A tudományos élet intrikákkal teli, zavaros viszonyai közé csöppen be az egyetemről a történet hőse, Kertész Zsolt, a fiatal, még kristálytiszta tudományról álmodozó biológus. Az ő, néhol teljesen naiv kérdésein keresztül pillanthat be az olvasó a mára iparszerűen űzött tudomány belső működésnek visszásságaiba. – Mádai Nándor írása

 
Georges Coma, a könyv hőse egy nap azt veszi észre, hogy az utcán mindenki felismeri. Ezt nem tudja mire vélni, hiszen ő nem tett semmit, amivel kiérdemelhette volna e figyelmet. Annak érdekében, hogy kiderítse, miért lett híres, a lexikonokban kezd keresgélni – Kovács Flóra írása

 
Horváth László Imre könyve igazi városkönyv, az urbánus lét szilárd állapotának lúgja, melyben a feloldást, feloldódást kapja meg az olvasó. Eligazodásképp szolgál az elhagyatott utcákon sétáláshoz, a megfelelő lelkiállapot kialakításához, hogy az, aki a kezébe veszi a könyvet, használati utasításként forgathassa. Megtanít élni? Talán. Szabálygyűjtemény, verssé tördelve – Ayhan Gökhan kritikája
 

 
A gyaloglás nemcsak az önmagunkra figyelés tere és ideje, hanem „a kételyek születési helye és ideje” is, melynek során szembenézünk saját magunkkal, megfogalmazzuk kérdéseinket, és azokra megpróbálunk válaszolni. – Vígh Imre írása

Az Irodalmi Jelen szubjektív (2010. 31. heti) TOP10-es ajánlója három kategóriában a 2010-ben megjelent kötetekből.

Költészet:

1. Szentmártoni János: Ballada hétköznapi díszletekkel (Stádium)
2. Juhász Ferenc: A gyermekkor csontváza. Új versek 2006-2010 (Kossuth)
3. Zsombok Tímár György: A tenger szociológiája (Stádium)
4. Magyari Andrea: Sztori (Tipp Cult Kft.)
5. Tamás Menyhért: Alkonyút (Égha

„Angolos tapintatot, németes precizitást, amerikai agilitást keres a tettek mozgatórugóiban, míg lassan, a napok teltével rájön, hogy ez nem a monopoly és a ki nevet a végén, hanem egy egészen más társasjáték más szabályokkal, amiben mindenki egyszerre nevet és egyszerre sír, egyszerre győz és egyszerre veszít, de bármelyik történjék is, a legfőbb nyeremény, amely mindenkit megillett, hogy soha nincs egyedül.” – Laik Eszter írása

 
A valós családi helyzetekbe abszurd jelenetek keverednek, nem gyengítve, hanem talán erősítve is a valóság súlyát. Hiszen a háború önmagában értelmetlen, mint ahogy a szituációk is. Felfoghatatlanok és a végletekig torzak. – Pál-Kovács Ramona írása

„A megfordítással azonban nem a részesei lettünk az előadásnak, hanem olyan legitimált kukkolói, akik nemcsak a történésekbe, hanem annak megalkotásába is betekintést nyerhettek. Mindemellett nemcsak magának a működési folyamatnak a kilesőivé, illetve tudóivá váltunk, hanem – akárcsak Harlekin szerelme, Pieretta a tükrön keresztül – mi is átkerültünk egy másik oldalra: a valóságon túlra.” – Bencsik Orsolya írása

Habár a felbontott születésnapi boríték végül öt embert rejtett, azon sem lepődött meg senki, hogy a koraesti ég alján megjelent egy finom omegaránc, ahová az Isten felhelyezhette szemüvegét. - Boldog Zoltán tudósítása Tolnai Ottó hetvenedik szegedi születésnapjáról

 
A keretező ének megnyitja és lezárja az előadást, így adva a szeánsznak egyfajta ritualitást. A színház is keretez, mint ahogyan az ének is, „becsomagolva”, külsővé téve mindazt, amely az egyént elsősorban az önvallomásra vezette – Pál-Kovács Ramona írása

Góbi Rita és alkotótársai a Tolnai-lexikon szócikkeit elsődlegesen a különböző mozdulatokkal (balett, népi, klasszikus társas, stb.) jelenítették meg, de az eltáncolás mellett ennek képi-dologi előhívására is törekedtek (mint például a már említett flamingó). Előadásukkal egy sajátos Tolnai-világot, illetve egy pusztulásában és küzdelmében megjelenített geográfiai teret alkottak és dokumentáltak. - Bencsik Orsolya írása

A békés falu szeretetteljes lakóinak megszokott, steril világán a két, intézetből kivett, örökbe fogadott kamaszlány (a „csúnyafogú”, szeretetét kimutatni képtelen Rózsi és a cigány, az emberi kapcsolatokban nagyon is „simulékony” Anita) ejt sebet, hogy végül – mint a levegő mozgásától folyamatosan megrezdülő, billegő kártyavárat – teljesen felszámolja. – Bencsik Orsolya írása

„A változás és a maradandóság örök kérdéseit járják körül a versek, a kötet végén valóságosan is beszélgetve egymással. Minden leírt mondat a világban jelen lévő szépség himnuszának egy-egy mozaikja vagy megfoghatóvá tétele; környezetünk: a fák, a vizek, az ég, melyeket mi sokszor csak nézünk, de nem látunk, a költők által mesterien formált nyelvben tükröződnek” – Stenszky Cecília kritikája

Az új szöveggel, de a régi hagyományok szerint (férfi játszik nőt is, Kata kivételével) feldolgozott előadás, amely úgy épül fel, mintha a belső történet a kocsmanépségből színészekké előléptetett szereplők spontán (ott a helyszínen kialakuló) játékából bontakozna ki, mindenesetre érdekesen tárgyalja – a Maszlobojscsikov szerint központi, de talán egy kicsit mégiscsak háttérbe szoruló – férfi-nő viszonyát. A Nádasdy-féle szöveg közelebb hozza a nézőkhöz a történetet, míg Kata monológja kinyilatkoztatásszerű „igazságával” mai emancipált fülünknek kissé érdesen hangozhat – Pál-Kovács Ramona írása