Ugrás a tartalomra

 

ÖSSZETARTOZÁS – Kőrösi Zoltán novellája

Nyilasi Tibor elmondta, köszöni szépen a részvétet, nem történt semmi baj. Mindössze a Lónyai utca felől sétált a Kálvin térre, amikor itt, a közeli iskola mellett elballagva, egy nyitott pinceablak lehetett az oka, az a szag, ami abból a pinceablakból kiömlött.

 

 

 

KŐRÖSI ZOLTÁN

ÖSSZETARTOZÁS

 

 

 

 

 

 

Kettőezer-tizenegy március huszonegyedikén, kora délután egy férfi állt a Lónyay utca és a Török Pál utca sarkán. Tavaszias, napfényes idő volt, korán jött, csalóka tavasz. A férfi egyedül állt a sarkon, férfias önuralommal, de visszatarthatatlanul sírt. A válla meg-megrázkódott, a könnyek végigcsorogtak az arcán. A járókelők bizalmatlanul kerülgették a síró embert,  míg végül egy idősebb hölgy, aki egyébként a pár lépésre működő élelmiszer-áruházból tartott hazafelé a kerekes bevásárló szatyrával, megszólította. Addigra a boltból kifelé jövet már többen is megálltak mellettük, s nem sok időbe telt, hogy az egyik kíváncsiskodó felismerje, hogy a síró férfi nem más, mint Nyilasi Tibor, a Ferencváros egykori labdarúgója, hetvenszeres magyar válogatott.

Kisebb tömeg alakult már ki a férfi körül, találgatták, vajon családi gyász, lesújtóan rossz hír érte-e a hajdani labdarúgót. Cseperegni kezdett az eső, aztán hirtelen kisütött a nap.  Nyilasi Tibor elmondta, köszöni szépen a részvétet, nem történt semmi baj. Mindössze a Lónyai utca felől sétált a Kálvin térre, amikor itt, a közeli iskola mellett elballagva, egy nyitott pinceablak lehetett az oka, az a szag, ami abból a pinceablakból kiömlött. Mert tudja ő, olvasott már efféléről, hogy az ember a szagok elleni védekezésre a legképtelenebb, még arról is hallott, hogy az agyunk legősibb, s legösztönösebben reagáló részébe érkeznek be a szagok, nem csoda hát, hogy a legkevésbé tudatosan reagálunk ezekre az ingerekre.

De mégis.

Mert ahogy itt, a vörös téglás ház, az iskola előtt eljött, s abból a pinceablakból felcsapott a szag, akkor ő már nem is a Lónyai utcán sétált, hanem ott volt a régi öltözőben. Egészen pontosan ott volt egyszerre minden egyes öltözőben, ahol valaha is megfordult. A szagban pedig ott volt a gumi stoplik szaga, a bőrlabdák illata, ott volt a lekopott öltözőpadok savanyú párája, a gyúrópadok töredezett bőrborításának a szaga, a vizes törölközők lehelete, az alumínium stoplik hidegsége, az ificsapat öltözőjének mészszaga, a Fradi-öltöző bemelegítő-krém szaga, a frissen nyírt fű édes illata, az Austria Wien kesernyés, patikákhoz hasonlatos levegője, a Népstadion enyhe dohszaga.

Milyen szag?, kérdezte a bevásárló kocsis asszony. Itt annyi féle szag van, az ember nem is tudhatja.
Nyilasi egy pillanatra elhallgatott, értetlenül nézte a kérdezőt, aztán megrázta a fejét, mintha egy bogarat hessegetne el, és folytatta.

Abban a szagban benne volt a táskák illata, a frissen mosott mezek kipárolgása és a meccs után halomba szórt szerelések izzadtságszaga, benne volt a megérkezések izgalma és a szünetek kiabálása, a zuhanyozások és brügölések vízcseppjei,  a csapathoz tartozás szaga és a sérülések fémes íze, a cipőpaszták és műanyagok keveredése, a szürkületbe forduló délutáni edzések por és salakszaga, a bemelegítő pályák göröngyei, az argentin füvek ezüstös színe, a Fradi-pálya betonkaréjának rücskös tapintása.

Nem tehetek róla, tárta szét a karját ott a Lónyai és a Török Pál utca sarkán Nyilasi Tibor.
Nem tehetek róla.

Hát persze, hogy nem.

Nem sírt már, de a könnyek éppen úgy csíkozták az arcát, mintha egy nehéz meccs után az izzadság maszatolná a bőrét.
Éppen úgy, ahogy a kicsi eső csíkozta a Lónyay aszfaltját.
De most már jobb?, kérdezte tőle a karját megérintve a bevásárlószatyros asszony.
Nem, dehogy jobb, rázta meg a fejét Nyilasi Tibor.
Elgondolkodott, s aztán nyugodt, halk hangon szólalt meg.
Nem jobb.
Most sokkal rosszabb, felelte.
Sokkal rosszabb.

Rámosolygott az asszonyra, szelíden, de határozottan félretolta őt, majd hosszú, kissé kacsázó léptekkel megindult a Kálvin tér felé. Úgy kígyózott át a közlekedési lámpánál összetorlódott tömegen, le-lehajtott fejjel, mint aki labdát vezet az ellenfél középpályás során át.
Aztán már el is tűnt, ment tovább. 

Irodalmi Jelen

Irodalmi Jelen

Az Irodalmi Jelen független online művészeti portál és folyóirat. Alapítva 2001-ben.

.