„Abban a pillanatban feleszméltem, a következőben pedig elkezdtem zuhanni egy ében fekete űrbe, súlyosan, magatehetetlenül. Azóta is zuhanok. Nem tudhatom, mit rejt az alja, ha egyáltalán van neki.”

Jelige: Desirout

Novella variáns „Egy gránátalmafa körül röpdöső méhecske keltette álom, egy pillanattal az ébredés előtt” című Dalí festményre komponálva, amely éppenséggel egy rendszer változásakor is játszódhat, de ennek igen kicsi az esélye

 
 

    Egy gránátalmának pontosan 613 darab magja van, amit én még nem számoltam meg. A méhecske sem  számolta meg, hiszen a méhecskének nem is ez a dolga. A méhecskének sokkalta fontosabb teendői is vannak ennél az abszolút feleslegesnek mutatkozó feladatnál. Meg kell keresnie az élelmet, majd vissza kell repüljön a kaptárba. Le kell írjon egy táncot. A táplálék elhelyezkedésétől függ a tánc mibenléte. Ennek utána illik kimenni a többiekkel, és begyűjteni az élelmet. Így zajlik a méhecskék élete, változatlanul. Feladatuk nap mint nap ugyanaz, kisebb-nagyobb változások persze szükségszerűek. A méhecske nem képes rá, hogy nemet mondjon a beléje diktált szabályoknak, tehát nem lehet öncélú. Ha önző módon viselkedne, előfordulhatna, hogy például elröpül, örökre otthagyja társait, és világot lát. Nézzük meg, mi történne ilyenkor! Mondjuk én vagyok a méhecske.

Álom:

    Elindulok a vizeken túlra, ahol függetlenséget lelhetek. Unalmasan és egyhangúan tengettem napjaim, ki kell törnöm, nem szabad hagynom elszállni az életet magam felett, nem de? Nem értem, a többiek miért engedték becsapni, elvakítani magukat. Dolgozzak valakiért, akihez semmi közöm, akivel pusztán a külalakom egyezik? Akinek lehet, hogy meg sem élem a felnövését? Az unalom, hagyján, de hol van a tartalom? A jövő pedig teljesen bizonytalan. Honnét tudhatnám, fognak e dolgozni a gyerekeim az ő gyerekeikért, vagy fogják magukat, és ugyanúgy tovább állnak, mint én teszem most? Miért kellene pont nekem sivárrá silányítani az életem másokért? Változik a táj. Már nem nyomaszt a rétek és erdők egyhangú monotóniája, hisz itt van a tenger, felette a szikla. Itt kicsit megpihenek - leszálltam egy kiszögellésre. Csodálatos, egészen mesebeli ez a látvány! Nem láttam még ehhez foghatóan nagy dolgot. Itt jön egy elefánt, kristályheggyel a hátán.
-    Szia Elefánt! Miért viselsz kristályhegyet a hátadon?
-    Ki vagy te, hogy ilyet merészelsz kérdezni tőlem?
-    Én csak most érkeztem ide, ne haragudj, ha megbántottalak.
-    Vigyázz magadra, mert ha nincs tapasztalatod, akármikor itt pusztulhatsz.
-    Ugyan miért?
-    Mert ez Latipak Rodalvas birodalma, ahol akármi megtörténhet. Minden pillanatban meghalhatsz, vagy akár az idő is megszűnhet létezni. Láttam, túléltem, de szörnyű volt. Te nem szeretnél ilyet, ebben biztos lehetsz.
-    De szeretnék! Fogalmad sincs arról, miket éltem át! Olyan unalmas életem volt, el sem tudod képzelni. Minden nap ugyanazt csináltam, nem láttam megoldást a világomon belül, ezért úgy döntöttem, eljövök és váltok. Izgalomra, kalandra, értelemre vágyok! A ti világotok úgy látom bővelkedik az ilyenekben, és nekem pont ez kell. Meséld el a történeted!
-    Nekem nincs történetem. Örökké csak megyek, soha nem szabad megállnom.
-    Miért?
-    Mert különben elsüllyednék a tengerben.
-    És miért van üveghegy a hátadon? Erre nem válaszoltál.
-    Ezzel védem meg magam az ellenségeimtől. Folyton egyensúlyoznom kell, hogy le ne essen, de legalább biztonságot ad.
-    Miért vannak ilyen hosszú lábaid?
-    Kevés hely van, ahová lépni tudok. Kicsi foltok, amiket ha elvétek, ugyancsak elsüllyedek. Hosszú lábaim, amint látod, elvékonyodnak, így rá tudok lépni az említett foltokra, és időm is van meglátni ezeket, mert a lépéseim nagyok és lassúak.
-    Miért van ilyen nagy füled?
-    Hogy meghalljam, ha valaki rám támad.
-    És akkor használod az üveghegyet, ugye?
-    Pontosan.
-    Hogyan?
-    Ormányommal leemelem a hátamról, támadómnak szegezem, és beledöföm a szívébe.
-    Értem már. - és megállapítottam: ez az elefánt paranoiás.
-    Nem vinnél el addig a kis szikláig, ami kimered a tengerből?
-    Szívesen elviszlek. Ahogy látom, úgy sem fogsz sokáig élni. Tudattalan vagy, és nem értjük meg egymást.
    Megfog az ormányával, a feje búbjára ültet, és hármat lép, ami rengeteg időbe telik neki. Nem tudom megállapítani, pontosan mennyibe, mert a Nap, vagy a Hold mit sem változik, egy helyben  tündököl, mozdulatlanul. Mikor odaérünk, szó nélkül leereszkedem a lába mentén, és újból megpihenek egy kicsit. Szemet szúr egy másik szikla, amin egy meztelen nő napfürdőzik, mellette egy óriási, piros gránátalma lebeg a víz felett. Várok egy kicsit, amíg gyűjtök egy kis erőt, majd felrepülök, a biztonság kedvéért jóval a mély fölé. Statikus, azúrkék, semmi hullám. Légüresnek tûnõ, tiszta kék ég. Indokolatlanul zaklatottnak és idegesnek gondoltam azt az elefántot, mégis tartok a víztől. Más veszélyes dolog nem mutatkozik, így viszonylagos biztonságban repülök a  felszín fölött. A nő nem érinti a sziklát, felette lebeg, s alszik, bőre sugárzóan fehér, mint egy angyalé. Körbe röpdösöm, észreveszek egy kisebb gránátalmát. Eszembe ötlik, hogy úgysincs jobb dolgom a nő ébredéséig, megszámolom a magjait, hogy tényleg 613 van e neki. Keresem a pontot, ahol felnyithatom, amikor a nagyobb gránátalma széthasad, izzó belsejébõl egy hal válik ki, hatalmasra tátott szájából egy tigris bontakozik, csíkozódik, és engem vesz célba. Észlelek még egy másik, kifejlett példányt, ahogy karmait előreszegezve röpül a nő alvó arca felé, hogy széttépje fejét. Annak az izzó meztelenségnek, akinek egy puska végébe szegezett szurony érinti karját.

Ébredés:

Abban a pillanatban feleszméltem, a következőben pedig elkezdtem zuhanni egy ében fekete űrbe, súlyosan, magatehetetlenül. Azóta is zuhanok. Nem tudhatom, mit rejt az alja, ha egyáltalán van neki.

Egy gránátalmának pontosan 613 darab magja van, amit én még nem számoltam meg. A méhecske sem  számolta meg, hiszen a méhecskének nem is az a dolga. A méhecskének sokkalta fontosabb teendői is vannak ennél az abszolút feleslegesnek mutatkozó feladatnál. Meg kell keresnie az élelmet, majd vissza kell repüljön a kaptárba. Le kell írjon egy táncot. A táplálék elhelyezkedésétől függ a tánc mibenléte. Ennek utána illik kimenni a többiekkel, és begyűjteni az élelmet. Így zajlik a méhecskék élete. Feladatuk nap mint nap ugyanaz, kisebb nagyobb változások persze szükségszerûek. A méhecske nem képes rá, hogy nemet mondjon a beléje diktált szabályoknak, tehát nem lehet öncélú. Ha önzõ módon viselkedne, elõfordulhatna, hogy például elrepül, örökre otthagyja társait, és világot lát...