Jókor kapta Tamás az ajánlatot, mert Andrea, de mindenekelőtt szülei, titokban abban reménykedtek, hogy a vállalkozó szellemű Tamás talán most belátja, hogy német feleségével, és német állampolgár gyermekeivel - ez Andrea határozott kérése volt cserébe azért, hogy Magyarországon élnek - nagyságrendekkel nagyobb lehetőségei lennének az egységes Németországban, mint a vergődő Magyarországon, és hogy gyermekei jövője miatt is rászánja magát a visszaköltözésre.

Jelige: HYLA

Tanulóévek, keresztutak, választások

  
    Tamás keletnémet feleségével és fiával, három NDK-ban eltöltött dolgos, takarékos, és kétségtelenül boldog év után, egy kétszobás lakás teljes berendezésével, egy új Daciával, egy új vitorlás csónakkal, és a másfélszobás lakás megvásárlásához szükséges saját erővel érkezett haza, 1981-ben.
Tamás nemcsak nemzeti elkötelezettségből döntött a hazaköltözés mellett, a várható bizonytalanságok és nehézségek ellenére, hanem azért is, mert világosan látta a merev, ortodoxiára hajló, állandó működési zavarokkal küszködő, és teljesen átpolitizált NDK, és a rendszer mozgástere kereteit állandóan bővíteni igyekvő, működését optimalizálni törekvő, reformokkal kísérletező Magyarország között. Úgy vélte, hogy az anyagi biztonságnál-ami többnyire állami gyámkodást jelent- létezik egy fontosabb dolog, és ez a nem túlhajtott individualizmus lehetősége, az egyéni megoldások, utak és választások közösségi érdekeket is respektálni kénytelen szabadsága. Ezt jelentette számára az akkori Magyarország.
Tamásnak azonban annyira nem volt fogalma a magyar valóságról, hogy azt tervezte, hogy hétvégeken majd a Tisza-tóra járnak vitorlázni, nyáron meg a Balatonra, és ha szerényebb lesz is itthon a jövedelmük, de a mindennapi megélhetésre remélhetőleg csak elég lesz.
Sajnos nem volt elég, így esett aztán, hogy annyira nem illett a vitorlás új életmódjukhoz, hogy a magasabb eladási ár reményében ki sem bontották, és amikor családi ház építésébe kezdtek, eladták.
Tamás gimnáziumi tanárként, Andrea kollégiumi nevelőnőként kezdett el itthon dolgozni, életük évekig a szakmai törekvésekről, külön munkák hajszolásáról, és a takarékosságról szólt.
Tamás négy év után miniszteri dicséretet, és jutalom utat kapott Jugoszláviába, Andrea pedig jelentős építési kölcsönt, és szolgálati férőhelyet az építkezés idejére. Erőfeszítéseik tették lehetővé, hogy egyáltalán házépítésre gondolhattak.
Amikor Tamás hazatért Magyarországra, tele volt tettvággyal és bizakodással, talán azért is, mert a magyar valóságot megszépítő távolságból szemlélte. Keresve a politikai cselekvés lehetőségét, 1982-ben belépett a pártba.
Ezekben az években Tamás felhasznált minden fórumot arra, hogy a napirendre kerülő kérdések érdemi, és ne formális megtárgyalására kerüljön sor, és a cél konstruktív megoldások kidolgozása legyen. Mindenütt szót kért és kapott, meghallgatták, még időnként egyet is értettek vele, de türelemre intették, és minden maradt a régiben.
    Tamás még ebben a feszített időszakban is megkísérelte, hogy tudományos ambícióit is kiélje. Komolyan kezdett foglalkozni a szocializmus politikai rendszerének demokratizálási lehetőségével. Ekkor döbbent rá, hogy minden komolyabb demokratizálási kísérlet a rendszer destabilizálódásához vezet, amit vagy konszolidálnak erőszakkal, és helyreállítják a pártdiktatúrát, vagy a rendszer összeomlik, és szükségszerűen polgári demokrácia jön létre. Az is világossá vált számára, hogy a körültekintő gazdasági reformok ugyan nem kezdik ki a rendszer stabilitását, de egy bizonyos ponton a politikai rendszer korlátaiba ütköznek, mindebből pedig a demokratikus szocializmus lehetetlen volta következik. Tamás megértette azt is, hogy miért volt tabu téma a politikai reformok kérdése minden gazdasági reformhullám idején, Magyarországon.
Amikor már beilleszkedtek, és adaptálódtak a kemény magyar valósághoz, napirendre került a család bővítése
Ám az 55 m2-es lakás, az útban lévő második gyerekkel, várhatóan kicsi lett volna, így házépítésbe kezdtek.
Tamás teljes szabad idejét igénybe vette ettől kezdve az állandó pénzhiány miatti külön munka, és az építkezésen való aktív részvétel. Andrea ez alatt terhes volt, munkája mellett a gyermeknevelés és háztartásvezetés teljes terhét viselte, és állapota miatt is fokozott törődést és gyengédséget igényelt volna. Ideiglenesen, egyszobás szolgálati lakásban éltek hárman, kevés időt töltöttek együtt, Tamás alig tudott foglalkozni a fiával, nem igazán látták át, hogy mekkora terhet visel a másik, mindketten krónikusan fáradtak és frusztráltak voltak, gyakoriakká váltak a veszekedések, házasságuk a többfrontos harc miatt megromlott.
Ekkor váratlanul egy olyan helyzet adódott, amikor két alternatíva között választhattak.
Tamás tanársegédi állásajánlatot kapott a szegedi egyetem középkori egyetemes történeti tanszékétől, és néhány nap múlva külkereskedelmi munkakörbe hívta az a forgácsoló szerszámipari vállalat is, ahol ezt megelőzően közel 4 évig tanította német nyelvre a vállalat vezetőmunkatársait.
Az egyetem szerény, Tamás akkori fizetésénél alacsonyabb, összeget ígért, segítséget Andrea álláskeresésénél, és a lakáskérdés megoldásánál, ám kevés tanszéki kötelezettséget, így időt, lehetőséget, és megfelelő légkört a tudományos kutatáshoz. Az ajánlat elfogadása a szerkezetkész ház eladását, Szegedre költözést, és panellakást jelentett volna.
A vállalat magasabb fizetést, külkereskedelmi szakmai képzettség megszerzésének támogatását, külföldi szakmai utakat, és - megfelelő ambíciók esetén - szakmai érvényesülést ígért. Mindezért az exportpiac jelentős bővítését, és az exportforgalom hatékony, önálló bonyolítását várta. A család elfogadás esetén gyorsabban fejezhette volna be a házépítést, és hamarosan tágas, kertes házba költözhetett volna.
Tamásnak önmagában a tanítás tetszett, munkája elismertségével sem volt gond, de a rengeteg pénzkereső különmunka már-már lelkiismeret furdalást okozott számára, hiszen ez nyílván az iskolai munka rovására ment.
A házépítés anyagi terhei még így is meghaladták lehetőségeiket, és az emiatti pénztelenség rendkívül nyomasztó volt.
Tamásban régóta szunnyadt tudományos ambíció, amit már kétszer is megpróbált gyümölcsöztetni, de a mindennapi munka mellett képtelen volt ledoktorálni. Ezért nem mást, vagy a körülményeket hibáztatta, hanem saját magát. Úgy érezte, hogy képtelen az alkotó munka és a létfeltételek biztosítása között a helyes arányt, és így lelki egyensúlyát megtalálni.
Tamást meglepte, hogy felesége - állapota ellenére - a szegedi alternatíva mellett tette le a voksát, ami várhatóan a legnagyobb változást hozta volna életükben.
Andrea szeretett volna hozzájárulni ahhoz, hogy Tamás visszataláljon önmagához, és ettől azt remélte, hogy visszanyeri a szerető, érzékeny, gyengéd és törődő férjet és apát.
Tamás ezért hálás volt, mert ő is felnőtt élete korrekciós lehetőségét remélte a szegedi lehetőségben, de túl sok bizonytalansági tényezőt látott, és tartott attól, hogy az alacsonyabb kereset, és a nagyobb család miatt ideje jó részét külön munkák hajszolásával fogja tölteni, mint eddig.
Hosszú mérlegelés után végül is a szegedi ajánlatra mondtak igen-t, így meglepetést okozott a tanszékvezető rövid levele: „a tanszéki stratégiánk csődöt mondott”, ezért nemet kell mondania. Ebben a fordulatban Tamás egyfajta sorsszerűséget látott.
Mivel a másik ajánlatot már lemondta, így maradt egyelőre a gimnáziumban, de a vállalati nyelvoktatást folytatta. Így történt aztán, hogy novemberben újabb ajánlatot kapott, de ekkor már igent mondott.
Környezetében szinte mindenki őrültségnek tartotta döntését, és megpróbálta lebeszélni. Elképzelhetetlennek tartották, hogy egy ízig-vérig bölcsész, szakismeretek és gyakorlati tapasztalatok nélkül, a dinamikusan fejlődő külkereskedelemben, helyt tudjon állni.
Tamás belső hangját követve kitartott döntése mellett.
Andrea közben fiukkal együtt Drezdába utazott, hogy második gyermekük is kint szülessen meg. Tamás a szülés napján meglátogatta feleségét a kórházban, Andrea fürkésző szeme csak megindultságot, elégedettséget, bizakodást, és szerelmet fedezhetett fel férje tekintetében, aggodalmat, és bizonytalanságot már nem.
Tamás nem látta és nem érezte, hogy olyan közeli a rendszerváltás, és a Szovjetunió összeomlása, de párttagsága az 1987-es váltást követően csak a tagdíj fizetésére korlátozódott.
Új munkahelyén Tamás exporttal foglalkozott, és egyidejűleg érzékelte a fejlett piacgazdaság igényeit, és a hiánygazdaság korlátait. Vállalatának szerszámai és szerszámtartói hiába voltak kedvező árfekvésűek, szinte soha sem tudták betartani a szállítási határidőt, a minőség is ingadozó volt, és óriási raktárkészletre volt szükség alapanyagokból és gyártóeszközökből. Minden gyártó készletezéssel próbálta biztosítani szállítókészségét beszállítói megbízhatatlansága miatt, ami összességében áruhiányhoz vezetett.  Hiába voltak gyártási programok, elvi szállítási határidők, a termelésirányítás különböző szintjein lévők a megrendelők nyomására mindig összekuszálták azokat, és a legnagyobb befolyással rendelkező akarata érvényesült.
Tamás rendszeresen járt jelentős nemzetközi kiállításokon, üzleti partnereknél, úgy termelő-, mint kereskedő cégeknél, Németországban, Ausztriában, Svájcban és Olaszországban, és munkakörénél fogva napi kapcsolatban volt nyugati cégekkel, azok különböző szintű vezetőivel. Mivel rövid idő alatt megszerezte a munkájához szükséges külkereskedelmi és műszaki ismereteket, és érdeklődő nyitottsága révén bárkivel el tudta fogadtatni magát, lehetővé vált számára a fejlett piacgazdaság működésének egyre árnyaltabb megismerése.
Tamás számára már nem volt kérdéses, hogy melyik társadalmi rendszer alkalmazkodó készsége, reagáló képessége, és mindenekelőtt gazdasági hatékonysága jobb, az sem, hogy melyik tud állampolgárai számára magasabb életszínvonalat, és főként életminőséget biztosítani, és a Ruhr-vidéken, például Essenben járva, megtapasztalhatta, hogy a Nyugat a környezetvédelemben is előttünk jár.
Tamás tisztában volt a különbségek történelmi okaival, de már nem hitt a modernizáció gyorsításának, és a különbségek csökkentésének az adott rendszer keretei közötti lehetőségében, így örömmel fogadta a rendszerváltást, és bizakodó volt Magyarország jövője tekintetében.
Andrea egyre vonzóbbá vált, arcára kiült a boldog és elégedett anya mosolya, derűsen szemlélte az életet, egyre jobban illeszkedett be a magyar valóságba, egyelőre a sok örömöt és magas önbecsülést nyújtó anyaságnak szentelhette magát, és az új otthon berendezésével foglalatoskodhatott.
Kezdett hasonlítani családi életük a kezdetekre, ha több idejük nem is, de több energiájuk maradt a korábbiaknál egymásra, hétköznapjaik megszépültek, és bár nyaralásaik ekkor még egyszerű és olcsó szakszervezeti üdülőkben zajlottak, Andrea talán kezdte úgy érezni, hogy 8 évvel a Magyarországra költözésük után nincsenek rosszabb helyzetben, mint lennének az akkori NDK-ban, amely a túlélésért küzdött, és nem volt még látható a végkifejlet.
Tamás érzékelve vállalata gyors hanyatlását, kereste a kibontakozás lehetőségeit, és mivel cége külkereskedelmének szálait kezében tartotta, több osztrák és német üzletembert ismert meg, akik vegyes vállalatot kívántak Magyarországon létesíteni ott, ahol a megfelelő szakemberek, gyártási tapasztalatok, és bizonyos műszaki kultúra rendelkezésre állt. A káosz teljes volt, a bizonytalanság még nagyobb, így a legértékesebbet lehetett az állami szektorból szinte akadálytalanul elvonni, sorsára hagyva a maradékot.
Közben váratlan dolog történt családi életükben. A gyors, és pozitív változások sodrában közelebb kerültek egymáshoz, néha megfeledkeztek a szükséges óvatosságról, és így történt, hogy Andrea ismét teherbe esett.
Andrea nem akarta vállalni a 3. gyermeket, mert mindig is kettőt terveztek, ám Tamásnak más volt az álláspontja. Azzal érvelt, hogy bűn lenne elvetetni a gyereket, mert a másik kettőt nagyon akarták, és nehezen születtek meg, ezt nem akarták, mégis megfogant. Ez egy szerelemgyerek, aki annak a folyamatnak a szimbóluma, hogy újból konszolidálódott közös életük. Tamás elismerte, hogy a gyermeknevelés legtöbb gondja eddig is Andreára nehezedett, mégis arra kérte, hogy ne kövessenek el jóvátehetetlen hibát.
Andrea végül engedett.
Tamás az ajánlatok közül egy baden-württembergi cég ajánlatát fogadta el, és mivel cége részleges privatizációjáról áttekintése volt, mindent tudott, ami egy vegyesvállalat alapításához szükséges volt.
Jókor kapta Tamás az ajánlatot, mert Andrea, de mindenekelőtt szülei, titokban abban reménykedtek, hogy a vállalkozó szellemű Tamás talán most belátja, hogy német feleségével, és német állampolgár gyermekeivel - ez Andrea határozott kérése volt cserébe azért, hogy Magyarországon élnek - nagyságrendekkel nagyobb lehetőségei lennének az egységes Németországban, mint a vergődő Magyarországon, és hogy gyermekei jövője miatt is rászánja magát a visszaköltözésre.
Ám Tamás belső hangját követve itthon maradt, és egy német többségi tulajdonú termelő vállalat élére került, és üzleti partnerével viaskodva kellett felismernie, hogy a megváltóként fogadott befektetők nemcsak Magyarországnak, hanem az egész kelet-európai térségnek alárendelt szerepet szánnak, és a felzárkózás gyorsítását tőlük nem várhatjuk, ehhez nemzeti stratégiára, és a térség országainak összefogására lenne szükség.
Közben zajlottak a strukturális változások, kiépültek a polgári demokratikus intézmények, de a nagy társadalmi csoportok hatékony érdekvédelmét, és érdekérvényesítését lehetővé tévő fórumok nélkül, részleges kárpótlásra került sor, teljes gőzzel folyt a társadalom igazságérzetét mélyen sértő privatizáció, és mindez ádáz politikai csatározások, kétszámjegyű infláció, és rekordmértékű munkanélküliség mellett.
A figyelmes szemlélő képet alkothatott magának a jelen alapján a korai kapitalizmus rideg, zord és embertelen világáról. A létbiztonság eltűnt örökre, széles tömegeket vetettek ki a változások életük megszokott keretei közül, és jelentős társadalmi csoportok életterveit rombolta szét brutálisan a rendszerváltás.
A társadalmi különbségek növekedtek, és az új hatalmi és gazdasági elit szűkkeblű önzésével, harsány kivagyiságával, és együttérzés nélküliségével az egyik oldalon, nagyon alacsony hatékonyságával és eredményességével a másikon, gyorsuló mértékben használta el a reálisan gondolkodó, politikailag aktív társadalmi csoportok rendszerváltással kapcsolatos reményét és bizakodását.
    Tamás és Fritz, a német gyártó cég tulajdonos, Kft-t alapítottak a rendszerváltás évében, amelyben Tamás végül 10 %-os törzsbetétet szerzett, és kisebbségi tulajdonos lett. A 90 %-os rész tulajdonosa kezdetben a német cég, majd Fritz, majd egy hongkongi cég, végül egy lichtensteini cég lett.
    Fritz Magyarországon tömeggyártás kategóriájába tartozó termékeket kívánt gyártatni, és ehhez az anyacéggel azonos feltételeket biztosított. Az új cég ugyanazon alapanyagból, ugyanazokkal a gépekkel, gyártóeszközökkel, segédanyagokkal, alkatrészekkel és tartozékokkal dolgozott, az anyacég gyártástechnológiája, műszaki dokumentációja, és munkalapjai alapján.
Ennek motívuma az volt, hogy az anyacég versenyelőnyt szerezzen konkurenseivel szemben a gyártási költségek csökkentésével; lökhárítóra tegyen szert, amely konjunktúra esetén bővítést, recesszió estén leépítést tesz lehetővé anélkül, hogy az anyacég a gazdasági ciklusokat igazán megérezné; nincs mentalitásbeli akadálya annak, hogy két- vagy akár három műszakban, sőt a hétvégén is folyjék a munka konjunktúra idején; Németországban egyre nehezebb szakember utánpótlást biztosítani a fémmegmunkáló szektorban, mert még a magas szaktudást jelentő CNC-technológia is azt jelenti, hogy 8 órán át, teljes koncentráció mellett, gépnél kell dolgozni; és nem elhanyagolható a jelentős adóelőny sem, amit egy ilyen leányvállalat kínál.
Tamás erőfeszítései eredményeként fokozatosan „újgazdag” lett. Magas fizetés, többmilliós évi osztalék, szolgálati autó, új VW Passat családi autóként, tavaszi-, nyári-, téli szabadságok, és befektetések voltak a jólét látható jelei.
Andrea ekkor már lektorként dolgozott a helyi főiskolán, a szülések ellenére alakja csöppet sem vesztett karcsúságából, arca ragyogott, tekintete derűs és bizakodó volt, vidámsága és szinte állandó jókedve a család alaphangulatának meghatározója volt. Egyszerűen szemmel láthatóan boldog, harmonikus, és elégedett volt.
Ezzel szemben Tamás évről évre testesebb lett, külsejére kevesebb gondot fordított, arcára kiült a koránkelés és a hosszú munkanap miatti hajszoltság, és - a tulajdonképpeni többségi tulajdonos - Fritzzel folytatott, idegölő, telefon - és faxváltások, és havi gyakoriságú, személyes beszélgetések miatti frusztráltság, és az állandó problémamegoldás és érdekérvényesítés miatti keménység.
Tamás idővel új szokásokat vett fel.
Mivel a család anyagi jóléte elsősorban tőle függött, és üzleti kérdésekkel foglalkozva jobban kiismerte magát a pénz világában, gyakran hozott jelentős befektetési döntéseket Andrea megkérdezése nélkül.
Nem egyeztette az üdüléseket sem Andreával, hanem egyszerűen kiválasztotta és kifizette ezeket, szándékai szerint örömöt akarván okozni szeretteinek, mégis megfosztva őket a közös tervezés örömétől.
Tamás kitűnően elsajátította az akaratérvényesítés technikáját, ugyanakkor pokolian szenvedett Andrea passzív ellenállásától.
Tamás több elismerést várt legalább az anyagi sikerért, de nem kapta meg feleségétől.

„Az én teljesítményem a három gyerek nevelése terén legalább olyan fontos családunk számára, mint a Te erőfeszítésed az anyagiak frontján. Miért gondolod, hogy ez valamire feljogosít? Te talán méltányolod fáradozásaimat?”

Tamás ollóba került otthon is. Szenvedélyesen szerette feleségét, de külseje miatt vonzereje érezhetően csökkent, és lelkileg is függővé vált, mert mindent megtett volna felesége elismeréséért, de ő a közöttük folyó pozícióharcban éppen ezt használta fel ellene fegyverül, női ösztönére hallgatva.