Villáminterjú az Irodalmi Jelen női szerzőivel Nemes Nagy Ágneshez fűződő viszonyukról, II. rész

„Nélkületek, kedves Tibor, az erőnk is gyöngébb lett volna, az igazság pedig kimondhatatlan. Megzavart rádióadásban, átcsempészett újságban, könyvekben maradt épségben a törékeny hit, hogy föladni soha nem lehet, hogy értelme van, minden tilalmas versnek, gondolatnak, mozdulatnak, amely növekvő erővel feszül a hazug rendszernek…” – írja Lezsák Sándor atyai barátjának, Tollas Tibornak Lakitelekről, 1990 áprilisában.

A Balaton valamikor sokkal többet jelentett egyszerű hazai nyaralóhelynél: itt találkozhattak nyáron tömegesen keleti és nyugati turisták, amire a vasfüggöny világában máshol, máskor nemigen adódott alkalom. Kiss Noémi novelláskötete hamis nosztalgiától mentesen tárja fel régi nyarak emlékeit, tanulságait. – Az idei tomboló nyárban Pusztai Ilona faggatta az írót kötete hátteréről és külföldi fogadtatásáról.

Viola Szandra kortárs irodalmunk egyik legszínesebb egyénisége, nemcsak versei révén hívta fel magára a figyelmét, irodalomnépszerűsítő akciói, szenzuális művészeti performanszai, riporteri munkássága is jelentékeny. Annak apropóján, hogy a hónap alkotója az Irodalmi Jelenen a pályakezdés éveiről, a legújabb és készülő kötetéről készített portéinterjút a költővel Varga Melinda.

Petőcz András Idegenek című, a Napkút Kiadó gondozásában megjelent trilógiájának főhőse, Anna, gyermekkorában veszíti el édesanyját és legjobb barátnőjét, átél egy terrortámadást és egy túszdrámát, nemi erőszak áldozata. Minden erejét összeszedve földalatti alagúton keresztül eljut a szomszédos országba, ahol egyelőre béke van. Ez az első rész tartalma dióhéjban. A második könyvben egy rövidke időre úgy tűnik, Anna élete sínre kerül, de a háború békésnek tűnő, új otthonában is utoléri.

Az országot hol barbároknak, hol idegeneknek nevezett katonák támadják meg, a nép földalatti városba kényszerül. Anna saját felelősségére elhagyja a látszatbiztonságot. A tengerparton lakik egy kísértetvárosban, ahonnan már mindenki elmenekült, csak egy öregasszony járja unokájával a partot, kagylókat keresve, mert más ehető nincsen a környéken. A trilógia záró részében a szereplők fogságban élnek, egyértelműen az iszlám államra hajazó világban. A kínzás és az erőszak már-már leírhatatlan, ám Anna – időközben kiderül, hogy az igazi neve Aysa –, végül mindent túlél. Megöregszik, nyolcvanhat éves, amikor megjelennek a felszabadítók. A történet végén hazatér, mert „ott van az anyám eltemetve”. „Mert meg kell találni, hol van az otthon. Hogy ne legyünk annyira idegenek, legalább saját magunk számára ne legyünk azok.”

„A zsoltárversekbe is bekerült sok Isten-tapasztalatom. A #Jóéjtpuszi-kötet egyes darabjai viszont sokszor a Jézussal való beszélgetéseimből jönnek. Ilyenkor egyáltalán nem én találom ki a dolgokat, csak az íráskészségemet használom.

Nem az a típusú író, aki elbújna az élet elől – kevés olyan tűzfészek van a földön, amelyet ne járt volna meg haditudósítóként, újságíróként. Az élmények idővel szépirodalommá érnek, az utóbbi időben leginkább prózákká, de Jászberényi Sándor a versírást sem hagyta el. És immár „nyugati történeteket” is olvashatunk tőle, legutóbbi elbeszéléskötetének alcíme szerint. – Az alkotóval többek között valóság, előítéletek, mitológia és írás viszonyáról beszélgettünk, és arról is, mit tesz a „felhajtás” az íróval.

Janáky Marianna interjúsorozatában kortárs irodalmi alkotásokkal, friss könyvekkel "beszélget". Az interjúk érdekessége, hogy nem a szerzők a könyv bizonyos passzusaival válaszolnak a kérdésekre. Ezúttal Bene Zoltán Isten, ítélet című regénye volt terítéken.

„Templom a természet” – ezt tudjuk Baudelaire óta. Számomra tényleg. Egy hely, ahol nem kell tevékenyen részt vennem, csak figyelnem és éreznem. Még azzal is kiegészíteném a dolgot, hogy a lírámban a természetköltészetet sokszor összeszövöm a szerelmes versekkel. Az állatos verseket pedig a családi lírával.” – Viola Szandra és Halmai Tamás beszélgetése Acsai Rolanddal

Szeged szülötte, a város szinte minden művében megjelenik. Írói horizontja azonban lefegyverzően tágas: olyan otthonosan közlekedik századok és helyszínek között, mintha minden korban maga is élt és járt volna, beleértve a jövőt is. – Bene Zoltánnal a Szeged–Budapest térkoordinátákon át levélben beszélgettünk humanizmusról, történelmi regényről, szegediségről és az íróban lakozó különféle lényekről.

A Kárpát-medencei Tehetséggondozó Nonprofit Kft. keretében működő Előretolt Helyőrség Íróakadémia idén indította az 5. pályakezdő szépírói és a 2. mesterképző évfolyamot. Idén végzett az első kritikusi műhely, és elindult a második. Ebben ez évben 20 könyv jelent meg, ezáltal a kiadott könyvek száma 81-re nőtt. 2017–2019 között az Enumeráció-debütsorozatban 9, az idén már 11 debütkötet látott napvilágot, a kritikusi műhely tevékenységének írásos gyümölcsét pedig 5 kötetben foglalták össze az idén indult új sorozatban. Az intézmény jelenleg 53 fiatal írónak biztosít tanulmányi-alkotói támogatást, a művészeti oktatást és a szervezést 17 oktató és 6 mentor végzi, azaz mindösszesen 76 író tevékenykedik az Íróakadémián. Orbán János Dénes József Attila- és Magyarország Babérkoszorúja-díjas költőt, írót, a KMTG projektvezetőjét, az Íróakadémia elnökét kérdeztük a 2020-as irodalmi évről, irodalompolitikáról és a fiatal magyar irodalom helyzetéről.

Huszonéves, kötet előtt álló poéta az Irodalmi Jelennél a hónap alkotója decemberben. Latinul is versel, jól ismeri a kötött formákat, manifesztumot írt a kortársairól, megújította a vígeposz műfaját – Gál Jánossal Varga Melinda készített interjút.

Tíz éve újraéledt Budapest irodalmi életének egy meghitt műfaja: a már végképp letűntnek hitt szalonkultúra. A kezdetben a Hadik Kávéházban zajló esteket Juhász Anna álmodta meg, akinek volt miből merítenie: a Juhász család otthonát és az Új Írás szerkesztőségét egykor a legkiválóbb művészek jövésmenése töltötte meg élettel. Az Irodalmi Szalon immár fogalommá nőtte ki magát, s bár a tízéves gálaestet online kellett megtartani, a folytatás sok-sok jót ígér.

Hász Róbert 1964. november 1-jén született Jugoszláviában, a vajdasági (bácskai) Doroszlón. A Zomborban végzett középiskola után az újvidéki egyetemre került, ahol magyar nyelv és irodalom szakon tanult. 1991 őszén a délszláv háború miatt Magyarországra emigrált, azóta Szegeden él. 1996-tól szerkesztője, 2011-től főszerkesztője a Tiszatáj folyóiratnak. Első novelláit a zágrábi Sirius című irodalmi lap közölte horvát fordításban, majd a vajdasági magyar lapokban és antológiákban publikált. 1995 óta több novelláskötete és regénye látott napvilágot. Márai Sándor- és József Attila-díjas, Térey-ösztöndíjas alkotó. − Hász Róberttel Bene Zoltán beszélgetett.

Szabadúszó előadóművész, szabad lélek. Nem várt mástól segítséget a járvány idején sem, inkább „jól megtámogatta” önmagát, és abból teremtett szép, új világot, amit a több mint húszéves színészi pályája és a karantén ideje alatt menedéket nyújtó apró falu, Papolc adott. Zorkóczy Zenóbiával az újrakezdés elviselhetetlen könnyűségéről beszélgetett Lázár Emese.

„Közhely, de társas magány uralja az emberek életét a XXI. században, a pokoli zűrzavar pedig egyre erősebb, mondom ezt úgy, hogy közben próbálok nem politikai, társadalmi példákat hozni.” – másállapot, őrület az írás, mire képes a magány, az elidegenedés, egy nehezebb életperiódus, egy komoly trauma? Pörgős, feszes történetek poklot megjárt nőkről – Döme Barbarával a Nők a cekkerben című novelláskötetéről beszélgetett Varga Melinda.