-ként megfigyelt padlás/társ/ablakkal): az utcán elhaladó, főként a közelben lakó kerékpárosok, gyalogosok, lovasok, babakocsisok, gólyalábasok… személy/es/feltárása az információk, sejtések, pletykák, képzelődések összefonódás-segedelmével: a (gyakorta) változó, párás, légypiszok-pöttyös… instrumentumon át. –
Definíció- és analízis-kísérletek… - Szövevény(térkép)regény a Látens (betét) szimultán-rétegeiben. + A Nagy Könyv (én-corpus) ájulás-járatai!
Aludni szeretnék (No. XII.):
de a folyó árterének ősfái– és azonosíthatatlan növény-lényei felől madárhangok (sokszor ismeretlenek) áradnak felém: a január eleji, tavaszt megidéző olvadás-áradás világából: füttyök, trillák, énekszólamok, keserves-szaggatott prüntyögések, begy-szakadást megindító sipítások, tyütyütyü-tyük, nyennyegések, de áriák is, szoprántorok-körlégzés csőrszaxofon-kísérletek, sípegyvelegek, furulyasikoly-szikrázások, visszatartott (holtágiszap-imitáló) bugyborgások… a kora(kéreg)reggeli, fölfakadó, éteri tejköd-légből… -
Aludni szeretnék, de éjjeli álmom (az álomban) a Farkasok órája határán fölriasztott – és hallom a gát tövében hempergőző, foltokban deresedő, tejeskávé-barna színű, tejfehér-sörényű ló-csoda önfeledt dobbanásait, amint a vizenyős fűben újra- és újra (fölkacagva) átfordul: mintha csak ámulatunkra ismételgetné azt (hiszen ezüstpumi-varázslat leány-ebemmel tiszteljük produkcióját = a múlt hajnalokkal összenyitva a mai kép-tereket is)… - Tehát:
aludni szeretnék, de az előbbi álom a köztesben is háborgat: M. öngyilkos lett. Ezt egy ismerősöm közli buszon utazva, miközben kajszibarackos alkoholpárlattal - majd kökényessel – kínálgat… - M. rengeteg marihuánát evett meg, aztán több napon át semmit nem vett magához (vizet sem): így hallotta az ismerős… Én pedig majd azt mesélem egy másik ismerősnek (K.-nak, egy ismeretlen buszról leszállva), hogy néhány napja M.-el utaztam egy távolsági buszon, ahol a rádióban éppen azt taglalták, hogy az Országban az M. név az alföldi régiókban a legnépszerűbb (mi mindketten Gy-ról származunk)… K.-nak azt is elmondom, hogy én annak előtte azt álmodtam, hogy M. meghalt (miután a buszon elváltunk, igen: ott halt meg a tömött buszon, észrevétlenül) – és nekem ébredés után /az álomban/ leveleket kellett írnom közös ismerőseinknek /M. haláláról/, de amint a Templom tér kávézója felé igyekeztem: találkoztam M.-mel, aki kérte, hogy kísérjem el egy busz-útra, mert valakitől, valahol, valamilyen fontos csomagot fog kapni… - Tehát (még egyszer): ez az álom-rétegződés sem hagyja, hogy visszamászhassak az alvás lehetőségeibe, sőt: (a) védtelenül és nyugtalanítóan pislákoló (vihar?)lámpa (a) hegymérnök tákolt kunyhójának hátsó zugában… - és egy lovas előtt poroszkáló aszketikus kutya a kőkockákkal kirakott főtéren, hajnalban: valószínűleg (egy) Kafkával való álmot, és (bizonyos) töredék/kép/szimbólumokat idéz meg (kisvártatva)… -
Aludni szeretnék, de a visszatérő (alfa-állapotokban föltárulkozó, sokszorosan nyomasztó – és ezerszeresen kívánatos…): Nagy Könyv is lapozgatni kezdi (bennem) önmagát
… = …
A sóbánya tárt ölébe ömlő tinta befagyott. – A 12 évnyi íráshoz összegyűjtött, „regény-folyamhoz” desztillált égszín(egyveleg)kék – és éjbársony-ködkékes matt sűrítmény-oldat belopózott a só-járat megtestesült pólusaiba, hogy utókorrá dermedjen… -
Lefekvés előtt, akkoriban: tejjel vettem be a vesegyógyszereket (a zárt osztályról szabadulva kb. fél évig /majd ráadásként még egy-két-sok évig…/ szigorú padlásszoba-otthonlét vízióban éltem), a gyógy-keserű higany-párlatos oldatokat pedig kábultan inhaláltam… -
Mint évezredes sziklafej halántéka, úgy nyílt meg lassan szobám falán a rés, amíg az egyik könyvlap zavartan rám-bólintott születésnapom hajnalán… - (S): az iszonyatos tömegű (mégis áttetsző, inkább sokrétűen hologramszerű) lapok általam fordulnak át, belőlem tükröződnek-fakadnak ki a képvetületek és a rétegződő szövegek is… -
Íme, egy kép, hulladékokból, ragacsból, tompított szivárvány-elfolyás maradékból maratva s kirakva: „a felszíni (ki)emelkedettség: ama, illetve egyféle (gyomorkeserűs) üveg; a belső – időnként kifordult – romhalmaz-káosz: létünk (tem/ted/teink… egyik szobája) a gyomor.” –
Az efféle (folyamatosan megterhelő) ön-lapozások – miközben kiszámíthatatlan világi-túlvilági dimenzió-foszlányok, vagy öngerjesztő színpompa-szülemények kápráztatnak; szörnyűségek, minden lehetségesen túllépő érzés-monumentalitások, képzettársításokat túlhalmozó, leírhatatlan jelenések gerjesztenek (meg/át)hasonulásokat -: végkimerüléses (izzadság-lázas), erőszakos ébredéseket generálnak! = Ezek, az oly gyakori ájulások… -
Aludni szeretnék, de (ismét) egy Létra közeledik. Távolról jövő, minden akadályon átmászó, nyugtalanító Létra: egyszerre kopogó – és hangtalan, súlyos, mégis légies (különleges fákból alkotott rostjai, kérgei csiszoltak, néhol áttetszőek)… - Az egyik lapnak támaszkodik immár, ami egyben szobám fala is; a falba merül, szinte átszakad azon: akár öntudatlan, ébenhártya-faruhás részeg egy sűrű, de olvadozó vajtégla-építményen… - ám a kifelé tárt Könyvlap (amint fél-ájultan kifordulok) már a Kertben (velünk egybeolvadva): íródik tovább…
A Látens – A „Regény” mögött – című, készülő kötetből.
A képeket a szerző „Rajzolatok, gesztusok” c. sorozatából válogattuk.
