Nehezen tápászkodtak fel a padról. Az asszony rátámaszkodott a botjára, a férfi feltette a szódásüveg vastagságú szemüvegét, és egymásba karolva lassan elindultak a Ligetből a troli megálló felé.

Ligeti mulatságok
 

– Uram, tegnap itt maradt a szemüvege – szólalt meg a nő.
– Köszönöm, nagyon kedves – felelte a férfi, és elhelyezkedett a pad túlsó végén.
– Nem hiányzott? – kérdezte huncut mosollyal a nő, és lassan keresztbe tette a lábát.
– Az nem, csak maga – válaszolta a férfi, miközben maga elé nézett.
– De, hiszen nem is lát nélküle.
– Csak, amit nem akarok.
– És engem? – incselkedett tovább a nő.
– Magát nem kell látnom. Magát érezni kell. És én érzem minden pórusommal – felelte a férfi.
– Csak nem? Hiszen nem is ismer – replikázott tettetett haraggal a nő, és rekedtes hangon felnevetett.
– Dehogynem. Több mint negyven éve – hangzott a válasz.
– Hogy elment az idő! Emlékszik?
– Nagyjából – válaszolta a férfi.
– Papus! Most nem ez jön, hanem az, hogy „hát lehet azt elfelejteni?” – mondta a nő hangosabban.
– Úgy látszik, megöregedtem.
– Meg. Na, gyerünk! Majd holnap jobban fog menni.
Nehezen tápászkodtak fel a padról. Az asszony rátámaszkodott a botjára, a férfi feltette a szódásüveg vastagságú szemüvegét, és egymásba karolva lassan elindultak a Ligetből a troli megálló felé. Félúton lehettek, amikor megszólalt az asszony:
– De ugye csak vicc volt?
– Micsoda? – kérdezte a férfi.
– Hogy elfelejtetted a szöveget, amit évek óta játszunk itt egymással a Ligetben.
– Hát lehet azt elfelejteni?
– Már megijedtem – motyogta maga elé az asszony.
– Mitől?
– Hogy tényleg megöregedtél.
Azzal szorosabbra húzta a fején a kendőt, és göcsörtös ujjaival lesöpört az öregember kabátjáról két száraz falevelet.