A Tűrt-tiltott-támogatott szentháromság lassan beleivódik a gyerekek életébe, a szülők napestig dolgoznak, az apa a rendszerváltozás környékén elmegy az iskolából és egy cégnél lesz háeres, az anya igazgató lesz a tantestületben, miután megszűnik a párttagsági kötelezettség, Orsi és nővére gyakorlatilag ellenőrzés nélkül tölti délutánjait, a szülők pedig kénytelenek eltűrni, hogy a lakótelepi bandához csapódjanak, hiába tiltanak, a változás már elérte a lányokat is, nem csak a politikát: kamaszodnak.

Jelige: TTT

Paradicsom

Orsi az egész ügyből szinte csak a paradicsomokra emlékezett. Melegházi volt, kemény, roppanós, ritkaságszámba menő, kicsit ízetlen, de annyira mégse, hogy ne ragadt volna meg benne évtizedekre az élmény, ül a szembeszomszéd nappalijában, kintről egyre csak sokasodik a lárma, jönnek a szomszédok az emeletről, aztán messzebbről, már a Mátrai is feljött a másodikról, lassan megtelik a lépcsőház emberekkel, őt meg gyorsan magával húzza Juditka, leülteti a modern, plüsskanapéra, kenyeret tesz elé, gépsonkával és paradicsommal.
Foglalja csak el magát az a gyerek, ki tudja, milyen látványban lesz hamarosan része, egyébként is biztos éhes, lassan vacsoraidő, a tragédiát felesleges éhgyomorra várni. Bekapcsolnák a tévét is neki, de hétfő van, adásszünet, így Orsikával megpróbálnak beszélgetni, elterelni a gondolatait, pedig a gyereknek eszébe sem jut rosszra gondolni, számára ez kaland, vicces és izgalmas is egyben, leginkább azért, mert a szomszédokat neki mindig el kellett kerülnie, most ha akarná sem tudná.
Nem is unja még, hogyis unná, mikor nemsokára itt lesznek a tűzoltók, a paradicsom finom, az anyja meg nem is törődik vele. Ezt egyébként megszokta, hogy az igazán fontos dolgokról sose tájékoztatják, csak erélyesen közlik vele, erről nem beszélünk. Néha csak a karját szorítják meg jó erősen az utcán, ebből ő, Orsi eldöntheti, hogy éppen elfelejtett köszönni valakinek, vagy olyasmit mondott ami a tiltott kategóriába esik.

A paradicsomok azóta sokat változtak, és már a szabadföldi egyének is ízetlenebbek, mint azok a néhai üvegházas ősök ott azon a tavaszi délutánon, húsz évvel ezelőtt. Orsi megszagolgatja és végül a fürtösökből választ, a gyereke kezébe nyomja, hogy mérje le az önkiszolgáló mérlegnél. A paradicsomból otthon saláta lesz az ünnepi ebéd mellé, ez a kedvence a születésnaposnak, Orsi nővérének, a gyerek keresztanyjának. Jó sok fokhagymával és petrezselyemmel kell készíteni, úgy finom, még az ízetlen paradicsom is élvezhető lesz tőle. Az ünneplésre egyébként másik indok is van, a nővér ugyanis külföldön él, ritkán jön haza, évente egyszer-kétszer, akkor sem bírja sokáig. Számára az emlékek nyomasztóak, a tízemeletes panelház 4. emeletére a szülők halála után Orsi és a férje költözött vissza albérletéből, gyerek akkor még nem volt.
Orsi szeretett itt lakni, számára most is van valami megnyugtató abban, hogy alulról, felülről, oldalról mindenünnen emberek veszik körül, nincs egyedül, nem zavarja, hogy hallják a fűtőcsöveken átpulzáló hangokat, neki nincsenek fóbiái, hogy kihallgatják, tessék csak, ő nyitott ablak mellett is elmondja ordítva a véleményét a közoktatásról, az ellenzékről, a közös képviselőről, vagy a gyerek magatartásáról, sőt, nyugodt lélekkel fogja nyakon legyinteni, ha megérett rá a helyzet, tesz rá, hogy melyik szomszéd látja, hallja éppen, felőle aztán ombudsmanhoz is fordulhatnak kiskorú testi sértése miatt, majd megmondja nekik a véleményét, mi a teendő egy hatévessel, aki szimplán szívatni próbálja a szüleit. A szomszédok egyébként nem fogják feljelenteni, mert szeretik, kifejezetten kedvelik csípős humorát és szókimondóságát, amúgy meg ismerik a régi lakók, emlékeznek még rá gyerekkorából.
Milyen furcsa, gondolják néha, ilyen szülőknek hogy lehetett ennyire más fazonú gyerekük. Orsi nagymúltú, értelmiségi-polgári családba született, a panelház közösségéből enyhén szólva is kilógtak, ahova jobbára a közelben felhúzott könnyűfém gyár munkásai települtek be, a többi lakos pedig a telep ledózerolt helyén jobb napokat látott falusi házak egyszerű emberei voltak. Orsi szülei egyikhez sem tartoztak, a város másik részéből jöttek ide, a kerületi általános iskola tanárjaiként tanácsi lakást kaptak itt, de elszigeteltségük oka mégsem a gőg volt.
Orsi édesanyja aprócska, törékeny asszony volt, aki nem vegyült a lakók közé, köszönésüket kurtán fogadva, mindig elsietett mellettük folyosón, utcán, boltban. A vérszegény külső mögött azonban hatalmas öntudat és akarat lapult. Tanári családból származott, akárcsak a férje, Orsi felmenői és rokonai között szinte csak elvétve akadnak más szakmabeliek, noha a család viszonylag népes. Az ősök és hozzátartozók kivétel nélkül a rendszer száműzöttjeinek számítanak, nemcsak a polgári, értelmiségi lét, sőt mitöbb református vallásuk miatt, hanem mert egy kivételtől eltekintve senki nem lép be sem a pártba, sem a KISZ-be, semmilyen szervezetbe. Orsi édesanyja 21 éves, mikor megszüli első gyermekét, és bár hihetetlen ösztönnel és magabiztossággal lát neki anyai tennivalóinak, arra senki nem készíti fel a családban, hogy mi a teendő egy három-négy-öt és hatéves gyermek kacagnivalóan naiv és őszinte megjegyzéseivel, amitől a kedves szülők azonnal rosszul lesznek. Az iskolás korszak a határ, akkor már elég értelmes a gyerek, meg lehet neki magyarázni a hármas szabályt, amit a szülők a saját életükből képeznek le öntudatlanul utódaik szintjére, s az óvodás Orsi már 3 évvel idősebb nővérétől sajátítja el a tiltott kategóriába tartozó dolgokat: az utcán nem teszünk fel csak semleges kérdéseket, de lehetőleg még azt sem, idegenekkel nem ismerkedünk és nem beszélgetünk semmiről, legfőképp otthoni ügyekről, segíteni az idegeneken nem szoktunk, mert nem tudhatjuk, mi a hátsó szándéka.
A tiltások által megfertőzött gyerekkor nem múlik el nyomtalanul, mert nem az a baj, hogy nem szabad a gyerekeknek bizonyos dolgokat megtenni, vagy kimondani, hanem a szülők elfelejtik megmagyarázni, miért. Nincs még tapasztalatuk, hogyan lenne, ki készíthette volna fel Orsi anyját és apját arra, mi a helyes ilyen élethelyzetben, hogyan neveljék hitük szerint keresztényi emberszeretetre, türelemre, megbocsátásra a gyermekeiket, ha az életben maradáshoz a hazugság jelenti a mindennapi kenyeret és a félelem úgy beleette magát a szöveteikbe, hogy onnan már semmilyen szabadonválasztott demokrácia nem mossa ki.
A polgári létbe született szülők idegenek a szinte homogén lakótelepi közösségben, és azt még talán meg tudnák tanulni, hogyan kell az alacsonyabb társadalmi réteggel, az iskolázatlanabb emberekkel társas kapcsolatot fenntartani, hiszen tanár mind a kettő, megszokhatták ezt a közeget, arra azonban képtelenek, hogy őszintén megéljék a helyzetüket. Tartanak a lehetséges besúgóktól, bár hogy miben is áll ez a besúgás, arról gyakorlatilag nincs saját tapasztalatuk, csak sejtéseik, hát inkább el- és bezárkóznak, és nem érintkeznek lehetőleg senkivel a házból.
A nagyszülők kötelessége lett volna felkészíteni az életre Orsi szüleit, de ilyen helyzetben ők sose voltak, ez nem normális, erre nincs magatartási minta. A szülők próbálnak a felszínen maradni, van elég tartásuk ahhoz, hogy ne lépjenek be sehova, de ahhoz már nincs, hogy emiatt ne reszkessenek éjjel-nappal.
Orsi és nővére szerencsétlenségére a szülők nem tudják, hogy a félelem akkor is alattomosan terjed, mint a rák, behatolva szövetekbe és elpusztítva az egészséges sejteket, ha a felszínen nincs semmi tünete. Vannak dolgok, amiket nem lehet megtenni, megkérdezni, és még kevésbé megmagyarázni. A gyerekek meg csak nőnek és bár az egyedfejlődés egyik kulcsszakasza a miért korszak, ez náluk kimarad, a szülők úgyse válaszolnak, mert mit mondjanak: túl szerteágazó az egész problémarendszer, az igazság bonyolult, hogy miért nem engedi meg anya Orsikának, hogy a másodikról feljöjjön néha a Mátrai Ágika, esetleg náluk is vacsorázzon, mert az ő szülei 3 műszakban dolgoznak, előfordul, hogy egyedül kell lefeküdnie a kislánynak, de ki tudja, hátha Orsi beszámol valamiről, amiről nem kellene, hátha Ágika elejt otthon egy megjegyzést, amit hátha a szülők, hátha, hátha…
Orsika nem barátkozik hát Ágikával, de a dac csírája ezzel érzékeny lelkében táptalajra lel, hogy a megfelelő környezeti hatások esetén szárba szökkenjen és később felnőttként viruljon ki olyan látszólag érthetetlen dolgokban, mint hogy sose zárja be a lakásajtót, mindig kedélyesen elbeszélget az utcai kéregetőkkel, vagy őrizetlenül hagyott biciklikkel. Orsi nővére látszólag elfogadja a feleletnélküli szabályokat is, csak később derül ki, a le nem vezetett feszültség robbanni fog, és ez a robbanás végképp elszakítja őt nem csak a családjától, hanem a hazájától is.
A Tűrt-tiltott-támogatott szentháromság lassan beleivódik a gyerekek életébe, a szülők napestig dolgoznak, az apa a rendszerváltozás környékén elmegy az iskolából és egy cégnél lesz háeres, az anya igazgató lesz a tantestületben, miután megszűnik a párttagsági kötelezettség, Orsi és nővére gyakorlatilag ellenőrzés nélkül tölti délutánjait, a szülők pedig kénytelenek eltűrni, hogy a lakótelepi bandához csapódjanak, hiába tiltanak, a változás már elérte a lányokat is, nem csak a politikát: kamaszodnak.

Az ebéd kitűnően sikerült, a tyúkhúsleves csak itthoni csirkéből lesz ilyen finom, Orsi nővére elégedett. A paradicsomsaláta isteni, cinkosan egymásra mosolyog a két testvér. Emlékszel? Amikor életem első bulija után úgy elaludtam, hogy a tűzoltóknak kellett betörni az erkélyt és beengedni téged és mamát? Hogy volt anya? Meséljétek el, nyafog a gyerek. Akkor ettem életemben először paradicsomot márciusban – nevet Orsi. A gyerek ezt nem érti. Onnantól kezdve kezdték el a mamát emberszámba venni a szomszédok. Lehetett már barátkozni Ágival is, mama engedte, mert ők telefonáltak a tűzoltóságra.
Nem volt mobilod, anya? Gyerek voltam még, senkinek sem volt. Mit csináltak a tűzoltók itt anya? Mit élhetett át szegény mama, sóhajt Orsi. Most hogy már van gyereke, tudja ő is mi a félelem, az állandó reszketés egy kis életért, még ha ez az érzés csak kistestvére is annak, ami az ő szüleinek életét kísérte végig. A mama órákon át dörömbölt az ajtón azon a délután, vajon mi játszódhatott le benne, mikre gondolt közben, mi történt a nagyobbik lányával, miért nem nyit ajtót, a kulcsot a zárban hagyta és lefeküdt, vajon mi történt. Nincs két méterre a gyermekétől és fogalma sincs, él-e még. A szomszédok pedig gyűlnek köré, először csak kíváncsiságból jönnek ki a lármára, aztán a kárörvendő tekintetek lassan meglágyulnak, előtűnik a szánalom, a szomszéd Judit, akit különösen azért utált a mama, mert velük volt ikertelefonjuk és ha jól odaszorította az ember a fülét a kagylóhoz, hát lehetett érteni, miről beszél a másik, ő most kézen fogja Orsikát, aki már fáradt szegény, magával viszi, megvacsoráztatja. A mama erős, nem zokog, de mikor az ajtót belülről kinyitja a tűzoltó és odavezeti a békésen alvó lányához, akit sem a kinti zaj, sem a dörömbölés, a csengő, sem az erkélyajtó betörése nem ébreszt fel mély álmából, akkor megtörik és oldódni kezd benne egy évtizedes görcs.
Átmegy Judithoz, aki szó nélkül a kezébe nyom egy pohár szíverősítőt. A díványra ülteti, a hátát simogatja és hagyja hogy végre kizokogja magát. Köszönöm, suttogja végül, mikor kézenfogva Orsit végre feláll és nekiindul, hogy megtegye azt a pár lépést, ami elválasztja a két lakást egymástól. Mama, veszünk majd mi is holnap paradicsomot? Kérdezi Orsika és csodálkozva nézi, hogy anyja elfelejti a láncot ráhúzni a bejárati ajtóra.