Ugrás a tartalomra

Völgypróba – Körkép a Művészetek Völgyéből 2011/3.

Az utóbbi napokban teszteltük a Völgyet, mennyire nyitott, hova is engedik be Hargitai Ildikó pajzán meséit a Likból lött leány című kötetből. Kerestünk hozzá egy székely mesemondó lányt, aki kicsi sámlijával és népviseletében életre kelti a kívánós legényt.

Fotóriporttal!

 

 

 

Völgypróba


– Körkép a Művészetek Völgyéből 2011/3.

 

Az utóbbi napokban teszteltük a Völgyet: tudunk-e néhány óra alatt kötetbemutatót szervezni a semmiből. Sikerült. Hobo Pilinszky-estje már kevésbé, de Ferenczi György Petőfi-je és a monostorapáti utcazene megmentette a napot.

Hobontológia (Kapolcs, Gástya-árok, 2011. július 25.)

Hobónak az esős időjárás miatt a Gástya-árok melletti hangárban tartott Pilinszky-estjén bezáródtak a közönség mögött az ajtók, az előadó a megfelelő helyre tessékelte a bejárat mellett álldogálókat, miközben a fotósokat is rendre utasította. A Hangzó Helikon sorozatban megjelent cédé (Pilinszky, írásunkat l. itt) előadás-változata a díszlettel együtt sem tudta megteremteni azt a hangulatot, amelyben a dallamok után tévelygő szöveg Hobo szájában a katarzis lehetőségét megteremtő, élvezhető produkcióvá válhatott volna. A funkciótlan elidegenítések (szavalás háttal a közönségnek, reflektor a nézőtérre), Hobónak a hangmérnökkel és a technikával való konfliktusa, az időnkénti kirohanások az érzelmi ingadozás érzékeltetésére mind-mind harsánnyá és zavaróvá tették a Pilinszky-montázst. Már-már az az érzésünk támadhatott, hogy az előadó nincs tisztában a sorok lehetséges jelentésével, mint ahogy Vidnyánszky Attila zenei aláfestése azok ritmusával. Hobo sztárallűrjei pedig csak azt erősítették, hogy az idegrendszert megterhelő Pilinszky-est ezernyi frusztrációja mögött eltűnt minden, amit lírának nevezhetnénk.

Petőfi rackásítása (Kapolcs, Kaláka Versudvar, 2011. július 25.)

Ferenczi György és a Rackajam Petőfi-koncertje viszont a színpadi jelenlét, a könnyűzene és az ezzel összekapcsolódó improvizáció magasiskolájaként a költő felvidéki levelezése alapján mutatta be a verseket (l. videó-összeállításainkat). Az együttes a harangzúgásra rögtönzött Négyökrös szekér-rel, és az AC/DC-számmal vegyített versfeldolgozásával tovább formálta a cédén hallható számokat. Ferenczi prózai átvezetéseivel a stand-up comedy műfaja felé is elkalandozott, a közönség pedig megtudhatta, milyen az, ha az egykori felvidéki utazó ellátogat a rackák világába.

Völgypróba – rögtönzött kötetbemutató (Kapolcs, Teaház, 2011. július 26.)

Az utóbbi napokban teszteltük a Völgyet, mennyire nyitott, hova is engedik be Hargitai Ildikó pajzán meséit a Likból lött leány című kötetből. Kerestünk hozzá egy székely mesemondó lányt, aki kicsi sámlijával és népviseletében életre kelti a kívánós faszú legényt. Az Irodalmi Jelen stábjának tagjai végigjárták a kiállítóhelyeket, a kocsmákat, és egy kivételével mindenhonnan elküldték őket. Végül a Teaház udvarán sikerült Csernik Szende segítségével népes közönséget toborozniuk, szórólapot osztogattak, és miután kitették a bejáratra a tizennyolcas karikát, kezdődhetett a közös pirulás. Lassacskán mindenki rájött, hogy ő is a likból való, és a pironkodás helyett a másfél órásra nyúlt felolvasás után a szervezők is szembesülhettek azzal: a vendéglátósok, kiállítóhelyek többszörös elutasítása ellenére a Völgy határai igenis nyitogathatók. Akár Monostorapáti felé is, ahol a helyi Borudvarban és a Vén Platánban a szervezett programokon felül minden este amatőr formációk mutatkoznak be a Melodisztik nevű, francia revüslágereket játszó együttestől a Kelly Hősei veszprémi rockzenekarig.

(A bemutató szervezési munkálataiért köszönet Farkas Daniellának, Farkas Rékának, Szalai Anikónak és Szalai Péternek.)

Királyi irodalom (Kapolcs, Király Udvar, 2011. július 26).

A Magyar Írószövetség szervezte irodalmi programok a beszédes nevű Király Udvarban kapnak helyet. A színpadon általában két kortárs író váltja egymást, akiket a felolvasóestek megszokott menetrendje szerint a moderátor faggat műhelytitkokról, majd néhány újabb írás is elhangzik. Közben Rózsássy Barbara irányításával a színpadhoz közeli irodalmi homokozóban születnek rögtönzések, átiratok a jelen lévő szerzők műveiből, melyek a színpadra kerülve hozzáíródnak az életműhöz. Például Győrffy Ákoséhoz és Mile Zsigmond Zsoltéhoz, akiknek este más arcát is megismerhették a királyi irodalom rajongói. A két szerző a zene területén is kipróbálta magát, amikor a Bajdázó együttes tagjaiként is bemutatkoztak.

Arról pedig, hogy miért ez volt a leghosszabb nap a Völgyben, Weiner Sennyey Tibor írásában olvashatnak.

Boldog Zoltán

További képeink:

Eső után köpönyeges kép

 

Márta István a völgyautó szervizelési munkálatait ellenőrzi

 

L. Simon László talán lapátra teszi Weiner Sennyey Tibort

 

Csernik Szende hamar likból lött leánnyá változott

 

A közönség kívánós leányai és legényei

 

Ferenczi György és a Rackajam a színpadon

 

Jó kérdés...
 

Irodalmi Jelen

Irodalmi Jelen

Az Irodalmi Jelen független online művészeti portál és folyóirat. Alapítva 2001-ben.

.