Szórják a pénzt  és szűkölködünk. Válság van , engem is elvitt , fogalmam sincs miért , hogyan …   Azt hiszik , a kenyér , a hús , a munka hiánya nem politizál ? Igen , a nagyházban  csak erről beszélnek. Ez a színtiszta politika. 
Egyébként technikus vagyok . Értek a szakmámhoz , számítógéphez . Akármit el tudok végezni. Nem kellünk. Nem kellek.

Jelige:  „ EGYÜTTÉRZÉS ’’

HAJLÉKTALANUL  –   2011.

A padon, ahol ülök, pár lépésre tőlem egy hajléktalan férfi türelmesen kotorgat  a  szemetes kukában. Két bozontos szemével valami zsákmányra les .
A nap szélütöttként vándorol a gyorsan rohanó fellegek között és rá- rá-villan az én figyelmem középpontjára.
Késő ősz van. A költöző madarak már régen elmentek , nincs dal az egyre ritkuló levelű fákon. Fagy  még nem volt ,sem eső, sem hó nem jár erre …
A levegőben föllebegnek a délelőttönként megszokott piruló hagyma , a csirke-farhátból készülő levesek , tésztás pörköltek  illatai.
A hangok is delelőre járnak.
A lehullott levelek között az itt telelő feketerigók pattognak, ugrálnak, zsiberegnek , néha felfüttyögnek, míg a járdázó emberek hallgatagon , lehajtott fejjel sietnek dolgaik után .

Nézem a kotorászót, várom hogy rámnézzen. Ő nem látszott észrevenni engem. Igaz alig adtam mozgásos életjelt magamról. Én öregesen nézelődve pihentem , ő is itt volt még , alamizsnák és zavargások kényére vetve.

– Talált valamit ? – kérdeztem rá végre.
– Á, engem ? mindig megtalál üldözni a hatalom minden  közterületen. Magyarul beszélő állampolgár vagyok és mégis . Ez a föld az enyém is. Mit is kérdezett ? Elnézést.
– Éhezik ?
– Azt azért még nem nagyon. Extra nincs régen. Mindig vannak jó emberek , akik jószóval ,  jó szívvel megsajnálnak, kapok mindenütt , ahol már jól ismernek. Egy-egy paprikás -krumpli megszalad télen az önkormányzattól.  Az erdő ,az  utca befogad.
– Szállásra jár ?
– Eszembe sincs. Volt nekem mindenem . Házam, családom. A bankok , a törvények kisemmiztek. Esküszöm ártatlan vagyok. A napi kötött idejű szálló melege arra jó kevesünknek, hogy azt a kis semmit is elorozzák tőlem , ami még lehet . De mit érdekli ez magát , ha megfagyok is ?
– Higgye el , aggódunk magukért. Hiszen olyan sokan jóravaló , okos emberek. Barátaim is szóbahozzák ezt a kiszorított életet, ahol csak mukalehetőségek enyhíthetnék sorsukat. Ez nekünk sincs.
– Uram ! egyelőre azzal segítenek legtöbbet , ha nem veszik észre lábatlankodásunkat , reménytelen sorsunkat. Sok-sok szegény ember ki szeretne szabadítani bennünket ebből a fázós, éhezős társtalan hideg világból.

Míg folyt a szó, addig bátortalanul ugyan , de egyre közelebb jött a padhoz , korábbi igen hangos válaszai pedig normál beszéddé szelídültek. Közben pedig a kíváncsi járókelők  többen megállva , néztek , hallgattak bennünket.

– Mi van a családjával ?
– Csődbement sorsunkat nem bírta elviselni drága jó feleségem . Ő nem tudott az erdőkben , a mezőn , az utcákon élni. Fel is fázott nagyon. Az orvosok gyógyították, de ő nem akart élni. Egy reggelen meghalt, úgy szedtük fel az árokból…
Felnőtt gyermekeim, kettő , 18 és 20 évesek ,külföldre szöktek-mentek. Az egyik Argentínában tehenész , a másik Kínában hordár. Hívnak, segítenének , de én már nem akarok idegen levegőt szívni. Uram. Én magyarnak születtem. Arról nem én tehetek , hogy hazám és a világ elnézi a kicsorbult sorsokat. Lelkük rajta. Rohadt tehetetlenség.

Lehettek már úgy 14-18-an , akik hallgatták beszélgetésünket. Kértem , üljön le mellém  .
Most először láttam a szemében hálás csillogást.

– Tudja , hányan vannak ?
– Én itt vagy 100 –150-et ismerek , csak úgy látásból. Gondolom, ezen a környéken többszázan lehetünk. Sokan tönkre jutottak, mint én , akik képtelenek voltunk fizetni a rezsit , az élelmet ,a folyton növekvő tartozásokat , a végén már az áramszámlát sem fizettük. Így aztán kisemmizettek lettünk. Így van ez megcsinálva a szegény bibliás embernek. Nincs már nekünk se igazán istenünk , se igazán hazánk. Szegénysors. A nagy  kaszás majdcsak megszán  és eljön értem. Nehéz egymás között csak a keserű, boldogtalan kilátástalan beszédet hallani.
– Milyen iskolája van ?
– Na  ettől sokan kifekszünk , mert ha egy csepp esze van az országvezetésnek  –  merthogy bizony talán még túlműveltek is  –  akkor nem  hagynák így elzülleni  mentálisan a népet.
Szórják a pénzt  és szűkölködünk. Válság van , engem is elvitt , fogalmam sincs miért , hogyan …   Azt hiszik , a kenyér , a hús , a munka hiánya nem politizál ? Igen , a nagyházban  csak erről beszélnek. Ez a színtiszta politika. 
Egyébként technikus vagyok . Értek a szakmámhoz , számítógéphez . Akármit el tudok végezni. Nem kellünk. Nem kellek.

– Hogy hívják ? – kérdeztem , de most mozgolódás támadt .

A hallgatóságból egyre többen egymásra nézve pénztárcát vettek elő.
Néma csend lett. Olyan ,szinte merev ,néma csend , hogy a kérdezett is elfelejtett válaszolni.
Csak nézett.
Ezresek , kétezresek keze indult a hajléktalan kukázó felé , akinek még a nevét se tudtuk meg, mert ő hirtelen fölpattant a padról és megindult hangon szinte kiáltva mondta:

– Köszönöm jóságukat de nem fogadom el . Nem is ezért vagyok itt. A bujkálós életen kívül  én már más nem akarok lenni. A pénz megöli az embert. Megfertőzi , kifordítja . Sok sorstársam iszik , kábítózik a világon…

Itt egy kis szünetet tartott , elkeseredetten majdnem sírva mondta : 
Ne sértsenek meg . Koldus nem leszek.
Tisztességben  akarok meghalni , talán már ezen a télen.
A fagyhalál jobb mint az öngyilkosság.

És elviharzott közülünk.
Mi pedig megkövülten ,elnémulva , mozdulatlanul , kezünkben szorongatva az ezreseket , szomorú megilletődöttséggel sokáig néztünk utána.

Egyikünk megszólalt :
„  A római katonatiszt jutott eszembe , aki Krisztus halála pillanatában , amikor fényjelenségek kíséretében a Föld is megrengett , hatalmasat kiáltott :
Ő CSAKUGYAN  ISTEN FIA VOLT .”