A jelentkezőnek furfangos levéllel válaszoltam. Azt állítottam benne, hogy nem én adtam föl a hirdetést, hanem egy olyan hölgy, aki nagyon meg akart szerezni magának, de én nem álltam kötélnek, hiszen van barátnőm. A hiúságában így megsértett nőszemély bosszút akart állni rajtam ezzel a hirdetéssel.

Jelige: Kismadár az ágon

Többrétegű szerelem

Kiderült, hogy tévedtem. Pedig azt hittem korábban, hogy az MLM kifejezést mindenki ismeri. Hát nem. Ezért gyorsan elmesélem. Szóval, jön egy ismerősöd, akit nem láttál tíz éve. Megörülsz neki, de hamarosan inkább megőrülsz tőle. Ő ugyanis nem azért keresett meg ennyi év után, hogy végre ismét lásson téged, hanem azért, hogy lépj be alá. De nem ám valami jó kis szex céljára, hanem azért, hogy ő meggazdagodjon. Cserébe persze Te is gazdag lehetsz, ha… Ha te is találsz magad alá belépőket, az ő útmutatásai alapján. És így tovább…
Feltalálják például a szél által fényesedő cipőkrémet, és gyártani kezdik a szerény Suvix Tájfun Brill néven. Ezt azonban nem a boltokban kezdik árusítani kétszáz Forintért, amennyit ér, hanem egy MLM hálózaton belül ezerért, ahol ráadásul egyszerre huszonötöt kellene vásárolnod. Ezzel ugyanis jogot szereznél egyúttal arra is, hogy Te is elkeseríthesd mások életét, az őrületbe kergesd őket azzal, hogy lépjenek be tealád. Ha ugyanis ez sikerül(ne), egyre több lesz a jövedelmed. Ezt viszont ismerőseid is jól tudják, ezért beintenek. Rajtuk Te ne gazdagodj meg. Már szakneve is van a jelenségnek, úgy hívják, hogy eladási paradoxon. Minél jobban erőlteted az eladást, annál kevésbé sikerül, vagyis egyre többen fognak átmenni az utcán a túlsó járdára, hogy elkerüljék a veled, és a mondókáddal való találkozást.
Ha minden belépő beléptethet másokat is, akkor azt Múlti Level Marketingnek hívják. Ennek rövidítése az MLM. Jelentése: Több rétegű értékesítés. (Van, aki így nevezi: „gruppenstex”.)
Ez a marhaság a rendszerváltás idején szivárgott be hazánkba. Az első ilyen hálózatba még nejem rángatott be, nem sokkal válásunk előtt. Sógorom képében jelent meg nálunk a gonosz, és bűnre csábított. Drága mosószert kellett volna árusítani, amely a környezetet megkíméli. Sajnos – tapasztalataink szerint - a ruhában lévő koszt is megkímélte. Beléptünk, mert meg akartunk gazdagodni, de nem sikerült, a befektetett pénz is elúszott.
Persze voltak sikeresek is, szó sem róla. Az egyik, igen magas szintre jutott hölgy is áradozott sikeréről, miközben egykor kacsalábon forgó, szüleitől örökölt családi háza a szétesés határán volt. Vajon mire költhették el azt a hatalmas vagyont, amit ezzel keresett?
Kezdetben elfogott a mohóság. Nem csak meglévő ismerőseimet akartam lerohanni. Idegeneket viszont nem lehet. Hol és hogyan lehet idegenekből gyorsan ismerőst varázsolni? Én rájöttem: például a társkereső oldalak segítségével. Úgyis éppen válófélben voltam, és tudtam, mennyi asszony ácsingózik az után, hogy ismét panaszkodhasson egy lehetetlen férfi elviselhetetlen dolgaira, akivel mégis – oh, miért – hajlandó volt (lesz) összeköti az életét. Meghirdettem hát magamat ilyen helyeken.
A társkereső iroda olyan, mint egy speciális szupermarket. Bemegy az ember, és megkérdik tőle: melyik nembeliek közül óhajt választani, milyen korhatárok között, iskolázottság, felekezeti hovatartozás, dohányzás, mellbőség, stb. szerint. Azután az ügyintéző felsorakoztatja a kínálatot. Nem ugyanez történik, mondjuk, egy kalapüzletben?
Na jó, itt nem lehet felpróbálni a tetszetősebbeket, mint a kalaposnál – a hasonlatokat sosem szabad kiterjeszteni - de itt is van ismerkedés, gusztálgatás, esetleg tapogatás hetekig, hónapokig. Kinek van türelme ezt egyesével végigcsinálni akkor, ha az ember kivételesen nem a minőségre, hanem a mennyiségre hajt, mint jómagam?
- Gyorsítani kell - gondoltam.
Feladtam több apróhirdetést jó néhány újságban, de úgy, hogy személyes adataimat – szándékosan - pontatlanul adtam meg. Dacára annak, hogy 1952-ben születtem, 1950-et írtam be. Iskolai végzettségeim közül néhányat kihagytam, csak azt írtam be, amit mindenki tudhatott rólam. Azt sejtettem, hogy magasságom, egyetemi végzettségem, zeneszeretetem vonzó lesz sok hölgy számára. Jöttek is a válaszok csőstül. Tudtam persze, hogy ez disznóság, de a cél – állítólag – szentesíti az eszközt.
A jelentkezőnek furfangos levéllel válaszoltam. Azt állítottam benne, hogy nem én adtam föl a hirdetést, hanem egy olyan hölgy, aki nagyon meg akart szerezni magának, de én nem álltam kötélnek, hiszen van barátnőm. A hiúságában így megsértett nőszemély bosszút akart állni rajtam ezzel a hirdetéssel. Abban reménykedett, hogy ha tömegesen jönnek majd a levelek különböző hölgyektől, párom megneheztel rám, és én nem fogok tudni kimagyarázkodni ebből - magyaráztam. Azt, hogy nem én adtam föl a hirdetést, azzal bizonyítottam, hogy személyes adataim nem pontosak.
Hát etikus ez? Ám a cél… stb.
De – szólt tovább a levél – ha már olyan kellemetlenség érte a jelentkező hölgyet, hogy az én nevemben, bár tudtomon és akaratomon kívül, becsapták, megpróbálom ellensúlyozni a sérelmet egy presszóba történő meghívással, beszélgetéssel.
A trükk bevált, a hölgyek többsége ráállt a találkozásra. Miért? Talán a hölgyekben felülkerekedett a kíváncsiság: - Milyen pasi lehet az, aki hű a párjához, miközben egy másik nő epekedik érte? Ez olyan férfi lehet, akiért érdemes lenne megmérkőzni azzal a másik nővel, a társával. „Hátha sikerül nekem az, ami annak a bosszúéhes libának nem sikerült” – gondolhatták. Mert tudva lévő, hogy csak az a pasi ér valamit a nők szemében, akiért legalább egy másik nő is odavan.
Arról nem is beszélve, – gondoltam - hogy egy ilyen rafinált pasi, mint én, fényesen fog boldogulni ebben a rendszerváltozott, újfajta világban. Ennyi ésszel…
Na, jó, de hogyan tovább? Azt hittem, az a jó, ha egyszerre több hölgyet is kiválasztok (akár tucatjával is), és párhuzamosan futtatom a dolgokat. Ehhez persze tucatnyi irodába kell elfáradnom, mert sehol nem adják a hölgyeket nagy tételben.
Eddig kipárnázott úton haladtam. Most azonban eldől, hogy mi vagyok. Apám szavaival élve: - „Legény a gáton, vagy kaka a lapáton”? Itt már minden azon múlik, mennyire tudok megfelelni az egyetemleges női elvárásoknak, plusz az illető hölgy egyéni rigolyáinak. Még szerencse, hogy ő is akar találni VALAKIT. Úgy kell tehát tennem, mintha én lennék AZ a valaki.
Fel voltam készülve minden szépre és jóra, sőt, még jobbakra…
Azután beütött az első krach. Szerettem volna vasárnapra valami jó programot csinálni, persze nem egyedül. Egyszerre öt hölgyet hívtam meg tehát a jelentkezők közül, hogy legalább egy el is jöjjön. De három igenlő választ kaptam. Ebből hogyan lehet kifarolni? Beteggé tettem anyámat kettőnél, ez jó ok a visszatáncolásra. Azután a győztes hölgy megérkezett a megbeszélt randi helyre, és megdöbbenve láttam, hogy tíz évvel ezelőtti fényképét adta be a közösbe. Anyám, nem ilyen lovat akartam! De már késő. Ki milyen virágot szakít, olyat szagol. (Ezt a hasonlatot se tessék tovább görgetni!)
Milyeneket is? Az egyikről kiderült, hogy megunt férjével már nem nagyon akar szexelni, de nagyon vágyik a dologra valami friss hússal. Lehetek az akár én is. Ha azonban van férje, hozzá nem mehetünk fel még órákra sem. Mivel még nálam lakott válófélben lévő nejem, meg az anyám, csak hotelekbe, motelekbe mehettünk, de az ismét pénzbe kerül. Ha a hölgy nagyon gyakran kívánna LEFEKÜDNI ALÁM, akkor egy vagyon menne rá, mire BELÉPNE ALÁM. Ráadásul ez a belépés nem is olyan biztos, mint a befekvés. Márpedig én a pénzt megkeresni akartam, nem elkölteni!
A másikról lerítt a fordítottja: Egyedül van, nem jó üres lakásban élnie, de azért mégse akarjak hozzáköltözni, arra meg ne is gondoljak, hogy valaha is melléfekhetek. Az első randin még a kezét sem engedte megfogni. Nem akar egyedül élni, de nő sem akar már lenni.
A harmadikhoz mehetek egy-két éjszakára, de arról ne álmodjak, hogy hozzá akarjak költözni. Egy kategóriába kerülnék egykori, kedvenc hajasbabájával. Nem adja senkinek, mert ott kell hevernie a fiókban, hogy ha neki kell, akkor azonnal elővehesse. Én, mint kopasz hajasbaba… Hát etikus ez? Stb.
Megint másik hölgyek nagyon furcsán viselkedtek. Kötekedtek, követelődztek, azonnal elkezdtek mindent számon kérni rajtam (miért nem hívom, miért nem írok, hol voltam tegnap délután, miért, kivel, mennyire, stb.).
A következő, általam megkóstolt hálózat Ausztriából szerveződött hosszú távú életbiztosítás tárgyában. Itthon még nem lehetett tudni, hogy nem fogják-e lecsukni érte az embert, miként az egykori, zseniális meggymagos is a dutyiban végezte, csak azért, mert neki jutott eszébe elsőnek az, amit magas posztokon ülőknek kellett volna észrevenni, hivatalból: - Az egyik helyen megvette a szemétbe dobott meggymagokat, és eladta ott, ahol nagy szükségvolt rá.
Aktuális barátnőmmel, aki egy időre kiemelkedett aktivitásával a sok jelentkező közül (na, vajon mivel?), csak néhány hétig tartott a lamúr, de ez alatt három újabb MLM rendszerbe léptetett be mindkettőnket, persze az én pénzemen. (Akasztják a hóhért?) De ezeket viszonylag olcsón adták.
Az egyik vállalkozás összevont csodagyógyszert forgalmazott, egy angol orvos alkotását, a másik vízszűrőket kínált, meg egy olyan vegyületet, ami a pöcegödör tartalmát a kertben szétlocsolható csodaszerré varázsolja (állítólag). Végül pedig azzal a csodanövénnyel házasodtam össze az ő buzdítására, amely érdekében már Nagy Sándor is meghódított egy szigetet, hogy azzal a növénnyel gyógyíttathassa sérült katonáit. Nagy Sándornak ez sikert hozott, nekem, illetve nekünk viszont nem.
Összeakadtam egy „kaláka” nővel is. Nevében a „K” némi nemű nemi magyarázatot igényel. A hölgy ugyanis úgy üzletelt, hogy vett egy lepukkadt családi házat jó olcsón, azután mindig olyan férfit szerzett be szeretőnek, amilyen szakmunka következett a ház felújításának sorában. Ha végzett a villanyszerelő, mehetett a levesbe, mert jött helyére a szobafestő, stb. Így lényegében ingyen renováltatta a házat, és mindezért csupán „természetben” fizetett. A házat pedig, mikor teljesen elkészült, magas áron eladta, majd kezdte elölről egy másikkal. Én az MLM-be akartam becsábítani őt, ő a házába engem. Valamiért azt hitte, hogy egy könyvelő drágábban fogja tudni eladni a házát.
Egy azonban biztossá vált előttem: - Az a kifejezés, hogy valamit összeb…tak, nem feltétlenül azt jelenti, hogy pocsékul néz ki. (Na, és ez etikus?)
A legközelebbi hálózatba megint engem bolondítottak be, nem én másokat. Ebben a rendszerben a főnököm volt a nagy kerítő. Heti rendszerességgel járt Pestről Miskolcra, meg Szombathelyre, ahol előadásokat tartott, de neki nem volt ehhez laptopja, csak nekem. Így vagy három hónapon át kísérhettem őt mindkét helyszínre. Mindenütt láttam az engem bámuló, kiéhezett ötvenes hölgyeket is. Érdeklődésem irántuk azonban meddő lett volna, hiszen, ha kötélnek állnak, és belépnek, az a főnökömnek lett volna jó. A tőlük rám váró személyes jóból viszont nem kértem. Volt abból elég Pesten is!
Dunakömlődre is eljutottam egy újabb barátnő révén. Csakhogy itt is az történt, ami máshol: -Ember (én) tervez, de az asszony végez. MLM helyett hamarosan azt kezdtük tervezni, hogyan alapítunk újfajta idősek otthonát? Az lett volna a különlegessége, hogy szervezünk un. nyílt hétvégéket. Aki eljön vendégségbe, és letesz bizonyos összeget támogatás formájában, az szabadon ehetett volna olyan finomságokat, amiket már csak az ott élő idősebb asszonyok tudnak megfőzni, megsütni. (Kötött-tészta leves, tökös rétes, meg egyéb finomságok.)
Tudtuk, hogy nem kaphatnánk engedélyt arra, hogy vendéglátói tevékenységet végezzünk egy idősek otthonában. Az viszont nem tilos, hogy bárkit ingyen megvendégeljünk. Miként az sem, hogy a vendégek önkéntes adományokat hagyjanak hátra, ha a lakóotthont egy alapítvány működteti.
Ismét újabb hölgy révén egy egész családdal ismerkedtem meg. Zsolt, a hölgy  bátyja egy sírköves műhelyt örökölt az apjuktól, ami aranybányának számított. De csak addig, amíg a papa vezette. Zsolt csődbe vitte.
A kapcsolatunk a hölggyel hamar megszakadt, mert én a hölgyet akartam beléptetni, ők viszont engem akartak lenyúlni. Azt hitték, van vagy két millióm, amit ráadásul oda is adnék nekik egy új vállalkozás beindításához. Nem volt. Csak vágytam rá nagyon.
Azután, sok év elteltével, Zsolt felhívott telefonon, mert valami jegyzetének a legalján megtalálta a számomat. Elmesélte, most azzal foglalkoznak, hogy embereket hívnak össze országszerte kultúrházakba, iskolákba és hasonló helyekre, ahol Zsolt hihetetlenül jó dumájával megpróbál az emberekre mindenféle bóvlit rásózni.
Ez is nagy divat lett a rendszerváltás tájékán, sőt, még ma is dívik. Egynapos kirándulás pár száz Forintért, de ennek fejében meg kell hallgatni egy 2 – 3 órás előadást, mondjuk a széltől fényesedő cipőpasztáról, amelyik csak most és csak a megjelentek kedvéért 2000 Forint helyett csupán 1000 Forintba kerül. (!) Nincs új a nap alatt. Perpetuum mobile a kismenők egész világa.
Az eddigi legutolsó MLM hálózatba legújabb, aktuális párom vonszolt be, mivel az ő lánya már benne volt, és „illett” nekem is csinálni. Be kell vallanom, ez már működőképesebb volt, talán azért is, mert addigra már ragadt rám valami ebből a szakmából. Igen, ez is egy szakma, csak szinte senki nem tudja, hogy tudás nélkül ez sem megy.
Az első, általam megismert MLM rendszerben egy vagyont kértek azért, hogy megtanítsanak a „titokra”. Én azóta rájöttem erre magamtól is, és ingyen továbbadom bárkinek, már csak azért is, mert van köze a nőkhöz, a párkapcsolathoz is. Mondhatnám: Ebben a tudásban ér össze eddigi életem két nagy vezérfonala, a nők kergetése és az MLM.
A dolog ugyanis rém egyszerű: aki hálózatosdira adja a fejét, képzelje el, hogy az egy induló párkapcsolat, amelyben az övé a férfiszerep. A helyzet meg olyan, hogy a nő (a vevő) eleinte vonakodik, vagy egyáltalán nem akarja. Vagy szeretné, de fél. Vagy nem is fél, de nem szereti az erőszakos lerohanást. Előbb el kell tehát nyerni a bizalmat, utána fel kell tudni kelteni a vágyat, és csak azután lehet „zsupsz a közepébe” vágni. A nők becserkészésében épp úgy, mint az MLM-ben! Ennyi az egész tudomány Ezt hígítják fel sok-sok előadásnyi anyaggá, és ezért kérnek több tízezer Forintos tanfolyami díjat egyes helyeken.
Én azonban még mindig nem vagyok gazdag. Hát etikus ez?
De, hogy miért nem vagyok még mindig gazdag, erre egyetlen MLM rendszerben sem tudtak választ adni. A cél szentesíti…?