Vannak stabil ernyők is, ingatlanok, kicsit mégis ingatagok Helyet szakítanak ki maguknak a térből, nem önző szándékkal; szép, meleg, nyári napokon alattuk esznek, isznak, beszélgetnek, flörtölnek az emberek; talpukat nehéz súly rögzíti a földhöz, a szélvihar mégis elsodorhatja.

Ernyők – három húszmásodperces

Viharos az életük. Gyakran elveszítjük őket. Amikor kisüt a nap. Összecsukva. Elárvult, majd talált gyerekként vándorolnak gazdáról-gazdára. Megörül neki valaki, használja, majd ő is elhagyja valahol. Egy napfényes napon. Hacsak nem vedlik át napernyővé. Jó fogódzni valamiben, árnyékából kandikálni ki a nagyvilágba.
Vannak stabil ernyők is, ingatlanok, kicsit mégis ingatagok Helyet szakítanak ki maguknak a térből, nem önző szándékkal; szép, meleg, nyári napokon alattuk esznek, isznak, beszélgetnek, flörtölnek az emberek; talpukat nehéz súly rögzíti a földhöz, a szélvihar mégis elsodorhatja.

A lift előtt várakozva figyeltem fel a jól öltözött hölgyre, aki annyira lenyűgöző jelenség volt, hogy nem tudtam levenni róla a szemem. A liftben vettem észre, mennyire idős. Tartása, kisugárzása szerint évtízedekkel fiatalabbnak ítéltem. Kezében hanyagul régimódi, babusznyelű esernyőt tartott, ami tökéletesen illet ruházatához. Mikor kiszált, finoman biccentett a fejével. Egy utolsó pillantást vetettem utána.
Ha nem jegyeztem volna meg különleges ruházatát, azt hittem volna, tévedek. A távozó alak szálfaegyenesen, jobb kezével testsúlya nagy részét az esernyőre helyezve, arra támaszkodva ment, és ezt oly elegáns mozdulattal tette, hogy bicegését alig lehetett észrevenni.

A japánoknál, ha egy férfi ernyőt ajándékozott egy nőnek, az felért egy szerelmi vallomással. Én is kaptam. Ajándékba. Férfiesernyőt. Rajta fekete alapon égszínkék betükkel az állt:”Der deutsche Sommer ist ein grün angestrichener Winter” (A német nyár egy zöldre mázolt tél.). Majd további kék betűkkel még az olvasható: Heinrich Heine, Düsseldorf ’97.
    Ez a mi évünk volt. Akitől az esernyőt kaptam ugyanott, ugyanabban a csillagjegyben született, több mint száz esztendővel később. Nevében csak egy H volt, aztán abból is örökre néma H lett. A német nyár sötétebbre fordult, az esernyőről is lassan kopik az írás.