Ugrás a tartalomra

Elmondja három versét Szentmártoni János

A Magyar Írószövetség 2010-ben elnökévé választotta a harmincöt éves költőt, aki hét verseskötetet publikált eddig, több antológia, továbbá a Magyar Napló szerkesztője és egy tizenkét éves kislány édesapja. Három versét mondja el. 

Kapcsolódó: Fiatalodás a Magyar Írószövetség élén

 

 

 

Szentmártoni János 1975-ben született Budapesten. A Vásárhelyi Pál Szakközépiskola elvégzése után az ELTE BTK magyar szakán szerzett bölcsészdiplomát 2000-ben. 1989-1996 között a Stádium Fiatal Írók Körének alapító tagja. 1997-ben a Jelenlét folyóirat társszerkesztője. 2000-től a Magyar Napló folyóirat versrovatának és a Magyar Napló Könyvkiadónak felelős szerkesztője.
2004-től a Magyar Írószövetség Költői Szakosztályának elnökségi tagja. 2006-tól a Tokaji Írótábor kurátora, 2006-2009-ig a Könyves Szövetség elnöke és az Új Átlók Művészeti Társaság titkára,2009-től az NKA Szépirodalmi Kollégiumának,
2010-től a Móricz Zsigmond ösztöndíj kuratóriumának és a MISZJE elnökségi tagja. 2010-ben megválasztották az Írószövetség elnökévé.
Nyolc évig szerkesztette Az év versei című reprezentatív antológiát. Verseit fordították angol, bolgár, finn, francia, lengyel, német, román, spanyol nyelvre. Egy tizenkét éves kislány édesapja.

Kötetek
Útszéles magány (versek), Stádium Kiadó, Budapest, 1995.
Madárjós (versek), Tevan Kiadó, Békéscsaba, 1998.
Itt a papíron (versek), Széphalom Könyvműhely, Budapest, 2001.
Eleven csónak (esszék, kritikák, tanulmányok), Magyar Napló Kiadó, Budapest, 2004.
A másik apa (versek), Stádium Kiadó, Budapest, 2005.
Ulysses helikoptere (versek), Tipp-Cult - Parnasszus, Budapest, 2008.
Ballada hétköznapi díszletekkel (válogatott versek), Stádium Kiadó, Budapest, 2010.

Díjak
Gérecz Attila-díj (1995)
NKA alkotói ösztöndíj (2002)
Tokaji Írótábor Díja (2003)
NKÖM Édes Anyanyelvünk verspályázatának megosztott első díja (2004)
Arany János (Artisjus) Kutatói Ösztöndíj (2005)
Móricz Zsigmond ösztöndíj, NKA alkotói ösztöndíj (2006)
MAOE-ösztöndíj (2007)
József Attila-díj (2007)
Bertha Bulcsu Oklevél (2009)
MASZRE alkotói ösztöndíj (2009)
Polgári Magyarországért Alapítvány ösztöndíja (2010)

Irodalmi Jelen

Irodalmi Jelen

Az Irodalmi Jelen független online művészeti portál és folyóirat. Alapítva 2001-ben.

.