A Kossuth Gimnázium kőtámos vaskerítésénél anyuka fáradtan ereszkedett le, hogy lekászálódjak róla, hogy szusszanjon végre egy keveset, amikor egyre erősödő, csattogó hangon lánctalpasok tűntek fel a szürke macskakövön, s ekkor anyuka ölbe kapott,  s szapora léptekkel majd futva tette meg vélem azt a párszáz métert a vasútállomásig.

Jelige: Utazó

 
IDŐSZAKADÉK

(menetdal)

*
 
1.A sápadt Napok bágyadtan buknak alá nagyanyám
hófehér batyujába, ahol csirkegomba és a kőhegyi
szamóca terhét tetézik. Földig ér a nyomorúság.
A kóbor ruszki golyók vándorolni kezdenek a
szívtáji üregek és a kipróbált medencetájék
között. A Hold pediglen egy pléhkrisztus
kereszthegyén vesztegel. Borús, észa-
ki fény sejlik anyám hűvöskés,zöld
szeméből.Apám döbbenten áll.
„Ez válóok!”  - kiált fel : és
a szem savószínre vált.
Lázálom nehéz pá-
ráiból kapaszko-
dom, de a vö-
rös kutya át-
harapja
hörgő
tor-
ko-
m
a
t.
(A szomszédban Bunyós Pityu vigad.)
Mondd, ki vagyok én?
 
*
 
2. (Vérarány negyed) Persze, Bukovina elesett. Engem már akkor megfenyegetett az ég, s a muszkák. Abban a húsz éves testben, részarány hányadom a gyanútlan keringésben, zakatolt, mint ahogy rabláncra fűzve, a marhavagonokkal is mind messzebbre el, egészen a gyapotföldekig, a mandulaszemű apró emberek, szikkadt vidékéig. Taskentig, meg még tovább, vagy kétszáz kilométerre a világvége irányába. Aztán „jurtanyánk” ajtó nélküli börtönében gyűltek, gyűltek,  rováserdőnyire a megkaristolt napok. A közeli falu megszokott bennünket, mi a falut. Cserzetté vált életünket a végeláthatatlan gyapotföldeken, a reményt, a hon- és miegyéb vágyakozások tartották ébren. A női szemek a csador mögötti illegalitásban villogtak. Tudván tudtuk, szoknyát, csadort felhajtani, azonnali fejbelövés terhe. De, idők multával ki ne vállalná ezt a nevetséges feltételt? A „halálos” aktusnak, bár tanúja nem volt, mégis apró lovakon, veszedelmes ítéletvégrehajtók indultak. Vészterhes csujjogások hangjai repdestek, mint a vérszomj, a bosszú, sikoltozó madarai. Hozták a hírt. Egy téboly-rántással letépet kantár. Egy szökkenés a ló hátára. Egy szökés egy korán kínálkozó pusztulásból. Mindegy is merre, csak el onnan. Lehetőleg Nagylóc megszépült lankái felé. Oda, ahol Kocalik Erzsébet már javában felcseperedőben. Oda, ahol a jó cimborák a kocsmában röhögnek valami jó palócos viccen. Oda, ahol a gulyás, a Kutyahegy oldalából, minden este tárogatószóval tölti be a völgybéli falu csendjét. A sok ezer kilométer távolság, gyilkos közönnyel állt a menekülés útjában.
 
*
3. (Vérarány fél.) Már az első háborúban megfenyegetett az ég és a muszkák. Abban a húsz éves testben lévő vérarány negyedem Péter János személyében, akit Bukovina elestével ruszki rabláncra fűzetve sok ezer kilométerre vetett el a jó sorsa. Ámde most a tizenhat-tizennyolc éves suhancokból álló aknavető szakasz már osztrák területen, negyvenöt telén szinte azonnal kapitulált a szovjet túlerővel szemben. S már megint a muszkák, már megint a fogság refrénje kísértett vérarány-felem Péter Bertalan, édesanyja Kocalik Erzsébet kezébe szánt irkájába tett feljegyzései szerint.
…és mi, akik még nem rég komoly gyakorlatozói voltunk a leventék fapuskás délutáni háborús készülődésének, s akik a második háború ruszki fogolytáborában hosszú menetelésbe keveredvén a távoli ismeretlen felé caplattunk, s közben bajtársakat kapartunk el a fagyos német földbe majd krumplit kapartunk elő ugyanonnan sajgó körömmel, miközben szökésre biztató szirének valószínűtlenül búgó, s csalóka hívogatója járta be a hallójárataink zegzugát. Aztán ez a Dimitríj dandárparancsnok, vagy mi, kiparancsolt magához csicskásnak.  No, itten kezdődött a mi jó szerencsénk a balsorsban, s itten lett megfogva a teremtő lába, hisz a szolgálat ételt és ruhát hozott, míg nem egyszer csak a menetelésnek, a háború végnapjaival együtt a Neuhamer melletti táborban vége szakadt. A nagy háborúnak kaputt!  Szibéria elképzelt kietlensége nem borzolta tovább a jövőt kutató gondolatainkat, így a nagy örömködés közben Kozma Pistával egy óvatlan pillanatban történt dobbantás után, Nagylóc felé vettük az útirányt.  Július végére meg is érkeztünk oda, hónunk alatt egy ezüst evőeszközkészlettel és egy német várost ábrázoló gobelinnel, mint hadizsákmánnyal.
 
*
 
4. Ötvenhónaposan a megannyi negyvenfokos lázálom bejuttatott a ceglédi kórházba.  Anyuka fel-feltűnt olykor ismeretlen fehér köpenyben, s csodálkozva bámultam, hogy a többi gyerek is kap tőle teát. Aztán egyszer csak zöld sárga kasmírkendőben mutatkozott. A fehér köpenye helyett a lódenkabátjában adta rám a sötétkék mackóalsómat és felsőmet. Közben, halkan ismételgette, hogy semmi baj, most haza megyünk, öltözz szépen. Én örömmel tettem eleget ennek a nyugtalan kérésnek, s arra gondoltam máris meggyógyultam, s holnap már Joci barátommal játszhatok újra. Anyuka a hátára kapott azon a késő októberi nyirkos estén és a vasútállomásnak vette az irányt, róva a kilométereket, az arcunkba csapkodó esőben.  A Kossuth Gimnázium kőtámos vaskerítésénél anyuka fáradtan ereszkedett le, hogy lekászálódjak róla, hogy szusszanjon végre egy keveset, amikor egyre erősödő, csattogó hangon lánctalpasok tűntek fel a szürke macskakövön, s ekkor anyuka ölbe kapott,  s szapora léptekkel majd futva tette meg vélem azt a párszáz métert a vasútállomásig.  A váróteremben izgatott emberek ruszkikról meg forradalomról beszéltek, aztán álomba merültem és átaludtam az éjszakát egészen reggelig.  Amikor kinyitottam a szemem, apu csendesen megkérdezte, na mi van gyerek?
 
*
 
5.A titok. Most már elmondhatom a spejzben tartotta a megtakarított pénzt, s mindig csodáltam azt
a sok vörös százforintost, amikor nagy néha megleptem, amint számlálgatja a bankókat, vagy amikor az önjárófűrészgépe, a kiskerekű Wartburgot vásárolta meg apu, ilyenkor úgy belegondoltam hogy ezek a százas kötegek hány és hány Gránit vagy Mecsek csokira lennének elegendőek. Anyuka bezzeg mindig csak egy csokival tért haza a hetipiacról a létező legkisebb csokival mondván,
hogy takarékoskodnunk kell, mert apátok vérrel verejtékkel keresi a pénz, s ha elcsokoládézzuk a keresetet soha semmink nem lesz a büdös életbe! No, én azt sem értettem, hogy például a közértrablók miért nem visznek el soha a boltból egyetlen egy csokoládét sem Tóth néni is csak arról beszélt hogy ennyi meg ennyi pálinkát bort felvágottat lisztet pénzt tulajdonítottak el a semmirekellő betörők. Most már elmondhatom, hogy apu százasai a kamra fogasán lógó rongyos szakadt munkáskabátban és nadrágban lapultak egy régi, feslett vállú barna bársony kabáttal együtt. Persze nekünk gyerekeknek, de még anyukának is tilos volt ott kutlászni, mert az ott tanyázó mókár azonnal leharapta volna a kezünket még anyukáét is. Most már elmondhatom, mert azóta nincsen meg a házunk, se a spejzünk, se a sok vörös százasunk, se anyuka, se apu.
 
*
 
6. JÓ ESTÉT ELVTÁRSAK! Zengett a körlet. Hajnali 3 óra volt. Egy alacsony, nagy bajuszt viselő tiszt szigorú tekintettel vizslatta az éjfél körül megérkezett újonc gépkocsivezetők reakcióját.
Álmosan, a hosszú úttól fáradtan ültünk fel az ágyon. NA, EZ IGY NEM JÓ LESZ ELVTÁRSAK! AZ EGÉSZ: FEKSZIK! Lefeküdtünk. Az őrnagy szikrázó szemmel és csendesre fogott hangon, lassan elsusogta, hogy a „jóestételvtársakra” mindenki ledobja magát az ágyról, és az ágy végénél vigyázzállásban egyszerre válaszolja: „erőt-egészséget-örnagyelvtárs”! Na: JÓ ESTÉT ELVTÁRSAK! A társaság valamivel sietősebben kászálódik le az ágyról és az ágy végénél jobbra-balra tekingetve aztán valaki elkezdi: Erőt, egészséget őrnagyelvtárs! Ehhez aztán valahogy mindenki csatlakozik. Majd csönd. Az őrnagy hátratett kézzel mustrálja végig a kopott, agyonmosott, világoskék pizsamában ácsorgó frissen bevonultakat. Közelről bámul bele minden egyes kopasz szemébe. Nincs szerencséje, majd mindenki magasabb nála. Szemmel láthatóan egyre bőszültebben mozgatja kipedrett bajuszát. Valami nagyon a düh felé viszi emberünket. Aztán: A KATONA, MEGJEGYZI : GYURICSKA ŐRNAGY VAGYOK, A TÖRZSÜTEG PARANCSNOKA. MAGUK PEDIG SZARFASZÚ GÉPKOCSIVEZETŐK, AZ ÜTEG ALJA. MEGÉRTETTÉK? Csönd. MEGÉRTETTÉK? Kérdi újra süvöltő hangon. Igen, szólt a válasz bizonytalanul. NEM ÉRTEM! Igen, jött újból a válasz, most már hangosabban. NA, MAJD MEGTUDJÁK MAGUK HOGY, HOL LAKIK AZ ÚRISTEN! Üvöltötte újra az őrnagy. IDEFIGYELJENEK SZARFASZÚ GÉPKOCSIVEZETŐK! ITT MINDENKI TUDJA HOGY, MAGUK A SZARKA ÉS A MARHA KEVERÉKEI! NE PRÓBÁLJANAK ÁTVERNI, SUMÁKOLNI! TUDJUK MI, KIKKEL VAN DOLGUNK: GÉPKOCSIVEZETŐKKEL, AKIK LOPNAK, MINT A SZARKA ÉS HAJTANAK, MINT A MARHA! Csönd. Az arcokon a meglepettség, a riadtság, félelem. Valaki a felröhögés határán, mások rezignáltak. AZ EGÉSZ FEKSZIK!  Még valami: LEVÉLÍRÁSHOZ MINDENKINEK JOGA VAN!  A SZÖVEG PEDIG: SUJT AZ ÁTOK, SZAROK RÁTOK! MEGÉRTETTÉK!? VILLANY LEO! Sarkon fordult a hörcsögpofájú őrnagy és eltűnt a körlet ajtó mögött. Síri a csönd. Valaki csendben sziszegi: Úr Isten, hova kerültünk?
 
*
 
7. Szóljatok Zsuzskának! Jöjjön, mérje meg a vérnyomásomat! - kiált át a szobájából az elnök.
Bárány Zsuzska, a körzeti védő- és ápolónő, hetykén és öntudatos léptekkel érkezik. Frissen dauerolt frizurája alatt még mindig egy fiatalos, helyes arc rajzolódok ki. Szája szegletében csibészes mosoly bujkál.
• Jó napot elnök elvtárs! – köszön harsányan, hogy mindenki hallja a tanácsházán.
• Gyere már Zsuzska! Gyere már!
• Ilyen nagy a baj, elnök elvtárs?
• Húzd csak be az ajtót, és csüccsenj ide csillagom, a puffra!
• Megmérjük?
• Meg hát, Zsuzskám.
• De hát, úgysincs azzal semmi hiba!
• Ó, ezt majd csak utána tudhatja meg az ember fia!
• Jól van, elnök elvtárs. Na, nézzük! - A körzeti védő- és ápolónő gyakorlott mozdulatokkal végzi a dolgát.
• Na, mit látsz, Zsuzskám?
• Á, mondtam én, hogy nincs ezzel semmi baj!
• Mennyi?
• 18,5/6. Amióta a kezem ügyében van, ez ennyi.
• Jól van Zsuzskám, akkor most fejezz be!
• Rendicsek, elnököm!
• Na?
• Príma, mint mindig Zsuzskám.
• Most már visszaadom a bugyidat, isteni illatod van, mint mindig.
• Jó van, jó van, csak megtörölgetem még a műszert. Meg itt a padlót, la.
• Na, Zsuzskám nézzük, mi van a faluban. Mit mondanak a Bolondlyukban?
• Mit? Hát óbégatnak, hogy minek kellett ez a medence. Eddig bárki odamehetett a büdös vizes kifolyáshoz, senkinek nem kellett fizetni, ha brűgölni akart. Most meg mán bé van kerítve, jegyet kell venni.
• Hát az asszonyok?
Legtöbbet nem nagyon érdekli ez a holnapi nyitás. Áztatni csak egyik másik ígérkezik.
• Iskola?
• A tanárok egymással marakodnak. Tuhár Lacit igencsak kinyírják ezek a vérengző tanarak. Nem tudom, meddig bírja a kettős terhelést a diri. Mert az asszony is ki van ám bukva rendesen. Minden nap megy az acsarkodás otthon. Meg hát nagyon féltékeny a Czinege tanítónőre a bestia.
• Mata-Kata?
• Na, ez megint kuruttyol, mint a veszedelem! Széltében, hosszában rikácsolja, hogy a ruszkik 1991. június 19-én végleg kitakarodnak az országból!
• Mit?
• Hát, hogy kitakarodnak a ruszkik!
• Hát még mit kóricál?
• Hát, hogy a csatlósoknak annyi lesz!
• Miféle csatlósoknak?
• Hát, akik paktáltak vélük!
• Marha ez!? Minek él az ilyen? No és a téeszben mi van?
• Azt suttogják, hogy visszajön a Futóni, mert a Pali-bá már nem tud olyan keveset inni, hogy másnapra kijózanuljon, no.
• Orvos?
• Ponty Marietta doktornő sokat cseverészik az új fogorvossal, Miklóssal. Pedig, bármilyen jól is néz ki a doktornő, Miklós mégiscsak 20 évvel fiatalabb, nemde? De hát, amit a doktornő nagyon akar, azt bizony ő meg is szerzi. Úgy szokott az lenni.
• A másik?
• Pákász Etelka doktornő? No, ezt a mafla férjét képtelen elhelyezni. Távol áll attól a munka. Nem jó az semmire. Csak a súlyzó, meg a tévé, meg kitudja… arra jó e?
• Nyugodt csoport?
• Béke van. Puskás atya egyre rövidebbeket mond, a prosztatája sürgeti.
• Mérted neki mostanában?
• Á, régebben.
• Mennyi neki?
• Ugyanannyi.
• Mennyi?
-…hát, ha jól emlékszem:15,5/4,5
• Kultúr?
• A büfé megy. A nagyteremben pingpongoznak. A klubban meg tüdőszűrés van. A pinceklubban szombatonként diszkó. Az elnök elvtárs volt már?
• Hol?
• Hát a tüdőszűrésen?
• Minek erre a kis időre?
• KMB?
• A múlt szombaton leverte a Kanalas Jencit.
• Miért?
• Mert könyékig benne volt a tüzépes Varga lányának a bugyijában, a diszkó szünetében.
• Jó tette! Adhatott volna a jánynak is egy frászt!
Sokan jönnek a holnapi strandavatásra?
• Vagy harmincan, meg a gyerekek…
• Osztyapenko tábornokot kell gardíroznod. Meg is mérheted neki, ha úgy adódik.
• Túlvagyok rajta!
• Az anyád hét meg a nyolcát, te tűzfészek!
• Na, és mennyi?
• 25/7
• Na, ne!
• De, de!
• Jól van. Akarsz e még mondani valamit?
• Elmondtam én már mindent.
• Akkor most már mehetsz. Szemed, füled nyitva legyen!
• Jó, jó.
• Zsuzskám, te aranyat érsz! – mondta még maga elé az elnök, de a körzeti védő- és ápolónő
ekkor már vígan kerekezett biciklijén a felvég felé.
 
*
 
8. Büszkeség töltötte el Armand kebelét, amikor a kézi kartotékrendszert végre valahára számítógépre telepíthette. Megszűnt a kartonokkal való bénázás. A könyvelés is egyszerűbbé vált. Precízen felvezette a megannyi hölgy nevét, lakhelyét, elérhetőségét, korát, külső és belső tulajdonságait, vagyoni helyzetét, más ismert vagy gyanítható kapcsolatait, a nemi szokásaiban eltérő vonásokat, egyéb felmerülő igényeit, viszonyát az alkoholhoz és más szerekhez, továbbá étkezési, higiéné-s szokásait, vallási hovatartozását, adósságait és kintlévőségeit, gyermekek számát, azok családi helyzetét, viszonyát anyjukhoz, az ingatlan várható értékét, s terheit, a becsült elhalálozás időpontját. Armand lelkébe megnyugvás költözött a kiváló innovációs fejlesztés nyomán. Kisimult arcvonásait a lemenő Nap bíborszínűre festetett
 

A LÉLEK, AZ MI?

.
.
a
rég
kirepültek
visszatértek ódon
nak tűnő fészkükhöz, ho
gy döntsenek: a hely szentség
ét és szellemét, s persze a falait leb
ontsák e, hogy a fiatal és szárnyaló ifjú
származék, megépíthesse a vágy emeleteit e
helyen. A nagyszülők mélységes mély sóhajai sz
ívtáji szorítást idéztek elő. A sápadó arcokból alászál
lt a vér, és veszni tűntek az emlékezés világosbarna ras
zterei a kietlen agyvelő redőiből, hogy megsemmisüljön a m
últ fogyatkozó bizonyítékaiból még ez a hűséges véderő is, a
mely megadta a holnapok ezreit, a nemzedékek kötelékét, hog
y mindenki hazatalálhasson, ha a hontalanság réme arat. Az ö
rökösök aztán jussukként döntötték romba azt, ami még a ben
ne élők kegyelme volt tegnap, s a két megriadt lény bűntudat
ba esve zsugorodni kezdett, hisz immár útjában állottak ők
a jövőnek, tétlen létre kárhoztatva gubbasztva látták elpo
rladni életük szálláshelyét, s megépülni a repkedő utó
d szikladarabokkal övezett tereit, benne fekhelyeik
et is, mígnem az összetöpörödésben végül két
ponttá váltan a kereszthuzat szárnyán felt
űnés nélkül eltűntek a lakásavató ün
nepség előtt, szépen, ahogy
an azt illik ugye…

 
*
 
10. Hol van a macska elásva?
A szocializmus erkölcstisztító tüze után, lehetetlen belegondolni ebbe a fertőbe.
A szocialista erkölcs talaján állva senki emberfia nem jutna erre a szörnyű platformra, amit itten bemutattak nekünk. Mert hát pusztába kiáltott szó lett volna az a töménytelen fejtágítás, az a sok, sok előremutató, a világ jobb megértését szolgáló, a felnőttnevelést megalapozó előadás, amit nap, mint nap hallgathattunk?
Most meg, amikor a szabadság, a pruláris valóság, a verseny csodálatos felhajtó ereje, Isten visszatérte az eltévedt szívekbe, mind, mind érettünk emberekért munkál, csak nem adhatjuk magunkat ennyire beleveszni az embertelenségbe!
Nehéz ám minket megtéveszteni. Átlátunk mi a szitán, ha bent van a kontaktlencse.
Ja, és a falvédő…
 
*
 
11.("Öt kísérletem volt, ebből négy idén")
 A parton jó a kékfrankos forralva. A jégen egy iszonyat eleven nő kering, ugrik, piruettezik. Egyszer csak a semmivé vált bugyiból elővillan a hófehér fenék, s egy végtelen nyolcasból mutatja a nézelődőknek alanti titkait. Sokan tapsra fakadnak. Mások, gyere közelebbet kiáltanak. A nő most már ledobja maradék kis gönceit, közben egyre távolabbra siklik, a folyó közepe felé. Hangosan nyomják a brávót a parti kibicek, nagy vagy, kiabálják, ügyet sem vetve a tripla ugráskombinációkra, de arra sem, hogy az egyre vékonyuló jég felé tart az immár teljesen meztelen művésze a korcsolyázásnak. Tombolni kezd az egyre népesebbé vált tömeg. Felhevülten biztatják a korcsolyázót, mígnem a nő, mintha nem is lett volna, eltűnik az emberi tekintetek elöl. Egyesek úgy vélték, vége a mókának, ideje továbbállni. Mások visszaálltak a forralt boroshoz még egy rundra. Voltak, akik a horizontra szegezték tekintetüket, s valami ürességet figyeltek meg önmagukban. Megint mások azt találgatták miféle trükkel tüntették el a nőt.
A piros tűzoltókocsi vinnyogva kanyarodik a parthoz. A közelben tartózkodó halász értesítette őket. Valaki alatt beszakadt a jég. Egy nő volt az. Létrákat tolva maguk előtt közelítették a helyszint a derék önkéntesek. Néhányan még visszanézetek az alkonyati képre, aztán szép lassan felszívódtak.
A forralt borárus, miközben távozni készült, mérgesen dünnyögte maga elé: hogy én milyen marha vagyok, hogy nem vizeztem jobban ezt a nyamvadt kékfrankost:
 
*
 
 

 
12.(menetdal)
Nekem nagyon visszatetszik
a sok vigasznak szánt hecc-cikk!
Ládd: lóláb, botlik a rendszer,
Jöjj, ölelj meg még hetedszer!
Ír leszek ki Londonban él,
s gondolatban veled kefél.
Nekem nagyon visszatetszik
a sok vigasznak szánt hecc-cikk!
Miskából így lettem Missel,
láthatatlan létem visz el.
Eltántorog pár millió,
kell e nekünk ribillió?
Jöjj, előbb még ölj hetedszer,
keblére von majd a rendszer.
S jön helyetted elég hecc-cikk,
húzz el te is, ha nem tetszik!
 
*
pá.