A piros cserepes háztetők, a mélykék tenger, mind átöleltek.
„Van valami szép ebben a lányban” – gondolta Gábriel.

Lelkek találkozása

Mária a könyvtárban válogatott, amikor egy férfi hangjára lett figyelmes. A hang nyugodt és kiegyensúlyozott volt. Mária megfordult, és a férfi szemeiből megfoghatatlan, szelíd erő sugárzott felé. A lány lelkét védő fénykörök megnyíltak, és a férfi megérintette a lelkét.
– Gábriel vagyok – mutatkozott be váratlanul a férfi.
– Mária – nyújtotta üdvözlésre kezét a lány.
– Milyen könyvet választottál?
– Egy dubrovniki útikönyvet.
– Dubrovnikba utazol?
– Már hazajöttem, de ez egy új könyv.
– És tetszett Dubrovnik?
– Szerelmes lettem belé.
– Elég volt hozzá egy találkozás?
– Igen. Az igaz szerelemhez nem kell sok idő. Meglátod és megérinti a szívedet. És örökre ott marad benned. Dubrovnik megérintette a szívemet. A piros cserepes háztetők, a mélykék tenger, mind átöleltek.
„Van valami szép ebben a lányban” – gondolta Gábriel.
– Legközelebb én is elutazom Dubrovnikba.
– Ha ott leszel, gondolj majd rám.
– Rendben.
– Örülök, hogy találkoztunk.
– Biztosan nem véletlenül.
      – Nem hiszek a véletlenekben.
– Én sem – felelte Gábriel és mélyen Mária szemeibe nézett.
Mária elhallgatott, nem tudott megszólalni. Így nézték egymást szótlanul pár pillanatig, majd elköszöntek egymástól.
Mária kisétált a parkba, egyedül akart lenni. Gábrielre gondolt. Érezte, hogy valahonnan, nagyon régről, ismeri a férfit. „Már láttam valamikor ezt a szempárt” – gondolta magába mélyedve.
Ekkor egy feketerigó ugrált felé, úgy tűnt, mondani szeretne valamit.
Attól a pillanattól kezdve, amióta Gábriel a szemeibe nézett, Mária tudta, megváltozott az élete. Szívét elöntötte a végtelen boldogság és a szomorúság érzése.
„Mi történik velem? Látom még?” – kérdezte önmagától.
A feketerigó ekkor füttyentett egyet és elrepült.
Mária még jó ideig ült a parkban, már nem gondolkodott. Engedte, hogy érzései szabadon repítsék lelkének rejtett útjain.