A szakembert mivel támadójának sziluettjét képtelen volt kivenni, egyre inkább páni félelem kerítette hatalmába.

Vadnyugat

A frissen diplomázott kommunikációs szakember (aki neve elhallgatását kérte) egy ködös téli napon sietve és reményekkel eltelve tette meg a lépéseket első állásinterjúja felé; amitől is sikeressége mellett legalább egy félmilliós kezdő fizetést remélt. Egy sötét sikátor mellett átvágva azonban általa agresszívnek ítélt szavak ütötték meg fülét:
    – Hé, maga ott! – igen, jól halotta.
    – Pardon, esetleg valami problémája van? – kérdezte a szakember földbegyökerezett lábakkal a sötétben rejtőzködő idegent; válaszként azonban csak némi krákogást és az ettől eszmeileg elválaszthatatlan köpést kapta a földre.
A szakembert mivel támadójának sziluettjét képtelen volt kivenni, egyre inkább páni félelem kerítette hatalmába. Hirtelen nem tudta milyen közösen elfogadott kulturális normák emlegetésével tudná lefegyverezni támadóját, így agyán átfutott nemcsak a képzett mediátorral végzett közös problémamegoldás, de az esetleges értékek önként való átnyújtása illetve a közös igazság meghatározásának szókratészi módszere is. A hallgatóként eltöltött évek összes konfliktus megoldó módszere egyszerre cikázott az agyában és az ettől kialakuló pánikrohamra való szíves tekintettel hősünk végül amellett döntött, hogy „elájul”.
– Én csak az időt akartam tudni. – válaszolt a szürkeségből kilépve, elhaló hangon egy jó kiállású öreg hölgy.