Nagy Gáspárra emlékezett Budakeszi, a költő születésének 60. évfordulóján

„Lejegyeztem az unokámnak, aki talán megéri a következő teljes napfogyatkozást, és azt is, hogy a magyarok addig világbajnokságot nyernek.” – írta Nagy Gáspár az  Amikor a gall kakas négyszer kukorékolta el magát című a 1998-as foci VB-re emlékező sorai elé.  

 Nagy Gáspár szerette a játékot, a valóságban és a költészetben is, mert a fociból és az írásból nem öregedhet ki az ember. A játék abbahagyhatatlan, legyen szó versről, avagy a rúgható bőrről. Aki éjszaka a papír fölé hajol, nappal jóleső fáradtsággal hunyorog a világba, de mert a magyar poétika hagyománya a szavakkal való halálosan komoly játék, így nem térhet ki az illető a gyepen való megmérettetéstől sem.
     Nagy Gáspár köznapi beszédben is jól forgó finom iróniája, szelíd humora, karikírozó képessége, a groteszk fordulatokhoz való érzéke jól működött a pályán is. A versláb nem bicegett, de egy-egy hétvégi megmérettetés után az izmok, az inak, a csontok tiltakoztak. A bevált cselekről mégis érdemes volt beszélni. Mert Nagy Gáspár játékosnak, gondolkodónak, írónak is nagy volt. Sporttársnak, barátnak pedig fájdalmasan nélkülözhetetlen.

Május 9. reggel 9 óra – lassan gyülekeznek a résztvevők a Budakeszi sportpályán. Ide érkeztek már a kecskeméti Forrás folyóirat munkatársai, és itt vannak az egykori budakeszi és pannonhalmi barátok is, hogy Nagy Gáspár emlékének adózva megmérjék erejüket egymással a Budakeszin idén másodszor megrendezett kispályás labdarúgó torna alkalmából. Derült napnak nézünk elébe, bárányfelhők fodrozzák az eget. Miközben mindenki elfoglalja a helyét, s a kíváncsiskodó nézők a pálya széléről kémlelik a labda útját, a mérkőzés hevében kimelegedő játékosokat hűvös szellő legyezgeti. Vajon az idén melyik csapat viszi el a kupát? Aztán a lábak között eltűnő, majd kibukkanó labda után futók trappolása, a hálóba csapódó bőr, az egymással beszélgető emlékezők víziója előhozza bennem Nagy Gáspár költői világát, verseinek könnyed ritmusát, mintha a pályán ide-oda cikázó alakok között ő maga is megelevenedne:

Ott fönn

Szabad vagyok már
m i n d e n e k t ő l
barátaimtól
ellenségeimtől
akik ha vesztem
is akarják
a beborult égre
nevem írják
s eljövök onnan
esőnek hónak
vígasztalanokat
vígasztalónak
az ég szürke lapján
ott fönn – tűnődöm
mennyei betűkön

Ide írhatnám a helyezett csapatok nevét, de nem teszem. "... Annyit elárulhatok, hogy a "hazai" pálya lejtése miatt a Budakeszi csapatnak kedvezett a szerencse, ők vitték el a serleget, s győztest és vesztest, nézőt és játékost egyaránt a kegyeletteljes emlékezés hozott össze."Az idén, akárcsak tavaly is a játék szeretete és a kegyeletteljes emlékezés hozott össze győztest és vesztest, nézőt és játékost egyaránt. „Bármiről esett szó, egyetértettünk többnyire, de – 1956 s „környéke” mellett – leginkább a sportról, különösen a fociról beszélgettünk, éreztük tán, hogy a (férfi)lélek az ilyesfajta szócserétől képes ma már csak szárnyalni igazán, a politika – a majdnem mindent átszövő politika – bemocskol, s inkább földre ránt (hogy manapság a foci is tisztátalan, jól tudtuk persze, de azt is, hogy a játék, az Istentől való JÁTÉK, az soha). – emlékezik róla N. Pál József irodalomtörténész. „Mi pannonhalmi osztálytársai később sem a híres költőt tiszteltük benne, hanem az egykori diáktársat és barátot – mondja a pálya szélén éppen mellettem álló Murányi Gyula, Nagy Gáspár a hatvannyolcas prágai diáklázadásról írott Legényrészlet „Gyuszi barátom”-ja. Azt tartottuk, hogy a játék a legkomolyabb dolog a világon, mert általa ismerhető ki az ember igazából, s nekünk szerencsére volt is alkalmunk őt kiismerni és megszeretni játék alatt és az életben is. Gazsi sohasem volt kemény, nem csalt, míg mi Botond atyának sokszor odaraktunk egy kicsit. Egyik legkedvesebb versem tőle a Fiúk, ha feljutunk című, amelyet tízéves érettségi találkozónkra írt. A feljutást részben a pannonhalmi dombon álló alma máterre, részben azokra az ormokra értette, amelyet a hit bizonyossága és a tudás szabadsága adhat az arra szomjazóknak. Azóta mindannyian feljutottunk kisebb, vagy nagyobb csúcsokra, ő pedig már az odafönti égi mezőkről biztat minket. Jó emlékezni rá, az együtt töltött évekre, visszagondolni az indulásra, például versben szereplő bőrönd nagyságú „fordítható fedelű faládára”, amelyet a kollégiumban tanuló diákok számára fabrikáltak gondos kezek a faluban, a szülői házból küldött mosott ruha és a jóízű hazai koszt eljuttatására. Meghat, hogy ismét együtt lehetek azokkal, akik ismerték és szerették őt. Jövőre is eljövünk, ha hívnak, addig, amíg csak élünk!”
A mérkőzés után Debreczi Zsolt botanikus a Budakeszi Dendrológiai Alapítvány munkatársa mondott beszédet Nagy Gáspár fájának elültetése alkalmából, mely várhatóan a Budakeszi és Telki között telepítendő Arborétum első kis csemetéjeként ereszti majd gyökereit a földbe. Délután a Budakeszi Kultúra Alapítvány és a Nagy Gáspár Városi Könyvtár által meghirdetett „Jegyezvén szalmaszállal” című képzőművészeti és fotópályázatából válogatott művekből nyílt kiállítás a budakeszi Erkel Ferenc Művelődési Központ Erkel Minigalériájában. 
                                       

                                    Galgóczy Zsuzsa